A nőknek is jogában áll élvezni a szexet

Egy underground női csoport újrafogalmazza az önkéntelen cölibátust, és kiáll amellett, ami régóta nem kellene, hogy kérdés legyen: a nőknek is ugyanúgy jogában áll élvezni a testi szerelmet.

Doreent (a nevet megváltoztattuk) középiskolás kora óta csúfolták a kinézete miatt. Állandóan kövérnek és csúnyának hívták. Sosem érezte, hogy valaki szexuálisan kívánta volna, vagy romantikus érzelmeket táplált volna iránta. A fiúk nem úgy bántak vele, mint a vonzóbb barátnőivel. Ráadásul azért sem tudott szexpozitív hozzáállásra szert tenni, mert vallásos nyugat-afrikai bevándorló családból érkezett, ahol azt tanították neki, hogy a házasságon kívüli szex bűn. Sem a lánytestvére – „a csinos” –, sem az anyukája nem értette meg, min ment keresztül. „Egyáltalán nem voltam magabiztos, és önbizalmam sem volt” – emlékszik vissza. A világ „azt tanította nekem, hogy nőként, fiatal hölgyként annyit érek, ahogy kinézek.”

A gimnázium utolsó évében Doreen megpróbálta odatenni magát. Sminkekkel kísérletezett, figyelemfelkeltő ruhákat hordott és csinos frizurákat próbált ki, de így sem került közelebb ahhoz a szerető és tiszteletteljes kapcsolathoz, amire vágyott. Összeszedte a bátorságát, hogy elmondja egy fiúnak, tetszik neki, de aztán hallotta, ahogy a srác „csúnyának” nevezi a barátai előtt. Körülbelül ugyanebben az időben egy másik pasi „barátság extrákkal” megállapodást ajánlott neki, ő pedig belement abban a reményben, hogy idővel őszinte kapcsolattá fejlődhet. De ez nem történt meg, helyette undorítónak érezte magát: „ki akartam bújni a bőrömből, és teljesen új testet ölteni.”

Miután együtt voltak, a srác üzenetben fejezte ki bosszúságát, hogy nem mentek messzebbre. Nyilvánosan sosem csókolta meg vagy fogta a kezét, miközben a többi barátnőjével parádézott az Instagramon. „Úgy éreztem, kihasználnak – mondja Doreen. – Még rosszabb volt, mintha egyáltalán nem randiztam volna”, mert szerinte „ahhoz nem vagyok elég jó, hogy valaki kapcsolatot akarjon velem, csak a szexhez.” Most 20 éves, tehát néhány év eltelt, és azóta sem volt együtt senki mással.

Nem sokkal ezután az élmény után Doreen rátalált a „femcel” közösségre az interneten, akik saját bevallásuk szerint képtelenek romantikus vagy szexuális kapcsolatot létesíteni a nőgyűlölet és a lehetetlen szépségsztenderdek miatt. Ők a női „incel” (az involuntary celibates összevonásából) csoport, az úgynevezett önkéntelen cölibátusban élők. A kifejezés először 2018-ban került a címlapokra, amikor Alek Minassian a következőket írta a Facebookon: „Az önkéntelen cölibátust fogadottak lázadása elkezdődött!”, percekkel azelőtt, hogy a furgonjával egy csapat gyalogosba hajtott Torontóban, és megölt 10, megsebesített 16 embert.

Minassian posztjában „felülmúlhatatlan úriembernek” nevezte Elliot Rodgert, aki magát incelként azonosította, és 6 emberrel végzett, valamint 14-et megsebesített mielőtt lelőtte magát a Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem közelében. Az incel kifejezést azonban egy Alana nevű nő alkotta meg 1997-ben, aki létrehozta az Involuntary Celibate Project (Önkéntelen Cölibátus Projekt) nevű vállalkozást, melyben vigaszt és támogatást ajánlott a magányos és megbántott embereknek. Alana azóta elhatárolódott a közösségtől, de 24 évvel később néhány nő felkarolta a koncepcióját, és olyan teret hozott létre, ami tiszteletben tartja a női perspektívát.

Doreen teljes mértékben azonosulni tudott azzal, amit a femcel csoportok a Redditen és más fórumokon írtak: a társadalom folyamatosan megfosztja a kevésbé vonzó nőket a szerelemtől és a tisztelettől; kizárólag dramatikus változtatások útján lehet felemelkedni; a csinos és szép embereknek egyszerűen minden könnyebb. A nyers, keserves beszámolók gyakran mély magányról árulkodnak. „Néha még mindig meg akarok halni, ha fiatal és szép nőt látok” – írta az egyik felhasználó egy femcel oldalon, a ThePinkPillen.

A femcel és incel közösségek egymással viszont nem találják a közös hangot, részben azért, mert az utóbbiak szerint az előbbiek nem léteznek. Az incelek Doreenra néznének, és azt gondolnák: „Látod? Valaki hajlandó volt lefeküdni veled.”

Szerintük minden nőnek megvan a lehetősége, hogy eldöntse, aktív akar-e lenni szexuálisan vagy nem; az úgynevezett „femcel” nők csak túl válogatósak. Bár legtöbben nem azonosítják magukat önkéntelen cölibátust fogadottakként, sokan tudnak azonosulni azokkal a frusztráló elvárásokkal, hogy a rossz szexet kellene előnyben részesíteniük azzal szemben, hogy egyáltalán nem szexelnek. Feelinveryblue PinkPill felhasználó megfigyeléseiben pedig felismerhetik legrosszabb randiélményeiket: „Egy nő szexhez juthat, ha szinte egyáltalán nincsenek elvárásai, nem törődik azzal, hogy lesz-e orgazmusa, és nem bánja, ha csak húsként tekintenek rá.”

A femcelek talán másoknál többet küzdenek egy szexuálisan és romantikusan is kielégítő kapcsolatért, de a szexuális piacról szóló értékeléseik sokat elárulnak a női örömökhöz való nőgyűlölő hozzáállásról. Sok femcel szerint a választás, hogy lefeküdjenek-e egy olyan férfival, aki nem tiszteli, vagy egyenesen bántalmazza őket olyan, mintha a közül kellene választani, hogy éhezzünk, vagy mérgezett ételt együnk. „Olyan embernek lenni, akiben egy férfi hajlandó elélvezni olyan, mintha egy wc lennél. Nagyon embertelen élmény” – írja Giga, egy húszas éveiben járó femcel, a PinkPill alapítója.

Az, hogy valaki heteroszexuális nőként szexuális kapcsolatot létesít, sebezhetővé teszi őt. Részben fizikai okokból; a behatolás testi megadását egy heteroszexuális férfinak nem kell átélnie. Másrészt viszont kulturális okai is vannak: a szex körülményeit gyakran a férfiak határozzák meg, akik közül sokan azt tanulták, hogy a szexszel agressziójukat, hatalmukat és megvetésüket kell kifejezniük a nők – különösen a „nem kívánatos” nők – irányában. Lisa Wade, PhD szociológus, az American Hookup: The New Culture of Sex on Campus című könyv szerzője elmagyarázza, hogy az egyik tényező, ami „ellenséges környezetet” teremt ebben a szexista kavarási kultúrában az, hogy „ha rosszul bánnak a nőkkel, azok úgy fogják érezni, hogy alacsonyabb státusszal rendelkeznek”, és nem számít, hogy az osztály, a nemzetiség, a vonzóság vagy a testméretek miatt.

Wade kutatásai szerint ezeket a nőket nagyobb valószínűséggel részesítik goromba vagy bántalmazó bánásmódban. Giga egyetért: „A szexben a nők sokkal nagyobb kockázatot vállalnak. A biztonságot nem lehet figyelmen kívül hagyni.”

Mindez a potenciális kockázat áll harcban a legtöbb nő szex, érzelmek és szeretet iránti vágyával, függetlenül attól, hogy a férfiak milyen státuszt tulajdonítanak nekik. Láttam már sok nőt kockáztatni ebben a közösségben, mert győzhet a magányosság és a vágy, hogy kívánjanak” – mondja Giga. Ha egy férfi megkívánja a szexet egy nővel, akit egyébként nem tart vonzónak, „tegyük fel a kérdést, hogy néz ki egy tapasztalatlan nő emberek igényeit kiszolgáló viselkedése.”

Minimum azt jelenti, hogy kevesebbet is elfogad, mint amennyit szeretne, miközben elcsitítja a hangot a fejében, ami többet követel – fájdalmas tapasztalat, amivel kinézetüktől függetlenül sok nő tud azonosulni. „A tanítványaim azt mondják ’szexelni szeretnék, de az egyéjszakás kavarás olyan kényelmetlennek, ridegnek, csalódással telinek és potenciálisan frusztrálónak vagy traumatizálónak tűnik, hogy egyszerűen nem éri meg” – mondja Wade. A kutatók egy faktort emelnek ki, amikor a fiatalok csökkenő szexuális aktivitását magyarázzák: a nők erősebbnek érzik magukat, ha nemet mondanak az olyan szexre, ami nem találkozik az elképzeléseikkel.

Sok femcel számára az önszeretet kifejeződése, hogy nem fogadják el a rossz bánásmódot. A szomorúság és harag ellenére, amit éreznek, sokan úgy gondolják, megérdemlik a tiszteletet. „Megérdemlem, hogy én is megtapasztaljam, hogy tudjam, milyen érzés – mondja Doreen. – Egész évben próbáltam szeretni magam, de nagyon nehéz, amikor soha senki nem kívánt még így, ahogy vagyok.”

elle.com