Tenger, kastély, világítótorony

A titkos úticél: a Keleti-tenger

---

Szerelem volt elős kattintásra. Tengerparti úticélt kerestem, de nem délen, hanem északon, ahol nyaranta olyan hosszúak a nappalok, hogy még este tízkor is napsütésben sétálhatunk a strandon. Így találtam rá Usedom szigetére, ott is a Mellenthinben lévő, ma szállodaként és étteremként szolgáló középkori kastélyra, és azonnal éreztem, nekem ide el kell mennem. Maga az épület ugyan nem közvetlenül a tengernél áll, hanem a sziget közepén, de egy ilyen kicsi szigeten a part soha nincs messze, magát a kastélyt pedig várárok veszi körül, úgyhogy vízben nincs hiány.

A Mecklenburg-Előpomeránia névre hallgató északnémet tartomány különösen gazdag várakban, kastélyokban, kisebb-nagyobb udvarházakban, és mára a többségüket szépen helyre is állították (bár ha végignézzük a helyi ingatlanközvetítők ajánlatait, akad még gazdára váró barokk palotácska). Pedig a történelem nem kímélte ezt a vidéket sem, birtokáért rendszeresen hajba kaptak szlávok és germánok, svédek és németek, a 2. világháború után pedig a szovjet megszállási zónához tartozott, ennek megfelelően a legszebb kastélyokban ideiglenesen a Vörös Hadsereg rendezkedett be. Az épületek azonban ezt ugyanúgy szerencsésen túlélték, mint az NDK-s időket, amikor például Mellenthin 1575-ben emelt reneszánsz kastélyának egyik szárnyában egy ideig a helyi fogorvos rendelt. Azt valószínűleg sem ő, sem a páciensei nem sejtették, hogy a várónak kiszemelt szoba egyik sarkában befalazott ajtó rejtőzik, ahonnan titkos folyosó vezet a közeli Pudagla kolostoráig. A rejtélyes alagút sajnos nem turistalátványosság, de az étteremnek helyet adó, 17. századi kandallóval díszített terem és a többi boltíves helyiség igen. Nyáron azonban érdemesebb odakint az udvaron letelepedni, a virágzó levendulabokrok között, és megkóstolni a kastély méltán híres kávéját és frissen sütött gofriját.

Usedom a legkeletebbi a balti-tengeri német szigetek közül, a legkönnyebben Berlinen keresztül érhetjük el: a repülőtértől az A11-es autópályán nagyjából három óra alatt odajutunk. A sziget leghíresebb üdülőhelyei – Ahlbeck, Heringsdorf és Bansin – a 19. és a 20. század fordulóján nyerték el a „Berlin fürdője” nevet. Ekkor épültek fel a jellegzetes stílusú villák, a mólók és a fürdőházak, amelyek azóta is meghatározzák a települések arculatát. Usedom a szomszédos Rügen szigetével és a Keleti-tenger egész partvidékével együtt ma azok kedvence, akik a tömegnyaralás helyett helyett a „zöld” vagy „fenntartható” turizmus hívei. Ennek megfelelően rengeteg errefelé a nemzeti park és a természetvédelmi terület, az egész sziget bejárható gyalog vagy jól kiépített bicikliútvonalakon, az E9-es számú európai túraútvonal német szakaszán pedig 400 km hosszan sétálhatunk végig a tengerparton, a Lübeck melletti Travemündétől a lengyel határól csak néhány km-re található Ahlbeckig. A környezetvédelmi szabályok olyan szigorúak, hogy néhány helyre egyáltalán nem vezet autóval járható út. A Stralsund és Rostock között nagyjából félúton található Darß félsziget legészakibb csücske, a Darßer Ort például kizárólag gyalog vagy kerékpárral érhető el. De megéri az erőfeszítés, mert itt áll Németország legrégebbi, a mai napig működő világítótornya, amelynek fel is maszhatunk a tetejére – igaz, már nem sokáig, mert a tenger fokozatosan alámossa a partot, és a számítások szerint 50 év múlva a toronynak már nyoma sem lesz.

A világytótorony melletti kiállítás része annak a 4 bemutatóhelyból álló tengeri múzeumnak, amelynek a másik három része Stralsundban található. A tengeri múzeum (Meeresmuseum) az egykori Katalin-kolostor középkori épületében kapott helyet, itt borzonghatunk el annak a bálnának a 15 méteres csontvázát látván, amelyet 1825-ben sodort partra a hullámverés Rügen szigetén. A legnépszerűbb kiállítóhely viszont a 2008-ban átadott hipermodern Ozeaneum a Keleti- és az Északi-tenger, illetve az Atlanti-óceán élővilágát bemutató óriási akváriumaival. De az egykori Hanza-város kihagyhatatlan azok számára is, akiket hozzám hasonlóan  lenyűgöz az északnémet téglagótika építészete. A világörökség részének számító belváros épületei mellett a legkülönlegesebb élményt a Mönchstrasse 38. szám alatti múzeumház jelenti. Mindig is szerettem volna belülről megnézni egy középkori, oromzatos házat, megtudni, kik laktak ott, milyen tányérból ettek, milyen szekrénybe pakoltak, milyen ágyban aludtak, milyen képeket akasztottak a falra, a gyerekeik mivel játszottak. Ezt a kíváncsiságomat tökéletesen kielégíti ez a 14. századból származó ház, amelyben szabadon járkálhatunk pincétől padlásig, megtapogathatjuk a gerendákat, a teherhúzásra szolgáló nagy kereket, a fal papírtapétáját, és senki nem szól ránk. A gondos feltárásnak és helyreállításnak köszönhetően ház olyan kézzelfoghatóan és leplezetlenül mutatja meg a szerkezetét, a történetét, a lakói egykori életét, amilyennel még egyetlen múzeumban nem találkoztam.

Fotók: Szabó Zoltán Levente