A fotós Jonathan Alpeyrie-t 2013-ban elrabolták és túszként tartották fogva, miközben a háborúról tudósított Szíriában. Az őrei egy nap arra kérték, tanítsa meg őket arra, hogyan lehet elcsábítani egy nőt.
A haditudósítóként dolgozó fotós, Jonathan Alpeyrie 2013 tavaszán Szíriában dolgozott, amikor április 29-én (miután elárulta őt a helyi segítője) elrabolta egy csapat lázadó. Megverték, megkínozták, és különféle helyeken fogva tartották 81 napon át. A fotós ekkor harmadszor járt Szíriában, hogy felvételeket készítsen az akkor már második éve dúló polgárháborúról, előtte pedig tíz évet tevékenykedett haditudósítóként Kelet-Afrikában, Ukrajnában és a Közel-Kelet országaiban. „Szíria egy-kettőre a legveszélyebb hellyé vált az újságírók és a segélyszervezetek munkatársai számára” – írja Alpeyrie, és mire 2013. július 21-én kiengedték, és átvitték Libanonba, a bejrúti francia követségre, „még tucatnyi külföldi túsz volt a lázadók kezében”. Néhányukról ma sem tudni.
Az összetört lencse (The Shattered Lens) című könyvében Alpeyrie felidézi az emlékeit arról a majdnem három hónapról, amit túszként töltött a lázadók kezén lévő Yabrud városában, miközben a települést folyamatosan támadták Bassár el-Aszad elnök csapatai. Éles hangon írja le a háború terrorját, a káoszt, az unalmat és a közönyt. Az őrei többsége fiatalabb volt nála, nőtlen és szűz, a Párizsban és New Yorkban felnőtt, 34 éves, jóképű fotós pedig személyes kapcsolatot alakított ki néhányukkal, akik tudni akarták, milyen a világ Szíria határain túl, és főleg tudni akartak a nőkről, a szexről és a csábításról.
Alpeyrie drámai körülmények között menekült meg és jutott el Libanonba, a részletekről a könyvében olvashatunk (vagy láthatjuk majd a könyvből készülő filmben). A következő részletben azt írja le, hogyan alakított ki kapcsolatot szexuálisan naiv fogvatartóival, és hogyan oktatta őket.
„Rabiyah-val és Mejjel egy kibombázott szíriai faluban ültünk a tévé előtt egy villában, és arról vitatkoztunk, mit nézzünk. Felvettem a távkapcsolót, és rámentem a hírekre, abban a reményben, hogy begyűjthetek némi információt, bár nem értettem a műsorvezetők arabját. Ha olyasmit hallott, ami nem nyerte el a tetszését, Rabiyah mindig kirántotta a távkapcsolót a kezemből, és átkapcsolt valami táncoló nőket mutató műsorra, vagy retró szíriai varietére.
A képernyőn felbukkant egy kerek színpad, rajta lebiggyesztett szájú, a munkájukkal láthatólag nem túl elégedett arab lányok masíroztak körbe-körbe.
»Ők haijah-k – közölte Mej. – Prostituáltak.« Valahányszor ezeket a táncosnőket láttuk, valaki mindig megjegyezte, hogy prostituáltak.
Mej a lányokat bámulta, és felsóhajtott. Aztán rám nézett, és megrázta a fejét. »Jon szép férfi. Én meg nem« – állapította meg.
Zömök alkata valóban kissé aránytalannak tűnt. Nemcsak hogy a haja elöl rövidre, hátul meg hosszúra volt vágva, nem túl szerencsés módon,
a végtagjai túl rövidnek látszottak, vagy talán túl hosszúnak. Nehéz volt megmondani, a lényeg, hogy az eredmény csáléra sikerült.
Korábban elmondta, hogy tetszik neki egy helyi lány, Nermin. Amikor egyedül maradtunk, rendszeresen előhúzta felnyitható fedelű, olcsó kis telefonját, és megmutatta a lány képét. Nem volt az a kimondott szépség, inkább ugyanolyan csálé, mint Mej. Mégis egészséges erő sugárzott belőle, mint akit arra teremtettek, hogy tápláljon és gondozzon másokat. Mej nem akarta, hogy
a házban lévő többi férfi tudjon a lányról, mert attól félt, akkor esetleg el akarják majd lopni tőle, vagy kinevetik.
Odaintett nekem. »Csinálj fotót!«
Bement a szobájába, és előhozott egy rakétaindítású gránátvető puskát, amivel nagyon szeretett lövöldözni. Lehajoltam, hogy egy magasságba kerüljünk, de amikor meglátta a képet, azt mondta: »Nem, ez nem jó!«
»Honnan a francból tudnád, milyen egy jó kép? – kérdeztem vissza. – Én élek abból, hogy fotózom!«
(...)
A cikket teljes terjedelmében az ELLE magazin 2017. decemberi számában olvashatjátok!
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!