Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Skandinávia mánia Budapesten

2013. november 19.

1 perc olvasás

zene film dán koncert kortárs fesztivál mmm
Skandinávia mánia Budapesten

Svéd, norvég és dán filmek, irodalom, koncertek, kiállítások 5 napig


2013. november 20. és 24. között a Skandinávia 2013 Kortárs Fesztiválon napjaink svéd, dán és norvég kultúrájának számos szeletével ismerkedhetnek az érdeklődők felnőtt- és gyerekirodalomtól kezdve a mozin át a zenéig. A rendezvény legtöbb programjának a Toldi Mozi ad otthont, de lesz építészeti kiállítás a Fugában, könyvbemutató az Alexandra Pódiumon, és koncert az A38 hajón is.

Aki rajong a skandináv filmek sajátos hangulatáért, az semmiképpen se hagyja ki a rövid- és játékfilmeket. A Call Girl című, megtörtént eseményeken alapuló svéd filmet premier előtt láthatjuk, a Känn Ingen Sorg az idei nyár egyik legnagyobb mozisikere volt, de vetítik a Noomi Rapace főszereplésével készült Beyond című alkotást is, amely 2010-ben elnyerte a kritikusok díját a Velencei Filmfesztiválon.

A dokumentumfilmek között szintén találunk érdekességeket: felfedezhetjük Grönlandot, megismerkedhetünk egy 30 éve hóbarlangokban élő természetjáróval vagy épp a modernitással szembeszálló építésszel.

Ami a szintén jellegzetes skandináv hangzást illeti, a fesztiválon a norvég Mmm elektropop-lányduót és a When Saint Go Machine dán együttes koncertjét hallgathatjuk meg (utóbbira a jegy 3500 Ft).

A rövidfilmekre a belépő 600 Ft, a játékfilmekre 1000 Ft (diákoknak 800 Ft), a többi program ingyenes. Részletes program a Skandináv Ház honlapján vagy Facebookon.

Blogfotó: Getty Images/Vetta

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

A 25 legjobb...
1

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Új, döbbene...
2

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Mennyit tuds...
3

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Ez is az ala...
4

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Ez a világ 1...
5

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Csak az embe...
6

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

30 ikonikus...
7

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

10 horror fi...
8

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Ezek is érdekelhetnek

Dizájnvásár,...

Dizájnvásár, halfesztivál, túrázás – színes hétvége Budapesten és vidéken

2025.10.10. 7 perc olvasás

programajánló

Őszi program...

Őszi programok: jóga, ízek és kultúra vár szeptember utolsó hétvégéjén

2025.09.26. 6 perc olvasás

AJÁNLÓ

Közös zenélé...

Közös zenélés a gyermekek fejlődéséért – a legnagyobb magyar sztárok csatlakoztak

2025.09.23. 4 perc olvasás

KONCERT

Balatoni piz...

Balatoni pizzázás, tökfesztivál, filmmaraton – ezen a hétvégén sem maradsz program nélkül

2025.09.19. 6 perc olvasás

AJÁNLÓ

Hajókázás, p...

Hajókázás, piknik, holdfogyatkozás: színes programok várnak szeptember első hétvégéjén

2025.09.05. 5 perc olvasás

AJÁNLÓ

Történelmi p...

Történelmi pillanat a Jonas Brothers koncerten: Kevin Jonas felesége könnyekig hatódott

2025.08.25. 2 perc olvasás

VIDEÓ

Nyomd fel a...

Nyomd fel a hangerőt! – 5 régi dal, ami a mai napig inspirál

2025.08.19. 2 perc olvasás

music

Sophie Turne...

Sophie Turnert kommentben gyalázták: nem hagyta szó nélkül a kritikát

2025.08.13. 2 perc olvasás

Criticism

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves