Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Nagy nyári koncertkörkép

2014. május 20.

2 perc olvasás

zene 2014 a38 ajánló Akvárium Klub black city lights
Nagy nyári koncertkörkép

Budapest legizgalmasabb koncertjei a következő hónapokban


Akvárium Klub

Nagy-Szín-Pad - Május 20-22., Döntő: június 1.

A magyar együtteseseket felvonultató mini-koncertsorozat tulajdonképpen egy verseny, győztese pedig a Volt, a Sziget és a Strand fesztiválon nagyszínpadon léphet fel, és más támogatást is kap a szervezőktől. A legjobb az egészben kétségtelenül az, hogy három napon át egy-egy este alatt öt fellépőt is megnézhetünk. Remek alkalom tehát a fesztiválok előtt arra, hogy ízelítőt kapjunk a hazai felhozatalból. Külön öröm, hogy a szervezők az alternatív szcénából válogattak, többnyire olyan együtteseket, akik már népszerűek egy ideje, mégis csak egy szűkebb réteg ismeri őket.

Keddi program: Carbovaris / Deniz / Elefánt / Hangmás / Manoya

Rebecca Ferguson - Július 9., 21:00

A soul és R&B egyik friss hangját, Rebecca Fergusont a brit X-Faktorban fedezte fel a közönség. Azóta énekesnőként rég kinőtte a tehetségkutatót, és két slágert is jegyez már: az erőteljes I Hope-ot és a bulis Glitter & Goldot.

The Black Lips - Augusztus 2., 20:00

Ezt az atlantai garázspunkot játszó zenekart a tombolós rock'n'roll koncertek kedvelőinek ajánljuk. A ’70-es évek hangzását idéző gitárzenéhez a hangulatot a hazai pszichedelikus rockot játszó Middlemist Red fogja előmelegíteni.


A38 Hajó

The Naked and Famous és Black City Lights - Június 25., 20:00

Két új-zélandi zenekar koncertjét hallgathatod meg júniusban az A38 hajón. A The Naked and Famous emészthető, mégsem túlzottan populáris, kissé álomszerű szintipopot játszik, Young Blood című daluk 2011 nyarának egyik nagy slágere volt. Előzenekaruk, a Black City Lights hasonlóan érzelmes, kicsit talán lágyabb zenékkel készül, úgyhogy az esemény randiprogramnak is ideális!

Boggie - Július 3., 20:00

A fiatal jazzénekesnő korábban a Csillag születik című műsorban tűnt fel, de csak tavaly év végén robbant be a köztudatba a Parfüm című számmal és annak ötletes Photoshop videójával. Boggie zenéjében a jazzes és popos elemek keverednek a francia sanzonok hangzásával, ami egyedivé teszi a hazai énekesnők között.


Művészetek Palotája

Boom Boom - Június 16. 20:00

A kilencvenes évek kedvelt underground zenekara három éve alakult újra és azóta hajdani sikeréhez méltó koncertekkel örvendezteti meg rajongóit. Tagjai között olyan jól ismert zenészeket találunk, mint Jamie Winchester vagy Tátrai Tibor, hangzásának egyediségét pedig a blues-, rock-, és jazz keveredése adja.

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Csak az embe...
1

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

A 25 legjobb...
2

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Új, döbbene...
3

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Ez a világ 1...
4

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Mennyit tuds...
5

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

30 ikonikus...
6

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Ez is az ala...
7

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

10 horror fi...
8

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Ezek is érdekelhetnek

3 kevésbé is...

3 kevésbé ismert magyar film, amit nézz meg, ha még nem láttad

2025.09.21. 3 perc olvasás

Movies

Balatoni piz...

Balatoni pizzázás, tökfesztivál, filmmaraton – ezen a hétvégén sem maradsz program nélkül

2025.09.19. 6 perc olvasás

AJÁNLÓ

Az Open AI é...

Az Open AI és a Revolut először a POV Budapest színpadán

2025.09.08. 4 perc olvasás

program

Hajókázás, p...

Hajókázás, piknik, holdfogyatkozás: színes programok várnak szeptember első hétvégéjén

2025.09.05. 5 perc olvasás

AJÁNLÓ

Történelmi p...

Történelmi pillanat a Jonas Brothers koncerten: Kevin Jonas felesége könnyekig hatódott

2025.08.25. 2 perc olvasás

VIDEÓ

Pink, ahogy...

Pink, ahogy még sosem láttad – kortárs kiállítás a rózsaszín bűvöletében

2025.08.23. 4 perc olvasás

AJÁNLÓ

SICC Összműv...

SICC Összművészeti Fesztivál – itt minden műfajt megtalálsz!

2025.08.22. 2 perc olvasás

AJÁNLÓ

Nyár: kevese...

Nyár: kevesebb ruha, több szorongás – hogyan élvezd mégis a tested?

2025.08.22. 9 perc olvasás

Önbizalom

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves