Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Idén is Ördögkatlan Fesztivál!

2013. július 22.

2 perc olvasás

Cseh Tamás fesztivál kiállítás koncert Ördögkatlan Fesztivál programajánló
Idén is Ördögkatlan Fesztivál!

Minket is visznek magukkal


Koncertek

Ahogy az elmúlt öt évben, idén is a Quimby zenekarral találkozhatunk először a színpadon, de itt lesz még a Kiscsillag Lovasi Andrással, a 30Y és a Kistehén együttes. Nagyon várjuk Harcsa Veronikát is, aki ezúttal virtuóz gitárkísérettel lép a Vylyan színpadára. A legérdekesebb zenei programnak számunkra mégis a Rájátszás című program ígérkezik, ahol Erdős Virág, Háy János, Grecsó Krisztián, Beck Zoltán, Kollár-Klemencz László, Sárközy Zoltán, valamint Szűcs Krisztián, Szálinger Balázs és Beck Laci írják újra és játsszák el egymás műveit.

Kiállítások, kultúrkalandok

Az Ördögkatlan Fesztivál igazi összművészeti kavalkád, mindent megtalálunk, amihez éppen kedvünk van. Ha a koncertek mellett színes és érdekes programoktól akarunk eltelni, érdemes megnézni például a Jel Színház Woyzeck, avagy a szédület karcolata című előadását, ami 1998-ban a belgrádi BITEF Fesztiválon elnyerte a közönségdíjat, Moszkvában pedig Aranymaszk díjjal jutalmazták a 2002-es év legjobb külföldi előadásaként. De megtekinthetjük még Maár Gyula kiállítását, lesz vidéki Slam Poetry Találkozó és meghallgathatjuk a Háy János és a József Attila-díjas fiatal költő, Szálinger Balázs beszélgetését is.

Minden, ami mese

Bizony itt mindenkire gondolnak, a gyerekek is kényük-kedvük szerint válogathatnak a mesés programok közül. Lesz Cimbora Mesejátszóház, Gyerekkuckó, táncműhely, mesemondó-író-rajzoló játék, sőt a fesztivál szombati napján a Pannon Filharmonikusok az „aprónépeknek” szervezett Csigaházában interaktív kamarazenei foglalkozással, zenével, mesével, dallal, tánccal és sok izgalmas érdekességgel várják a 3-8 év közötti gyermekeket.

További információk a fesztivál honlapján: www.ordogkatlan.hu

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ez a világ 1...
1

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

A 25 legjobb...
2

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Csak az embe...
3

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Mennyit tuds...
4

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Ez is az ala...
5

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

30 ikonikus...
6

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

10 horror fi...
7

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Új, döbbene...
8

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Ezek is érdekelhetnek

Szédületes p...

Szédületes programok a hétvégére – készen állsz?

2025.05.09. 5 perc olvasás

AJÁNLÓ

Jóga, piacoz...

Jóga, piacozás vagy kiállítás? – Mihez van kedved hétvégén?

2025.04.24. 4 perc olvasás

programajánló

Izgalmas pro...

Izgalmas programok a hosszú hétvégére

2025.04.17. 3 perc olvasás

HÚSVÉT

Óriási hír:...

Óriási hír: Jennifer Lopez hamarosan Budapesten lép színpadra!

2025.04.08. 2 perc olvasás

KONCERT

Magyarország...

Magyarországon is fellép Will Smith: itt van minden, amit tudni lehet

2025.04.04. 2 perc olvasás

Budapest Park

A Grund - ví...

A Grund - vígszínházi fiúzenekar koncertet ad a Budapest Parkban

2025.03.22. 2 perc olvasás

Concert

A saját konc...

A saját koncertjén sérült meg Billie Eilish, ezzel dobta meg egy rajongója

2024.12.16. 1 perc olvasás

Zene

Szívszorító...

Szívszorító titok derült ki Katalin hercegné karácsonyi koncertjével kapcsolatban

2024.11.25. 1 perc olvasás

Ünnepi időszak

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves