Quantcast

Hallgasd meg az ABBA vadonatúj számát, fantasztikus!

© Philip Dethlefs/picture alliance via Getty Images

Új albumot készített az ABBA 40 év után. Máris megnézhető és meghallgatható az egyik számuk - igazi ABBA muzsika.

"Amikor Benny eljátszotta a dallamot, tudtam, hogy az rólunk szól" - idézi Björn Ulvaeust a BBC NEWS honlapja az első nyilvánosságra hozott számukról. Az I Still Have Faith In You egy szeretetteljes zongorára írt ballada, amely az együttes négy tagja közötti kapcsolatot mutatja be.

Negyven év után készített új stúdióalbumot a legendás svéd popzenekar, az ABBA Voyage című, tíz dalt tartalmazó album novemberben jelenik meg - közölte a zenekar online sajtótájékoztatón.

Ezt követően elindítanak egy koncertsorozatot, amelyen avatárok fogják előadni legnépszerűbb dalaikat. A világhírű együttes, amely 1982-ben oszlott fel, közölte, hogy tulajdonképpen a koncertre készülve tértek vissza a lemezstúdióba.

"Először csak két dalra, aztán azt mondtuk, lehetséges, hogy még néhányat csinálnunk kellene" - mondta Benny Andersson. Végül 10 számot rögzítettek, ezek közül kettőt csütörtökön bemutattak a sajtótájékoztatón. 

A második dal, a Don't Shut Me Down egy mini melodráma egy olyan ABBA-klasszikus hangulatában, mint a The Day Before You Came. Ez arról szól, hogy egy nő visszatér partneréhez több évvel az után, hogy faképnél hagyta őt. Mindkét dal rajta van a november 5-én megjelenő albumon.

"Amikor együtt visszatértünk a stúdióba, el sem tudtam képzelni, mit várjak. Ám Benny stúdiója olyan baráti és biztonságos környezet, és valóban élveztem a munkát. Alig hiszem, hogy végül eljött az a pillanat, amikor megoszthatjuk ezt a világgal" - írta Agnetha Fältskog az együttes közleményében.

Az új dalokat a zenekar virtuális koncertsorozatán is játsszák majd, amelynek szintén ABBA Voyage a címe, és amely jövő május 27-én kezdődik egy speciális londoni arénában. A hét hat napján az ABBA tagjainak digitális verziói adják elő egy tíztagú elő zenekar kíséretében az együttes legsikeresebb számait.