Erősödő női hangok - Bódis Kriszta

A #többnőtazirodalomba kampány zsűritagja

Bódis Kriszta: Tessék írni!

ELLE: Női írónak lenni mennyiben hendikepes ma Magyarországon?

Egy neves magyar íróiskola meghívottjaként tartottam előadást a nőirodalomról. Amikor beléptem a terembe, feltűnt, hogy a százötven fős hallgatóság, vagyis az iskola tanulóinak nagyobb része nő. Hogy ezt mindannyiunk számára tudatosítsam, és biztos legyek a megfigyelésemben, arra kértem

ELLE: Egyáltalán: milyen összefüggésben releváns, hogy nő egy adott mű szerzője?

Csak abból a szempontból érdekes, hogy a témáik, a szempontjaik milyen mértékben reprezentálódnak a szépirodalomban, és hogy mennyire kapnak elismerést, figyelmet.

ELLE: Női irodalom. Létező kategória?

Létezik, amennyiben szeretnénk egy ilyen irodalmi, értelmezési kategóriát létrehozni. És miért ne szeretnénk? Amióta egy egész tudományág (a gendertudományok) foglalkozik

fotó: Zsólyomi Norbert

ELLE: Az irodalmi Nobel-díj történetében alig 13 százalék, a Man Booker-díj esetében 30 százalék volt a női nyertesek aránya. Valós állapotot tükröznek a statisztikák?

Hát, a díjaknál nemigen lehet tudni, mi is reprezentálódik igazán. Sokan azt gondolják, hogy egyszerűen jó szöveg és rossz szöveg van, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő a szerzője. Ha elfogadjuk ezt, akkor viszont felmerül a kérdés: ki állapítja meg, és milyen kritériumok mentén, hogy mi a jó szöveg? Én azokkal értek egyet, akik azt mondják, hagyománya van annak, hogy mit tekintünk jó szövegnek, és ezt a hagyományt, esztétikai kritériumrendszert – például, hogy kinek adnak, és milyen díjat – a történelmünk során a hatalmon lévő csoportok alakítják. Nem nehéz belátni, hogy a közéletben felülreprezentált, törvényalkotó férfitöbbség az, amelynek a történelem folyamán megadatott megállapítani, mi a jó. Mi a jó irodalmi szöveg, mi a közjó és ki a jó nő.

ELLE: Javasolna pozitív diszkriminációt a női szerzőkkel szemben a díjazás vagy akár a könyvkiadás terén?

Ilyesmit akkor szoktak alkalmazni, amikor egy társadalom nem elég haladó gondolkodású, hogy magától is rájöjjön  arra, hogy igazságtalanul áll hozzá bizonyos társadalmi vagy etnikai csoportokhoz. A patriarchális társadalom irodalomtörténete, esztétikája és a nemekről való gondolkodása  is patriarchális. Ez a férfiközpontúság és férfihatalom azt is jelenti, hogy a művek művészi besorolását és értékelését nem egyszerűen férfitöbbség gyakorolja, hanem mindez például a nők többségének rovására történik. Tehát itt van valami méltánytalanság. Ha ezt mégsem sikerül megérteni, akkor szerintem érdemes kvótákat bevezetni. Az ember általában abba sem gondol bele mélyebben, hogy mit jelent valójában férfinak vagy nőnek lenni. Egy történettel talán jól meg tudom magyarázni, hogy lesznek a fiúk fiúsak, a lányok lányosak. Egy bolt szabad polca előtt háromévesforma kisfiú nyúl a babák után. Az édesanyja olyan hangon kiált rá, hogy még az én gyomrom is összerándul. „Ne, ne! Az lányos!” – sipítja a szülő, és a gyermek, mint akit megégetett a lányos játék, visszarántja a kezét. Ez szimpla kondicionálás. Pavlov kutyáiként kondicionáljuk a gyerekeinket arra, hogy milyennek kell lennie egy férfinak, és milyennek egy nőnek. Másképpen kifejezve: a fiúkat és a lányokat társadalmi nemi elvárásaink mentén neveljük férfivá és nővé. Nem hagyunk mozgásteret a lélek eredendő tágasságának, mely szerint a nőben ott a férfi, és fordítva, az összes társadalmi szereplehetőséggel együtt!

ELLE: A prózaírók és költők között ma már számosan vannak nők, színműírók viszont alig. Miért?

Egy folyamatban vagyunk. Képzeljük el, milyen volna a történelem, amelyet a női többség ír? Milyen volna az az irodalom és irodalomtörténet, amit női többség ír? Milyen volna az a színház és drámairodalom, amit nők hoztak létre? Nem tudjuk. A nők sokáig egyszerűen rabszolgaságban, alávetetten és jogfosztottan éltek. Nem tanulhattak, nem olvashattak és írhattak, nem szólhattak bele még saját életük alakításában sem. Nyomasztó múlt ez, amivel máig nem „illő” szembenézni. Na, de a kérdésre visszatérve, a nők lassan azért meghódítják majd azokat a területeket is, ahonnan sokáig ki voltak rekesztve.

ELLE: A kortárs magyar férfi író gyakori témája a futball. Mi a női írók futballja?

A történelem folyamán a férfitöbbség által leuralt szerepekben fel-felbukkannak azok a nők, akik megpróbálták áttörni a köréjük képzett, védőbástyáknak álcázott börtönfalakat.

ELLE: Ön „a magyar irodalom egyik női hangját adja”, legalábbis szívesen fogalmaznak így az irodalmárok. Kire bízná életműve eléneklését?

Egyáltalán nem idegen tőlem a kérdés. Évtizedek óta készülök egy olyan verseskötettel, amiben a számomra fontos nőalakok szólalnak meg az én költői hangomon. Titokban arra vágyom, hogy egy színpadi mű szülessen ebből, ahol