A díjátadó ceremónián kívül is számtalan élmény várta a 2025-ös ELLE Awards meghívottjait.
2025-ben már harmadik alkalommal valósult meg az ELLE Awards gála. Május 14-én a Nemzeti Táncszínházban izgatott jelöltek és vendégek várták a díjátadó műsort, amelyet idén Winkler Nóra vezetett.
Idén 8 kategóriában nemcsak női, hanem egy férfi nyertest is választhatott a közönség, valamint az ELLE szerkesztőségének különdíja, az ELLE-díj is gazdára talált. Ezt az elismerést minden évben olyan nő kapja, akinek munkássága inspirálóan hat a szerkesztőség tagjaira és maguk is példaképként tekintenek rá.
Idén az ELLE-díjat Rangos Katalin Prima Primissima díjas rádiós-televíziósújságíró, egyetemi tanár, kommunikációs szakember kapta, aki köszönőbeszédében elárulta, hogy az 1960-as években találkozott először, az akkor még francia nyelven kiadott ELLE magazinnal.
Az ELLE -díj mellett Rangos Katalin egy Canon Powershot V10 zsebméretű kamerát is kapott a kategória támogatójának felajánlásából.
Az ELLE Awards idei díjait Horák Debóra keramikus készítette, aki külön erre az alkalomra álmodta meg az agyagból készült tárgyakat.
A díjátadón elsőként Gulyás Michelle olimpiai öttusázó, hivatásos rendőr vehette át Az év fiatal felfedezettje kategória díját.
Az év alkotója Szentesi Éva író, rákedukációs aktivista lett, Az év színésznője díjat pedig Tenki Rékát képviselve húga, Tenki Dalma vette át.
ELLE Digital Content Creator kategóriában Fancsikai Eszter tartalomgyártó, producer, író nyert.
Az ELLE Skin and Body jelöltjei közül Kovalcsik Ildikó, műsorvezető, a Liluland online beauty platform alapítója került ki győztesen.
Idén új kategóriaként az ELLE Gourmet jelöltjeire is lehetett szavazni. Ebben a mezőnyben Wossala Rozina kapta a díjat, aki helyett Kánya Kata ment fel a színpadra, büszke édesanyaként.
Az ELLE Wonder Woman-je Al Ghaoui Hesna újságíró, filmkészítő, szerző lett. Ő férjének köszönte meg a támogatást, majd a díjat két leendő wonder womannek, kislányainak dedikálta.
A legtöbb szavazat az ELLE Man kategóriára érkezett, amelynek eredményeként Ember Márk színművész lett a hazai ELLE magazin első férfi díjazottja. A kategória és az esemény exkluzív főtámogatója a JimBeam egy külön ajándékkal is kedveskedett a nyertesnek.
A díjátadó után egy kötetlen este vette kezdetét, ahol a vendégek a JimBeam koktéljai és a La Primore által kínált prosecco és a Jackfall borai közül választhattak.
Az 1664 standjánál az új 1664 Rose, valamint 1664 Banc söröket az ízüket kiemelő Tombor Nelli receptje alapján készült kis falatkák kíséretében kóstolhatták meg a vendégek.
Az ELLE Awardson idén több játékkal is készültünk, az Euroleasing és a Kocsi.hu közös standjánál a rendezvény végén ugyanis helyben gazdára talált egy 2 fő részére szóló ebéd-élményutalvány a Zebegényben található zöld Michelin csillagos Natura Hill éttermébe.
Az IBUSZ térképén bárki bejelölhette, hogy hova szeretne elutazni a jövőben, kiderült milyen izgalmas úticélok szerepelnek a bakancslistákon és a JimBeam fotófalára is feljegyezhették a vendégek, hogy kit szeretnének jövőre jelölni az ELLE Awardson.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!