Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Boggie egyedüli magyarként lép fel a Jazz sur Seine fesztiválon

2013. október 11.

2 perc olvasás

ajánló boggie csemer boglárka jazz koncert
Boggie egyedüli magyarként lép fel a Jazz sur Seine fesztiválon

Az énekesnő duplázik Párizsban


Boggie a Sunset Sunside Jazz Klubbot tavaly már meghódította, idén azonban a Jazz sur Seine fesztivál vendégeként lép színpadra zenekarával, a műfaj legkiválóbb francia és nemzetközi képviselői között egyetlen magyarként.

„Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a 2012-es teltházas koncert után idén lehetőséget kaptam, hogy a fesztivál keretein belül mutassam be új lemezem teljes zenei anyagát a francia közönségnek. A tavalyi koncert életem egyik legmeghatározóbb élménye volt, így természetes, hogy most is nagy izgalommal készülünk a szombat estére. Ez a fesztivál kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy a fiatalokhoz közel hozza a jazz világát, így én is játékos, vidám, fiatalos, ugyanakkor a lélek mélységeibe tekintő műsorral készültem, ami nem áll távol tőlem, hiszen a saját dalaim mind ebben a hangulatban készültek” - mondta Csemer Boglárka.

Az énekesnő első önálló lemeze 2013 áprilisában jelent meg, és rögtön az előkelő 4. helyig jutott az eladási listán. A három nyelven (angol, francia, magyar) íródott album sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy két dalát is filmeznének választották.  A Japánkert egy hazai kisfilm alatt lesz majd hallható, a Sing Lullaby című dalt pedig Vladileu Vierny orosz származású francia rendező választotta Shopping című filmje betétdalának.

A francia koncert műsorát Budapesten 2013. november 20-án a New Orleans-ban láthatja majd a hazai közönség.

www.boggieofficial.com


Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Mennyit tuds...
1

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

30 ikonikus...
2

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Ez a világ 1...
3

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Csak az embe...
4

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

10 horror fi...
5

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Ez is az ala...
6

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

A 25 legjobb...
7

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Új, döbbene...
8

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Ezek is érdekelhetnek

Dráma Lady G...

Dráma Lady Gaga koncertjén – le is kellett állítani a bulit

2025.12.13. 3 perc olvasás

Concert

9+1 gasztrok...

9+1 gasztrokönyv, amivel a karácsonyi asztalt még jobban megfűszerezheted

2025.12.03. 8 perc olvasás

OLVASÁS

Turbózd fel...

Turbózd fel őszi-téli ruhatárad az ELLE DESIGN POP-UP eseményen

2025.11.14. 11 perc olvasás

ELLE DESIGN POP-UP

Egy falat Fr...

Egy falat Franciaország – VIVE LA FRANCE koncert a Müpában

2025.11.05. 2 perc olvasás

A francia ze...

A francia zene és az európai életérzés ünnepe a Müpában – interjú Micheller Myrtillel és Hámori Mátéval

2025.10.31. 11 perc olvasás

Vive la France!

Top 6 horror...

Top 6 horrorfilm a Netflixről, amit érdemes Halloweenkor megnézned

2025.10.27. 4 perc olvasás

Stream

Modern komfo...

Modern komfort, melengető design – itt az ELLE Decoration őszi száma

2025.09.30. 3 perc olvasás

new issue

5 sorozat, a...

5 sorozat, amit meg kell nézned, ha szereted a Wednesday-t

2025.09.25. 4 perc olvasás

Ajánló

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves