Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Fesztivál

Azahriah édesanyjával énekelt a Szigeten, a közös produkció mindenkit meghatott

2026. augusztus 10.

2 perc olvasás

ELLE

fellépés sziget sziget fesztivál azahriah
Azahriah édesanyjával énekelt a Szigeten, a közös produkció mindenkit meghatott
© Youtube

Azahriah ezúttal nem egyedül állt a Sziget színpadán: édesanyjával együtt adta elő a Ha én rózsa volnék című dalt, a közös produkció pedig az este egyik legszebb pillanata lett.


Igazán megható pillanatnak lehettek tanúi azok, akik ott voltak a Sziget Fesztivál Bródy Dalok Napján. Azahriah ezúttal édesanyjával együtt állt színpadra, és közösen adták elő Bródy János egyik legismertebb dalát, a Ha én rózsa volnék című klasszikust.

A Sziget mínusz egyedik napján több mint ötven előadó idézte meg a 80 éves Bródy János életművét. A koncerten számos ismert dal csendült fel, Azahriah pedig mindössze egy gitár kíséretében énekelte el a Ha én rózsa volnék című szerzeményt.

A produkció közben azonban édesanyja is csatlakozott hozzá a színpadon, így a dal végül különleges közös előadássá vált. A megható pillanatokat az is tovább fokozta, hogy az édesanya a dal végén elérzékenyült. A közös éneklés egyértelműen az este egyik legszebb pillanata lett.

Mutatjuk a megható videót:

@index.hu Videón, ahogy Azahriah édasanyjával közösen énekeli a Ha én rózsa volnék című dalt. #Azahriah#Bródy#video#indexhu#indexvideó ♬ eredeti hang – Index.hu - Index.hu

A Bródy Dalok Napja egyébként mintegy 800 szerzeményből válogatott az Illéstől, a Fonográfon és az István, a királyon át Bródy szólókarrierjének szerzeményeiig. Az izgalmas felhozatalban természetesen ott volt Szörényi Levente a Ne gondolddal, Koncz Zsuzsa a Valahol egy lánnyal, Tolcsvay László az Első villamossal és a Jöjj kedvesemmel, Halász Judit a Helikofferrel, a Játsszunk együtt pedig ezúttal Hernádi Judittal és Tarján Zsófival közösen hangzott el. De nem maradtak ki az István, a király dalai Deák Bill Gyulával, Vikidál Gyulával és Feke Pállal.

Forrás: Index

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

30 ikonikus...
1

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Mennyit tuds...
2

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Új, döbbene...
3

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Ez is az ala...
4

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Csak az embe...
5

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

A 25 legjobb...
6

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

10 horror fi...
7

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Ez a világ 1...
8

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Ezek is érdekelhetnek

Ez az apró e...

Ez az apró európai sziget lett a világ legfelkapottabb úti célja 2026-ban

2026.01.16. 5 perc olvasás

utazás

A Sziget Fes...

A Sziget Fesztivál múltja és jelene – de vajon milyen lesz a jövője?

2025.10.14. 4 perc olvasás

THE ISLAND OF FREEDOM

Veszélybe ke...

Veszélybe került a Sziget Fesztivál jövője

2025.10.13. 2 perc olvasás

Festival

Nagy dolog t...

Nagy dolog történt a Sziget Fesztivál zárónapján – FOTÓK!

2025.08.11. 2 perc olvasás

Fesztivál

Sziget Feszt...

Sziget Fesztivál: fiatalok mutatták meg, hogyan tennék jobbá a Földet

2025.08.11. 3 perc olvasás

Fesztivál

A Szigetre é...

A Szigetre érkező Shawn Mendes nem jutott be a szállodájába, helyette a rajongóival fotózkodott

2025.08.07. 2 perc olvasás

Koncert

Kiderült: eb...

Kiderült: ebből az országból érkezik a legtöbb fesztiválozó a Szigetre

2025.08.06. 2 perc olvasás

Sziget Festival

Színes madar...

Támogatott tartalom

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Támogatott tartalom

2025.08.05. 25 perc olvasás

programajánló

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves