Az ELLE hétvégi programajánlója: december 6-8.

Véres agymenés, dreampop, ékszerruhák

Ha írnék évvégi toplistát a kedvenc 2019-es lemezeimről, a Neverending Sorry a Mayberian Sanskülottstól biztosan rajta lenne. Amikor kijött róla az első szám, az Unreal, annyira magával sodort, hogy hetekig csak azt hallgattam, aztán a lemezbemutatót úgy vártam, mint a messiást. Csordás Zita hangja fantasztikus, a zenéjük az érzelmek hihetetlen széles skáláját járja be, és a dalszövegek is a költészet határán egyensúlyoznak. Az októberi-novemberi őrült tempó után pont egy ilyen élményre vágyom most, amiben minden felgyülemlett jót és rosszat “kiérezhetek” magamból. Ráadásul állítólag ez egy különleges és meglepetésekkel teli előszülinapi koncert lesz, ha már nemsokára tízéves lesz a zenekar.

Fotó: Horváth Judit

2019-ben úgy feldolgozni a Rómeó és Júliát, ahogy még nem igazán láttuk, közel lehetetlen vállalkozás. Bodó Viktor elég nagyvonalúan kezelte az alapanyagot és szinte csak a vázát tartotta meg. Azt persze tudjuk, hogy Shakespeare tragédiai sem szűkölködnek humorban, de Bodó ebből olyan komédiát csinált (legalábbis az első felvonásban), amitől leszakad a plafon, és a közönséget sem kímélik a szereplők. Semmi szépelgés és ártatlan tiniszerelem: a helyszín egy autómosó a bulinegyedben, nemesek nincsenek, csak piti, koszlott alakok, homályos álmok, alantas ösztönök, erőszak és drog, úgyhogy Závada Péter átirata is távol áll a magasztostól. De nincs ezzel semmi gond, tényleg ez a legszórakoztatóbb előadás, amit az utóbbi két-három évben láttam. A főszereplők igazán csak a második felvonásban válnak azzá, addig viszont az egyértelmű sztár Mercutio. Polgár Csaba a szerepben - vigyázat, szóvicc - mindenkit lemos a színről, már érte megérné az egész. Aztán szegényt utoléri a gyilok, és a hangulat érthető módon elkomorodik, dehát a bulik a Kertész utcában sem tartanak örökké.

Addig is, amíg sikerül jegyet szerezni az előzőre, menjetek el moziba egy másik magyar agymenésre, a Drakulics elvtársra. Melyik volt utoljára az a magyar film, amin még több mint egy hónappal a bemutató után is tele volt a terem? Nem tudom, de ezen tele volt. Bodzsár Márk a Kádár-korszakba helyezett egy abszurd sztorit, amiben magyar ügynököket (Walters Lili az ambíciózus penészvirág, Nagy Ervin a nem túl okos, wannabe nagymenő) eresztenek egy külföldről hazatért, vámpírgyanús elvtársra (Nagy Zsolt), hogy az örök élet titkát leszállítsák Brezsnyevnek. Van itt rengeteg bénáskodás, vicces beszólások, kiváló mellékszereplők, rengeteg fokhagyma és művér, vörös Mustang és éjfekete humor, meg számtalan apró, zseniális részlet. Külön elismerésem a jelmeztervezőnek, Füzes Eszternek. Nyilván nem ez az a film, amin még napokig gondolkodik az ember - de 95 percre tökéletesen elfeledkeztem a külvilágról.

Nappali ruha, selyemburett, 1970 körül. A szalon egyik állandó vevőjének készült.

Szégyenszemre Rotschild Kláráról, a 20. század egyik legnagyobb magyar divattervezőjéről nekem is csak felületes ismereteim voltak, pedig az ő botrányokban nem szűkölködő története is filmért kiált. A polgári világban és a szocializmusban is ugyanúgy a legfontosabb embereknek tervezett ruhákat, Horthy menyétől Gábor Zsazsán át Kádárnéig. Azt azért tegyük hozzá, hogy többször is másolt a kor legnagyobb francia tervezőitől, és ezért volt, hogy be is perelték, máskor viszont csak megihlették, hogy aztán egy, az ő zsenialitását tükröző ruha legyen a végeredmény - sokat közülük ma is simán viselhetnénk. A Clara kurátora, Simonovics Ildikó divattörténész már évek óta kutatja a témát, úgyhogy, bár pici a kiállítás (a Nemzeti Múzeum melléképületében látható, csak az esküvőiruha-szekció került a főépületbe), rendkívül informatív, és az anekdotáknak, videóknak, illetve a ruháknak köszönhetően nagyon élvezhető. Ráadásul egy Rotschild Klára ruha mását elkészítette a Daalarna, amit fel lehet próbálni, és a kor jellegzetes parfümjeit is meg lehet szagolni.