A soha vissza nem térő

Nem kertelek: szerelmes vagyok a Pintér Béla Társulatba. Ezúttal A soha vissza nem térő című darabot szeretném az egekbe magasztalni.

A Soha vissza nem térő című darab viszont, bár néhányaktól nem a legkedvezőbb kritikát kapta, ki merem jelenteni, a legjobb színdarab, amit valaha láttam. A cselekményt nem szeretném hosszabban részletezni, röviden viszont nem tudom. Az alaphelyzet az, hogy egy kétes alapokon álló magyar kft. soha vissza nem térő lehetőséget kap egy amerikai cégtől, ami aztán tragédiába torkollik. A darab első fél órájában többször majdnem kiestem a székből a nevetéstől, ahogy a simlis magyar vállalat ismert szovjet indulók dallamára énekelte afelett érzett örömét, hogy végre egy nagyot szakíthat. Ami ezután következik, az botrányos események sora, egy szürreális szexjelenet, egy öngyilkosság, papírkoktélok és papír Cadillac, ármány és szerelem, csalás és hazugság, és egy olyan végkifejlet, ami miatt az előadás után egy ideig nem is tudtam megszólalni.

Azért szeretem nagyon Pintér Béla Társulatát, mert ezekben a darabokban verhetetlen az arányérzék. Úgy nevetsz, hogy tudod, hogy előbb-utóbb sírni fogsz, a deluxe humor mellett mindig ott van az igazi mélység is, és a színészek egyszerűen tökéletesek.

Azóta megnéztem a Kaisers Tv, Ungarn című darabot is, amely szintén nem okozott csalódást. Ebben a darabban két vendégművész is feltűnik, Stefanovics Angéla és Mucsi Zoltán, akik csak tovább emelik a szórakozás színvonalát. Amiért mindenképpen ajánlom ezt a darabot is, az az, hogy a vége felé szintén olyan színházi élményben volt részem, mint soha: a történet szerint az 1848-ban működő tévécsatorna élőben közvetíti a schwechati csatát, amely másképp végződik, mint ahogy történelemből tanultuk, és mindez olyan happy endhez vezet, hogy egy pillanatra elhisszük, Magyarország a világ ura.