Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

A Pretty Woman ma már nem készülhetne el, mondja Julia Roberts

2019. március 18.

1 perc olvasás

julia roberts micsoda nő notting hill pretty woman sztárom a párom
A Pretty Woman ma már nem készülhetne el, mondja Julia Roberts

„Nagyon sok ponton bele lehetne kötni”


A Pretty Woman (Micsoda nő!) rakétaként indította be Julia Roberts karrierjét 1990-ben, de a színésznő úgy gondolja, a filmet ma már nem lehetne elkészíteni. A népszerű romantikus komédia egy prostituáltról szól, akit egy gazdag üzletember (Richard Gere) levesz a lábáról. A furcsa páros egymásba szeret és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

„Nem nagyon hiszem, hogy ma elkészíthetnénk ezt a filmet” – mondta Roberts a the Guardiannak adott interjúban. "Nagyon sok ponton bele lehetne kötni a mai felfogásunkkal. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ettől az emberek kevésbé tudnák élvezni a film nézését”.

A Micsoda nőt első sorban azért érte kritika, mert a prostitúciót és a szexuális hatalmi dinamikákat teljesen irreálisan ábrázolja. Roberts csak azután kapta meg a szerepet, hogy nyolc másik színésznő visszautasította azt.

„Az elején nem csak a tehetség számít” – mondja a Guardian interjúban. „Sokkal inkább a szerencse – és az, hogy képes vagy-e megragadni és a legtöbbet kihozni a szerencsédből”.

A művésznő azt is elárulta, hogy eleinte nem tetszett neki a Notting Hill (Sztárom a párom) forgatókönyve, és csak akkor fogadta el a felkérést, amikor személyesen is találkozott a rendezővel. Ma „egy igazi kis gyöngyszem”-nek nevezi a filmet.

„Valóban nem akartam elvállalni” – mondja Roberts. „Ha belegondolnak, nem hangzik túl jól: ’Szóval akkor a világ legnagyobb filmcsillagát kellene eljátszanod, aki beleszeret egy könyvesboltosba’. Nem csoda, hogy eleinte húzódoztam!”

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

10 horror fi...
1

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Ez a világ 1...
2

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

30 ikonikus...
3

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Új, döbbene...
4

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Csak az embe...
5

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Mennyit tuds...
6

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Ez is az ala...
7

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

A 25 legjobb...
8

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Ezek is érdekelhetnek

Julia Robert...

Julia Robert táskája lesz az ősz alapdarabja – méretes és kényelmes

2025.08.29. 2 perc olvasás

Bag

Julia Robert...

Julia Roberts 20 éves fiáról látott napvilágot egy videó: ki is derült, hogy mi Phinnaeus hobbija

2025.08.07. 1 perc olvasás

Family

A 23. házass...

A 23. házassági évfordulóját ünnepli Julia Roberts és a férje

2025.07.05. 2 perc olvasás

Anniversary

Julia Robert...

Julia Roberts fia 18 éves lett, a színésznő megható posztot írt

2025.06.19. 2 perc olvasás

Birthday

Mutatjuk a m...

Mutatjuk a makeup tippet, amire Julia Roberts sminkmestere is esküszik

2025.05.19. 2 perc olvasás

Tipp

Julia Robert...

Julia Robertsről és a gyerekeiről egy soha nem látott fotó került napvilágra

2025.05.13. 2 perc olvasás

Mother's day

Julia Robert...

Julia Roberts ezzel az egy trükkel teszi exkluzívvá a fürdőszobáját

2024.07.15. 2 perc olvasás

SZTÁRLAKÁS

Julia Robert...

Julia Roberts megmutatta a fürdőszobáját, nők milliói rajonganak érte

2024.05.27. 2 perc olvasás

SZTÁRLAKÁS

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves