Emma Roberts és Julia Roberts 13 év után először jelent meg együtt a vörös szőnyegen.
Julia Roberts és Emma Roberts együtt jelent meg a New York-i divathéten szeptember 9-én. A két színésznő köztudottan rokoni kapcsolatban áll. Bár jó viszonyt ápolnak, 2012 óta nem jelentek meg együtt a nyilvánosság előtt, de most még össze is öltöztek.
A nagynéni és az unokahúga úgy döntött, hogy fekete szettet választanak az eseményre, így sikerült összeöltözniük. Sőt, jelenleg a hajszínük is hasonló árnyalatú vöröses. Julia Roberts egy fekete, szabott öltönyt viselt, amelyhez egy oversized blézer, bő szárú nadrág, fehér ing és csíkos nyakkendő tartozott. A megjelenését fűzős, tűsarkú bokacsizmákkal és Harkness Caprice Bezel gyűrűkkel egészítette ki.
Emma egy földig érő fekete ruhát választott, valamint Dena Kemp fülbevalókkal tette teljessé az összeállítást. A végeredmény pedig tényleg magáért beszél, mindketten csodálatosan festettek. Az összes fotót a jobb nyílra kattintva nézheted meg.
A két színésznő utoljára 2012-ben a Jesus Henry Christ Los Angeles-i premierjén pózolt együtt, amelynek Julia és húga, Lisa Roberts Gillian voltak a producerei. Két évvel korábban pedig a Valentin nap bemutatóján is találkoztak, de a filmben nem voltak közös jeleneteik. Emma Roberts azonban korábban nyilatkozott arról, hogy szívesen dolgozna együtt a nagynénjével egy projekten, hiszen erre még nem volt példa.
Ő a legjobb, és szeretnék valamit közösen csinálni vele. Küldünk egymásnak könyveket és beszélgetünk dolgokról, de ez így még nem elég.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!