Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

5 film, amit várunk Cannes-ból

2014. május 30.

3 perc olvasás

ajánló arany pálma cannes cannes-i filmfesztivál clouds of sils maria david cronenberg
5 film, amit várunk Cannes-ból

A filmfesztivál legizgalmasabb alkotásai


Maps to the Stars

David Cronenberg, aki a ’86-os A légy című filmmel lett világhírű, előző két rendezését (Cosmopolis, Veszélyes vágy) nagy várakozás előzte meg, ám egyik sem sikerült jól. A mostani, Hollywoodban játszódó történet azonban a kritikusok egyöntetű véleménye szerint fergetegesen szórakoztató. A történet egy kiöregedett színésznőről és családjáról szól, akik Hollywoodban élik miden realitást nélkülöző életüket. A főszerepen a zseniális Julianne Moore-t láthatjuk, akit a Cannes-i zsűri a legjobb színésznőnek járó elismeréssel díjazott.

Hazai bemutató: 2014 ősz

Téli álom

Ez a több mint három óra hosszú török alkotás nyerte idén az Arany Pálma-díjat, és akik már látták, szuperlatívuszokban beszélnek róla, az Intenational Movie Database oldalán a közönség 10-ből 9,9 pontosra értékelte a cikk megjelenésekor. A történet egy férfiről, a feleségéről, és annak nővéréről szól, akiket a téli havazás összezár egy kis hotelbe, melyet ők üzemeltetnek a hegyekben. A bezártság természetesen felszínre hozza elhallgatott konfliktusaikat.

Hazai bemutató: 2015. január

The Rover

Bár nem a versenyprogramban vetítették, eddig csak jókat hallottunk erről a posztapokaliptikus filmről. A történet két egymás mellé sodródott férfi kapcsolatát meséli el, akik a túlélésért küzdenek. A két férfit a mindig lenyűgöző ausztrál színész, Guy Pearce, és az állítólag karrierje eddigi legjobb alakítását nyújtó Robert Pattinson játssza. A filmet szikár stílusáért és a váratlanul fel-felbukkanó humoráért dicsérik.

Hazai bemutató: egyelőre nincs dátum

Clouds of Sils Maria

Az Alkonyat-rehabilitáción nem csupán Pattinson esett át sikeresen, Kristen Stewart is brillírozik a Cannes-ban bemutatott filmjében. Ez a történet is egy idősödő színésznőről szól (Juliette Binoche), akit egy fiatal lányról és az általa öngyilkosságba kergetett idősebb főnökéről szóló színdarab tett híressé. Anno ő játszotta a fiatal lányt, most pedig felkérik a főnöknő szerepére, így elutazik az Alpokba, Sils Mariába az asszisztensével (Stewart) próbálni. Amennyire a The Rover férfias film, annyira szól a nőkről a Clouds of Sils Maria - alig várjuk!

Hazai bemutató: 2015. eleje

Mommy

A cannes-i zsűri nagydíját megosztva kapta ez és a rendezőlegenda, Jean-Luc Godard legújabb filmje. A Mommy-t a huszonöt éves kanadai multitalentum, Xavier Dolan rendezte, akinek ez már az ötödik és sokak szerint eddigi legjobb rendezése. A történet egy megözvegyült anyáról és erőszakos fiáról szól, akiknek zaklatott hétköznapjaiba betoppan a titokzatos új szomszédlány. Dolan filmjei mindig nagyon személyesek, remekül használja az aláfestő zenéket és most még egy plusz ötletet vitt bele a látványvilágba: a film nagyobb részét 1:1-ben láthatjuk, csupán néhány drámai jelenetnél szélesedik ki a vászon.

Hazai bemutató: egyelőre nincs dátum

Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje nyerte az Un certain regard szekció díját, erről a filmről hamarosan külön ajánlóban írunk!

Képek: Profimedia – Red Dot

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

30 ikonikus...
1

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Mennyit tuds...
2

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Ez is az ala...
3

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Csak az embe...
4

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

10 horror fi...
5

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Új, döbbene...
6

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

A 25 legjobb...
7

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Ez a világ 1...
8

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Ezek is érdekelhetnek

5 sztár, aki...

5 sztár, aki utálja a hírnevet

2025.07.08. 1 perc olvasás

Celebrities

Füred Art We...

Füred Art Week: A művészet balatoni találkozója

2025.07.07. 3 perc olvasás

kultúrprogram

Magyar stree...

Magyar street food, gyorsan, hazait!

2025.07.05. 4 perc olvasás

AJÁNLÓ

7+1 könyv, h...

7+1 könyv, hogy még tartalmasabban teljen a nyári szabadság

2025.07.02. 2 perc olvasás

olvasás

Álmodj, pihe...

Álmodj, pihenj, inspirálódj – itt az ELLE Decoration nyári száma

2025.07.01. 3 perc olvasás

new issue

Fény, érzéke...

Fény, érzékek, történelem – 4 budapesti kiállítás, ami újraírja a valóságot

2025.06.24. 4 perc olvasás

kultúrprogram

Koncert, múz...

Koncert, múzeumok éjszakája, levendula fesztivál – nyárindító programok hétvégére

2025.06.20. 5 perc olvasás

Budapest és Tihany

Budapest leg...

Budapest legütősebb helyei, ahova mindenképp el kell menned!

2025.06.19. 4 perc olvasás

city guide

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves