Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Astrology

Jön a márciusi telihold, ez most a feje tetejére állít mindent

2026. február 27.

3 perc olvasás

ELLE

asztrológia március telihold 2026 féreghold
Jön a márciusi telihold, ez most a feje tetejére állít mindent
© Shutterstock

2026 márciusának elején olyan telihold érkezik, amely sokak szerint komoly érzelmi hullámvasutat indíthat be.


A márciusi telihold – amit féregholdnak is szoktak nevezni – a hónap harmadik napján éri el a csúcspontját. Bár a neve nem hangzik valami romantikusan, de a jelentése annál erőteljesebb: ez a telihold a tavasz előhírnöke, az ébredés szimbóluma. A féreghold egyfajta kozmikus ébresztőóra, ami jelzi, itt az ideje kilépni a téli üzemmódból. Az energiák már a megelőző napokban fokozódhatnak, ezért nem árt, ha a hét elejére kevesebb programot tervezel, és egy kicsit nagyobb türelemmel állsz hozzá a külvilághoz.

Érzelmi nagytakarítás  

Ha azt hitted, a tavaszi nagytakarítás csak a gardróbodra és az e-mail fiókodra vonatkozik, ideje újragondolni. Ez a telihold ugyanis arra sarkall, hogy az érzelmeid terén is tegyél rendet. A márciusi telihold a Szűz jegyében jön létre, amely a rend, a rendszerezés, az elemzés és a gyakorlatiasság zodiákusa. Ez az energia pedig most erőteljesen arra ösztönözhet, hogy őszintén ránézz arra, mi működik – és mi nem – az életedben. Lehet, hogy:

  • egy kapcsolat már inkább lehúz, mint épít,
  • a munkahelyed már csak stresszel 
  • egy barátság megszokásból maradt meg,
  • vagy egyszerűen túl sok kompromisszumot kötsz.

A Szűz teliholdja nem hagyja, hogy ezeket a problémákat a továbbiakban is a szőnyeg alá söpörd. Minden kellemetlen részletet felnagyít, de ezáltal segít tisztábban látni, hogy mi lenne a helyes irány. Persze ez néha fájdalmas felismeréseket hozhat magával, de talán épp ez az, ami elindítja a változást. 

Kik érezhetik legerősebben?

Bár minden csillagjegy megérezheti a hatását, néhány jegy különösen intenzíven reagálhat.

Szűz

Ha Szűz vagy, akkor te most különösen érezni fogod a telihold hatását. Mivel a saját jegyedben zajlik a folyamat, így erősebben érezheted a kontroll iránti vágyat, a maximalizmust, és azt a belső nyomást, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie. A tanulság most az lehet: nem kell mindent kézben tartanod. Néha az elengedés hozza a legnagyobb rendet.

Halak

A Halak számára ez a telihold a határhúzásról szólhat. A Szűz a jegyed ellentéte, így most különösen fontos lehet megtanulni különválasztani a saját érzéseidet mások problémáitól. Nem kell mindenkit megmentened, és nem kell minden drámát magadra venned.

Ikrek

A mostani telihold idején az elméd a szokásoknál is gyorsabban pöröghet. Fontos lehet odafigyelni arra, mit mondasz, mit posztolsz, és kinek írsz késő este. A kommunikáció most könnyen félrecsúszhat.

Hogyan érdemes kezelni ezt az időszakot?

A telihold energiája felerősítheti az érzelmeket, szóval fontos tudni, ez most nem a hirtelen döntések ideje. Viszont, ami most jó ötlet lehet: 

  • Több időt szánni pihenésre.
  • Naplózni a gondolataidat.
  • Átgondolni, mi az, ami valóban szolgál téged.
  • Tudatosan lassítani.

Amit jobb elkerülni:

  • Indulatos üzenetek küldése.
  • Drasztikus szakítások vagy felmondások.
  • Impulzív pénzügyi döntések.

A telihold idején az érzelmek könnyebben túlcsordulnak, ezért bölcs dolog várni néhány napot, mielőtt végleges lépést teszel valamivel kapcsolatban. 

(via)

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

3 csillagjeg...
1

3 csillagjegy, akikre egy nagyon fontos találkozás vár

2023.07.08. 2 perc olvasás

3 csillagjegy, akikre egy nagyon fontos találkozás vár

4 csillagjeg...
2

4 csillagjegy, akinek sorsfordító változásokat hoz a Nyilas telihold 

2023.06.03. 2 perc olvasás

4 csillagjegy, akinek sorsfordító változásokat hoz a Nyilas telihold 

A 3 legnárci...
3

A 3 legnárcisztikusabb csillagjegy

2022.06.12. 3 perc olvasás

A 3 legnárcisztikusabb csillagjegy

4 csillagjeg...
4

4 csillagjegy, akinek a Merkúr retrográd teljesen felforgatja az életét

2022.08.25. 4 perc olvasás

4 csillagjegy, akinek a Merkúr retrográd teljesen felforgatja az életét

Ez a 4 csill...
5

Ez a 4 csillagjegy lesz a legszerencsésebb az augusztusi telihold idején

2022.08.12. 3 perc olvasás

Ez a 4 csillagjegy lesz a legszerencsésebb az augusztusi telihold idején

Mi a vércsop...
6

Mi a vércsoportod? Hajmeresztő titkokat árul el a személyiségedről

2023.04.23. 3 perc olvasás

Mi a vércsoportod? Hajmeresztő titkokat árul el a személyiségedről

3 csillagjeg...
7

3 csillagjegy, aki rengeteg pénzhez jut még idén

2023.12.17. 1 perc olvasás

3 csillagjegy, aki rengeteg pénzhez jut még idén

Nagy nyári h...
8

Nagy nyári horoszkóp: ez vár rád a következő három hónapban a csillagjegyed szerint

2023.06.07. 5 perc olvasás

Nagy nyári horoszkóp: ez vár rád a következő három hónapban a csillagjegyed szerint

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves