Anyák, lányok, kapcsolatok

Míg vannak anya-lánya kapcsolatok, melyek minden feszültségtől mentesek és rendkívül szeretetteljesek, addig sokaknak meg nem értéssel és konfliktusokkal terhelt a viszonyuk. Rosjke Hasseldine, anya-lánya kapcsolati terapeutát, The Mother-Daughter Puzzle (Az anya-lánya rejtély) című könyv szerzőjét, és a Mother-Daughter Coaching International szervezet alapítóját arról kérdeztük, szükségszerű-e, hogy egy ennyire fontos, az egész életünkre ható kapcsolat elvárásokkal és feszültségekkel legyen terhes.

Rosjke Hasseldine akkor döntött úgy, hogy az anya-lánya kapcsolatokra fókuszál, amikor 30 évvel ezelőtt megszületett a lánya. „Amikor a szülésznő bejelentette, hogy kislányom született, először az jutott eszembe, hogy meg kell értenem, ki az anyám, és miért is volt olyan bonyolult a viszonyunk. Tudtam, hogy meg kell változtatnom a nemzedékről nemzedékre átörökített káros mintákat. Ami először személyes ügynek indult, végül szakmai küldetéssé vált” – emlékszik vissza. „Elkezdtem keresni a válaszokat arra, hogy az anyám miért nem beszélt velem minden látható ok nélkül, miért nem hallgatott meg, miért nem értette meg a nézőpontomat, és rádöbbentem, hogy milyen gyakoriak ezek a problémák. Amikor nekifogtam ezen kapcsolatok kutatásának, rájöttem, hogy a legtöbb anya-lánya kapcsolat tele van megoldatlan problémákkal és konfliktusokkal. Meg akartam érteni, mi történik a családokban és a társadalomban, ami ennyi félreértést és viszályt okoz, valamint azt, hogy mire van szükségük az anyáknak és a lányaiknak ahhoz, hogy érzelmileg erős kapcsolatot alakíthassanak ki. Továbbá szerettem volna megtudni azt is, miért titkolja el sok anya és lánya a konfliktusaikat, mintha ez valami bűn lenne és csak ők küzdenének ezzel, mintha a kapcsolati nehézségeik jellemhibáik következményei lennének.” A terapeuta szerint az anya-lánya kapcsolatok tükörképei annak, ahogyan a nőkkel a családban és a társadalomban bánnak, és mára az anya-lánya ellentétek világméretű járvánnyá nőtték ki magukat.

„A klienseim gyakran panaszkodnak arról, hogy szégyellik magukat a kapcsolati nehézségeik miatt. Úgy érzik, jól kellene kijönniük egymással, mert a közvélekedés szerint az anyák és lányaik között szoros kapcsolatnak kell lennie. Ez a társadalmi elvárás arra ösztönzi őket, hogy saját magukat hibáztassák a nehézségeikért. Gyakran hallom, hogy a hormonokra – különösen a serdülőkori, terhességi és menopauza során fellépő hormonális változásokra – fogják a problémákat. Egy másik gyakori érv, amit felhoznak magyarázatul, hogy miért nem jönnek ki jól egymással, az eltérő vagy nagyon is hasonló személyiségjegyek. Való igaz, hogy bizonyos életszakaszokban különösen felerősödhetnek az összeütközések, mint például amikor egy kislány a kamaszkorba ér, vagy amikor a fiatal felnőtt kirepül a családi fészekből, és önálló életet kezd, férjhez megy, és gyereke születik. Ezen időszakokban a felszín alatt lappangó megoldatlan problémák hirtelen előtörnek és megkövetelik, hogy foglalkozzunk velük” – mondja Hasseldine. „Mindazonáltal, a praxisom során még soha nem volt arra példa, hogy a hormonok vagy a személyiségjegyek miatt volt konfliktusokkal terhelt egy anya-lánya kapcsolat. Úgy látom, hogy egy szélesebb, társadalmi szinteken zajló dinamika az, ami hozzájárul a konfliktusaikhoz. Amikor a nők süket fülekre találnak, és nem kapnak érzelmi támogatást a családjukban, az anyák és lányaik arra kényszerülnek, hogy egymás ellen küzdjenek a figyelemért és a támogatásért.”

Az anya-lánya kötődési modell

Hasseldine szerint az anyák és lányaik között lévő dinamika könnyebben érthetővé válik, ha több generációra visszamenőleg megvizsgáljuk az életüket, valamint azt, hogy milyen társadalmi-kulturális környezetben kapcsolódnak egymáshoz. „A különböző életesemények, a korlátozó nemi szerepek, a meg nem valósult karrierálmok, valamint az az elvárás, hogy a nőknek a család oltárán illik feláldozni magukat, miközben a saját szükségleteiket félreteszik, alakítják leginkább az anyák és lányok egymáshoz való viszonyulását és kommunikációját” – vélekedik a szakértő, aki az elmúlt húsz év során több ezer különböző országból és kultúrából származó, más-más korosztályú anyát és lányt hallgatott meg. Ezen tapasztalatok alapján Hasseldine kidolgozott egy anya-lánya kötődési modellt, ami segít megérteni, hogy mi okozza valójában a konfliktusokat, valamint azt, hogyan építhetnek erős érzelmi kapcsolatokat. „Első lépésként az ügyfelekkel feltérképezem a kapcsolatuk történetét, ez az anya-lánya kötődési modell fő gyakorlata. A családszerkezeti térképek a lányra, az édesanyára és a nagymamára összpontosítanak. Feltárom azokat a tapasztalatokat, amelyeket a három generáció nőtagjai átéltek az életük során, beleértve azokat a nemi szerepeket is, amelyek meghatározták az életüket, adott esetben korlátozták őket a választásaikban és a lehetőségeikben. Továbbá azt is feltérképezem, hogyan bánnak a férfiak a családban a feleségükkel és a lányaikkal. Az anya-lánya történeti térképek mélyreható képet adnak arról a többgenerációs szociokulturális környezetről, amelyben a család nőtagjai élnek, valamint arról, hogy mi történik valójában ebben a környezetben, ami miatt az anyák és lányaik vitába szállnak egymással, félreértik egymást, vagy érzelmileg elszakadnak egymástól.”

A szakértő szerint a nőket elnyomó patriarchális berendezkedés az, ami arra tanítja őket, hogy önmagukat a férfiak szemén keresztül lássák, elnyomják a saját szükségleteiket, feláldozzák magukat az anyaság oltárán, és önzetlenül gondoskodjanak a család minden tagjáról. Mindez rendkívül mérgező hatással van az anya-lánya kapcsolatokra. „A nők szükségleteinek megtagadása – különösen, ha a nők érzelmi szükségleteiről van szó – a legtöbb anya-lánya kapcsolati konfliktus fő kiváltója. Amikor egy családban az apákat és a fiúkat piedesztálra emelik és a család férfi tagjai nem rezonálnak a nők érzéseire és szükségleteire, az olyan vagy-vagy dinamikát hoz létre, melynek során anya és lánya valójában arról vitatkozik, hogy ki kapja meg az érzelmi támogatást. A probléma az, hogy nem tudják, hogyan teremtsenek olyan viszonyrendszereket, amelyekben mindkettejüket meghallják és támogatják” – vélekedik a szakember. „Minden anya-lánya történeti térképben azt látom, hogy a nők szükségleteinek megtagadása károsítja az érzelmi jólétüket, korlátozza azt a képességüket, hogy kiálljanak magukért a kapcsolataikban és a munkahelyeken, és fenntartja a nemek közötti egyenlőtlenséget. Látom, hogy ez a dinamika hogyan teszi láthatatlanná a nőket, és ez a láthatatlanság hogyan éhezteti ki őket a figyelemre. Az, hogy nem tudnak nyíltan és őszintén beszélni a szükségleteikről, manipulatív viselkedést eredményez az anyák és lányaik között. Sok esetben a lányoknak meg kell tanulniuk kiolvasni az anyjuk kimondatlan és vágyott szükségleteit.”

A nők elhallgattatása

A nők szükségleteinek elnyomása egy generációkon átívelő dinamika, ami anyáról lányra száll, mert az anya nem képes megtanítani a lányát arra, hogyan fejezze ki szükségleteit nyíltan és őszintén. „Amikor a lánytól – gyakran öntudatlanul – elvárják, hogy az anyja kimondatlan szükségleteit elégítse ki, a lány annak válik a szakértőjévé, hogy megértse, mire van szüksége az anyjának, nem pedig annak, hogy mik a saját szükségletei. Ez azt jelenti, hogy a lány felnőttként érzelmileg ugyanolyan néma lesz, mint az anyja volt, és ezt a mintát adja át majd a saját lányának is. A nők generációkon átívelő tapasztalata az, hogy érzelmileg elhallgattatják és elhanyagolják őket – ez az, ami mindig feljön a terápia során. Szerencsére egyre több olyan 20 és 40 év körüli nő van, aki változást akar. Egyre több lány kéri az édesanyját, hogy csatlakozzon hozzájuk a terápiába, és együtt változtassák meg ezeket az örökölt viselkedési mintákat. Amikor az anyák és a lányaik összefognak, új normákat alakíthatnak ki a családjukban, ahol a nők teret, odafigyelést és törődést kapnak. Ha képesek ezt a változást elérni, akkor már ezt a mintát adják át a következő generációnak, fiúknak és lányoknak egyaránt.”

Hasseldine szerint az erős érzelmi kapcsolat kialakításához az az optimális, ha mindkét fél részt vesz a terápián. A gyógyulás azonban akkor is lehetséges, ha az egyik személy nem képes vagy hajlandó erre. „Amikor valaki megváltoztatja a viselkedését, szükségszerű, hogy a kapcsolat is megváltozzon. Meg kell érteni, hogy az anya-lánya kötődési zavar és konfliktus elsősorban a káros nemi szerepek miatt alakul ki, és az erős és támogató anya-lánya kapcsolatok azok, amelyek világszerte elindíthatják a változást a családok szintjén. Annyira jó érzés, amikor a terápia során elérkezik a felismerés, hogy ’ez nem az én hibám’. Ilyenkor megváltozik az arcuk és a testtartásuk is, szó szerint olyan, mintha lekerült volna egy súlyos teher a vállukról. Összerakják a puzzle darabjait, és hirtelen egy sokkal tágabb kontextusban nyer értelmet, hogy miért viselkednek a kapcsolatukban úgy, ahogy. Terapeutaként végigkísérni ezt a folyamatot felbecsülhetetlen érzés. Amikor rájönnek arra, hogy nem kell viselniük a szégyent, ez megerősíti őket, és lehetővé teszi anya és lánya számára, hogy együtt megváltoztassák a családi dinamikákat. Különösen erős változást tudnak elérni, amikor összefognak.” Hasseldine ezt a tudást több száz mentálhigiénés szakemberrel, terapeutával, coach-csal, pszichológussal, szociális munkással osztotta meg a továbbképzése során.

Az utolsó tabu

A szakértő szerint a féltékenység – különösen, ha az anya lánya iránti féltékenységéről beszélünk – szintén félreértett téma a terápián belül. Annak ellenére, hogy rendkívül gyakori jelenség, még mindig sok félreértés és szégyen övezi, ami azért is sajnálatos, mert ez tovább súlyosbítja a problémát. „Ahogyan én látom, a féltékenység valójában gyász, az anya a be nem teljesült álmait és vágyait gyászolja. A legtöbb édesanyának és nagyanyának az anyaságon kívül nem jutott más lehetőség, nem tudták azt csinálni, amit szerettek volna. Hány politikus, író, festő, tudós veszett el a patriarchátus miatt! Milyen más lenne a világ, ha nem így történik! Nekem is rendkívül fájdalmas volt megtapasztalnom, hogy amikor lediplomáztam, az anyám semmilyen formában nem tudott velem ünnepelni. Eljött ugyan a diplomaosztómra, de elment, mielőtt láthatott és gratulálhatott volna” – emlékszik vissza Hasseldine. „Édesanyám Indonéziában született, amikor az még holland gyarmat volt. A nagyanyám és az anyám két évig voltak hadifogolytáborban a csendes-óceáni háború idején (az egykori Holland Kelet-Indiát, a mai Indonéziát a csendes-óceáni háború során a japán hadsereg 1942-ben elfoglalta, majd a holland állampolgárokat, összesen 90 ezer civilt és 40 ezer katonát internáló- és hadifogolytáborokba kényszerítették – a szerk.). Ezek a traumatikus események meghatározták, hogy kik voltak ők, és milyen volt a kapcsolatuk. A nagyanyám és az édesanyám sosem kapták meg azokat a lehetőségeket, amelyek nekem megadattak. Ezért volt az, hogy képtelen volt örülni a sikereimnek, ez egyfajta gyász volt a számára.”

Amikor egy lány olyan tanulmányi és karrierlehetőséget kap az élettől, amiben az édesanyja sosem részesülhetett, és szemben az anyjával szerető és támogató párja van, akkor elfogadható, hogy egy anya féltékenységet érez. „A továbblépéshez félre kell tenni a vádaskodást és a szégyenkezést, és a lánynak meg kell értenie, mit gyászol az anyja és, hogy ez nem róla szól, ami nem jelenti azt, hogy el kellene viselnie a méltatlan bánásmódot. Minden esetben fontos meghúzni a határokat” – állítja Hasseldine. „A jól működő anya-lánya kapcsolatok óriási erővel bírhatnak, és megváltoztathatják a nők életét szerte a világon. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy sok olyan úttörő anyával és lánnyal dolgozhattam együtt, akik mertek változtatni, és összefogtak, ahelyett, hogy egymással küzdöttek volna a figyelemért és a szeretet morzsáiért a családjukban. Ezek a bátor anyák és lányok felismerték, hogy a patriarchátus, a szexizmus és a nemi egyenlőtlenség milyen károkat okoz a nőknek, és úgy döntöttek, véget vetnek ezeknek a dinamikáknak.”