Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Tiger

Szomorú hírről számolt be a budapesti állatkert: meghalt Szása, a bébitigris

2025. augusztus 19.

2 perc olvasás

ELLE

tigris meghalt fővárosi állat- és növénykert
Szomorú hírről számolt be a budapesti állatkert: meghalt Szása, a bébitigris
© Illuszráció / Shutterstock

A Fővárosi Állat- és Növénykert közösségi oldalán tudatta, Szása, négy hónapba született kistigris elpusztult. 


Az intézmény augusztus 19-én, kedden a Facebook-oldalán keresztül tudatta az állatkert látogatókkal, hogy az egyik áprilisban született kistigris, Szása élettét vesztette. Bejegyzésükben arról írtak a tigris állapota végzetesen romlani kezdett, s bár az orvosi csapatuk és a gondozók mindent megtettek, hogy megmentsék az életét, sajnos nem jártak sikerrel. 

Már nem is evett 

A posztban kiemelték, voltak bizakodásra okot adó pillanatok, azonban az apró nagyragadozó nem reagált érdemben a kezelésekre. Mint írták elvesztette a látását, nem evett, és képtelen volt néhány lépésnél többet megtenni. 

A gyógyszerek ellenére is újra és újra ismétlődő rohamok végül az élettel összeegyeztethetetlen állapotot idéztek elő Szásánál

– írták. 

Elvesztése mindannyiunk számára megrendítő. Megható volt ugyanakkor látni azt a sok biztatást és jókívánságot, amit a korábbi posztunkhoz írtatok. Köszönjük, hogy lélekben ilyen sokan vele, és az életéért küzdő szakembereink mellett voltatok 

– fogalmaztak a bejegyzésben. 

Agyvérzést kapott 

Az állatkert egyébként a minap közölte, hogy Szása kritikus állapotban van, a kistigris akkor lett rosszul, amikor a húgával, Lénával játszott a kifutóban. Az állatot agyvérzés, valamint epilepsziás rohamok miatt kezelték, ám végül nem tudtak segíteni rajta. 

Szüleik tavaly érkeztek 

A két kis szibériai tigris április 13-án született a budapesti állatkertben. A kistigrisek szülei tavaly érkeztek az állatkertbe azzal a céllal, hogy az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) tigris tenyészprogramjának keretében szaporítsák őket.

(via)

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Te megtalál...
1

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2022.07.26. 1 perc olvasás

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

Egy orvos el...
2

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.06.14. 2 perc olvasás

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2030-ra ez a...
3

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

2022.08.26. 1 perc olvasás

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

Két macska v...
4

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2022.08.18. 1 perc olvasás

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

Csak a legok...
5

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2022.08.05. 1 perc olvasás

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

Bevezetik a...
6

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2022.09.01. 1 perc olvasás

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

A rák egyik...
7

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2024.01.12. 2 perc olvasás

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

Te megtalál...
8

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2022.07.13. 1 perc olvasás

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves