Az elátkozott gyémánt, amely balszerencsét hoz a férfiaknak

A brit koronaékszerek legikonikusabb gyémántja, a Kohinoor történetét átkok, botrányok és gyilkosságok tarkítják. Lássuk, hogyan vezetett a világ leghíresebb gyémántjának útja Indiától egészen II. Erzsébet brit királynő koronájáig. 

A világ egyik leghíresebb gyémántja, egyben az egyik legrettegettebb is. A Kohinoor – ami perzsául annyit tesz, a fény hegye – gyémántot állítólag több mint ötezer évvel ezelőtt fedezték fel az indiai Golconda kőbányáiban. A legenda szerint a követ a Godávári folyó partján találta meg az ifjú Karma herceg, a Napisten és egy indiai hercegnő fia. Hogy a kő szépségét másoknak is megmutassa, a herceg ezután a homlokán viselte azt, egészen addig, amíg életét nem vesztette egy csatában. Talán ez a mozzanaton alapul az a hiedelem, miszerint a kő balszerencsét hoz, és halált hoz arra a férfira, akinek a birtokába kerül. „Aki birtokolja ezt a gyémántot, uralni fogja a világot, de ismeri annak minden szerencsétlenségét is: csak Isten vagy egy nő viselheti büntetlenül” – olvasható egy 1306-ból származó hindu szövegben. A kő története pedig alátámasztani látszik az ősi legendát.

Véres eredet

Kisebb kihagyás után a gyémántról legközelebb a 16. században lehetett újra hallani, amikor az Bábur szultánhoz került, miután megalapította az Indiát, Pakisztánt, Bangladest és Afganisztánt egyesítő Mogul Birodalmat. Mint az emlékirataiból kiderült, a szultán elfoglalta azt az erődöt, ahol a követ addig rejtegették, így került hozzá a gyémánt, ám nem sokkal később hirtelen elhunyt és az értékes drágakövet utódjára, Humájunra hagyta. Ezzel vette kezdetét a Kohinoor gyémánt generációról generációra öröklődése.

1682-ben a drágakő Sáh Dzsahán, a Mogul Birodalom fejének tulajdonába került – ő volt az az uralkodó, aki számos gyönyörű épületet emeltetett, köztük a lenyűgözi Tádzs Mahalt is a felesége emlékére. Az ékkövek nagy rajongójaként Sáh Dzsahán gyémántokkal kirakott trónt készíttetett magának, amelyet Salamon király története ihletett – ebben kapott kiemelt helyet a Kohinoor gyémánt is. Ám alig néhány hónappal a trón elkészülte után az uralkodó megbetegedett, és nem tudta ellátni feladatait, így fia, Aurangzeb foglalja el a trónt. Néhány évvel később, édesapja halálát követően azonban ő is elkapja a halálos kórt, így fia, I. Bahádur veszi át a helyét.

A drágakő az őt övező átok ellenére mindeközben világhírűvé vált, és többen felfigyeltek rá. 1739-ben Nádir perzsa sah lerohanta Delhi városát és kifosztotta azt, számos ékszerrel, arannyal távozva, köztük a Kohinoor gyémántot is tartalmazó trónnal. Az ékkő azonban új tulajdonosára is balsorsot hoz, az uralkodót 1747-ben, álmában gyilkolták meg, ezután a híres gyémánt kézről kézre járt, számos királyságban megfordult, és a háborúk során többször is gazdát cserélt, egészen addig, amíg végül a brit birodalom is szemet vetett rá.

A királyi családban találta meg a helyét

1839-ben akkori tulajdonosa, Randzsit Szingh halála után a 186 karátos gyémánt egy hindu szekta papjaira maradt – ez a döntés azonban feldühítette az angol telepeseket, akik már jelen voltak Indiában. További tíz év telt el, amíg a Kohinoor végül hivatalosan is a Kelet-indiai Társaság tulajdonába került, miután Duleep Szingh aláírta a szerződést, ami királyságának feladására kényszerítette.

A gyémántot ezután szimbolikusan Viktória királynőnek ajánlották fel, aki az 1951-es londoni világkiállításon mutatta be azt a nagyközönségnek. A nagy várakozás után azonban a britek némiképp csalódtak: a kő ugyanis az évek során elvesztette fényét, és nem volt éppen vonzó. A kiábrándító reakcióval szembesülve Albert herceg úgy dönt, újracsiszoltatja azt, hogy felesége büszkén viselhesse.

Az ékkő így újra visszanyerte régi fényét, igaz, a folyamat közben 78 karátot elveszített értékéből. Az ékszer hamar India császárnéjának kedvencévé lépett elő, soha nem vált meg tőle, szinte minden hivatalos megjelenéskor brossként viselte. Az 1887-es aranyjubileuma, majd az 1897-es gyémántjubileuma alkalmával az egész világ a csodájára járt, miközben a Kohinoort övező legenda egyre inkább megszilárdulni látszott. A királynő egészen 1901-ben bekövetkezett haláláig viselte az ékkövet.

Ezután előbb Alexandra királynő, VII. Edward feleségének családi koronájára, majd Mária királyné fejdíszére került fel a kő, aki szintén rendszeresen viselte azt. 1910-ben, Delhibe tett hivatalos utazása során is a gyémántos koronában pompázott a rádzsák előtt, majd halálát követően a Kohinoor Erzsébet anyakirálynőre szállt, aki ragaszkodott hozzá, hogy az ékkő nem juthat férfiak kezére. 2002-es halálakor a koronája, benne a drágakővel is elkísérte őt utolsó útjára, a koporsóján.

Forrás: Elle