Üdv az érzéki öltözködés korszakában!

Szexszel kétségtelenül minden eladható, de a 2022-es tavaszi kifutókon ennél valami sokkal finomabbat láthattunk.

Amikor Oscar Isaac a velencei filmfesztiválon végigcsókolta Jessica Chastain karján, kiéhezett rajongók tengerét korbácsolta fel. Az a néhány másodperc a vörös szőnyegen szó szerint feltüzelte a közönséget, akik hirtelen ráébredtek, hogy miről maradtak le. Ez a jelenet egy nagyobb beszélgetést indított el arról, hogy a populáris médiából mennyire hiányzik az igazi érzékiség: nehéz lenne bármit is felhozni az elmúlt évtizedekből, ami igazi érzékiséget sugallt volna. Nem túl sok olyan pillanat van, amely összehasonlítható lenne Edith Wharton Az ártatlanság kora című művének lassan lángoló tüzével, amikor Madame Olenska megérinti Newland Archer térdét a legyezőjével: „A legkönnyebb érintés volt, de úgy izgatta, mint egy simogatás” – írja Wharton. Vagy az Ének az esőben (Singin' in the Rain) című film parázsló jelenete, amikor Cyd Charisse zöld rojtos ruhája csábítóan visszhangozza a mozdulatait, miközben játékosan fújja a füstöt Gene Kelly arcába.

Ugyanez igaz a divatra is, ahol még az elmúlt néhány szezon nyíltan testtudatos ruháiból is hiányzott a csábításnak ez a megfoghatatlan képessége. A TikTok sztárja, Serena Shahidi (@glamdemon2004), aki csábító modoráról és dallamos hangjáról ismert, úgy véli, hogy az érzékiség hiánya a finomság hiányának tudható be. „Elfelejtettük, hogy valójában mit akarunk látni másoktól. Nem a vulgaritást vagy az emberire kicsit sem hasonlító testarányokat vagy a trendiséget vagy a viralitás lehetőségét, hanem árnyaltabb dolgokat. A finomságban rejlik az erő.”

A „mi történhet” érzése

Kultúraként túlságosan is a meztelen testbe, mint a szex szimbólumába feledkeztünk bele – holott az öltözködés folyamata, és a szövetbe burkolt mozdulatok lehetnek azok, amelyek valóban felizzítják az érzékeket. Amikor a szekrényemben kerestem a válaszokat, az egyetlen darab, ami kiemelkedett, egy vintage DVF ruha volt. Egyszerű a formája, és bársonyos selyem jersey anyagból készült, öröksége abban rejlik, hogy könnyedén, gyengéden simul a test görbületeire. Bármikor szívesen viselem, amikor úgy érzem, ráhangolódtam az alakomra. Mivel nincsenek rajta cipzárak vagy gombok, olyan szabadságot áraszt, amely lehetővé teszi számomra, hogy merészen vagy társaságot kedvelőként éljek, bármit is tartogat az este. Aztán ott van az egyszerű csomó a deréknál, amely a ruhát összefogja, és amely egy húzással az egészet feloldhatja. Ez az érzékiség. Meg kell ragadnia a képzeletet – azt sugallva, hogy mi történhet.

 A 2022-es tavaszra a tervezők igyekeztek visszahozni ezt a vibráló lüktetést. A Pradánál mindenhol a testre utaló jelek voltak, a ruhák szikár derékrészétől a modellek mögött kibomló, csípőjük mozgását utánzó miniszoknyák frakkjáig. A kollekció leghatásosabban csábító darabjai a mell körvonalát is kiemelő pulóverek voltak, amelyek arra emlékeztettek minket, milyen érzés egy hűvös napon a meztelen bőr fölött kötött ruhát viselni.

Miuccia Prada és Raf Simons bemutató jegyzeteiben utaltak a ruhák és viselőjük közötti feszültségre, rámutatva, hogy „felépítésük eredendően a testhez, és ezáltal a csábításhoz kötődik”.

Jonathan Anderson a Loewe-nál a drapírozással kísérletezett, a reneszánsz festő Pontormóra hivatkozva. Voltak olyan ruhák, amelyeket a legkisebb pánt tartott fenn, és amelyek úgy tűntek, mintha egyetlen gép sem érintette volna az anyagot a varrás mentén, inkább csak valami isteni véletlen folytán landoltak volna a testen.  

A „húzd meg–ereszd meg” játék jelen volt a záró darabok áttetsző mellpáncéljaiban, amelyek pimasz meztelenséget kínáltak, amit magas nyak és sapkaszerű ujjak ellensúlyoztak, és amelyek a szobrászathoz (a legintimebb művészeti ághoz, hiszen annyi köze van az érintéshez) hasonló kifinomult tárgyakká változtatták a darabokat.

A Versace-nál pedig mindössze egy biztosítótű tartotta össze a ruhákat és kabátokat, amelyek mindegyike bármelyik percben kioldódhatott volna.

Nem szexepil a hivalkodás

Mivel mindannyiunkat eláraszt az információfelesleg, természetes, hogy csak a legfelháborítóbb és legpajzánabb dolgokra kapjuk fel a fejünket. Ez a túlzott kitárulkozás azonban idővel elzsibbasztja az érzékeinket. „A hivalkodás nem a szexepil, a humor vagy akár a szórakoztatás maximalizálásának módja. Elfelejtettük, hogy milyen érzés a ruha a testünkön, a praktikusságot, a személyes érintéseket” – mondja Shahidi. Gyakran ezek a finomabb megkülönböztetések teszik az életet élvezetessé – és minden bizonnyal a ruhák viselése is. Amikor megszoktuk, hogy mindent tálcán kínálnak, elveszítjük a kíváncsiságunkat. Kultúránk csak arra koncentrál, ami feltárul, holott az egész intrika abban rejlik, ami rejtve marad.

A tavaszi kollekciók az érzékszerveink újraélesztését szolgálták. A divat szerelmesei pedig készen állnak. Ahogy Liane Wiggins, a Matchesfashion.com női ruhákért felelős vezetője is megjegyzi, láttuk, hogy a tervezők „megértették, hogy az emberek újra kapcsolatba akarnak kerülni önmagukkal és újra örömöt akarnak érezni”. Végül is fel kell öltöznünk, hogy levetkőzhessünk. Miért ne szánnánk hát rá időt?

Forrás: Elle