Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

NUBU

2014. március 13.

2 perc olvasás

Fashion Show 2014 magyar tervezők nubu
NUBU

Új életre kelnek a Dunaújvárosi Szoborpark szobrai



A tervezők, Friedrich Ferenc és Várnai Gyula Duna-parti tájban elhelyezett, köztéri szobrait választották fő motívumként a printelt darabokon, és a szokásos fekete-fehér-bézs kontraszthármast élénkzölddel és naranccsal frissítették.

„A Dunaújvárosi Szoborpark mint inspirációs forrás régóta foglalkoztat. Kevesen ismerik, pedig fantasztikus, igazi paradicsom a kortárs művészet kedvelői számára. A Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep keretében, a hatvanas évektől a kétezres évek elejéig létrehozott 58 műalkotást a hetvenes évektől fokozatosan kiépülő, gazdag növényzettel beépített Duna-parton helyezték el. A tavaszi kollekció darabjai a szoborpark acélszobrai között tett sétákat idézik” – mondta el Kovács Adél tervező.

„Büszkék vagyunk rá, hogy már második éve a nemzetközi gyakorlatot követve évi négy kollekciót készítünk. Az év őszi időszakában új férfikollekcióval is jelentkezünk, már elkezdtünk rajta dolgozni, és nagyon nagy izgalommal várjuk, hogy a közönség hogyan fogadja majd” – mondja Garam Judit, a márka tulajdonosa és tervezője. Az új kollekció mosott selyem, len, farmer és neoprén anyagokat használ, a különböző bőrök pedig papír hatású, vízlepergető anyagokkal társulnak.

2014. tavaszi–nyári kollekció

A kollekció különlegessége a sokrétű anyaghasználat. Az egyes anyagokra fekete vagy fehér organzaréteg került, amely érdekes fényhatást idéz elő, így a színeket tompítva érzékeljük. A már megszokott selyem és neoprén anyagok mellé vinilt, impregnált lent, fémszálas szöveteket, kötött és szövött rafiákat is felhasználtak a tervezők. A tavaszihoz hasonlóan a nyári kollekcióhoz is a Dunaújvárosi Szoborpark adta az inspirációt, amelynek kortárs alkotásai fotónyomatok és szitanyomások formájában jelennek meg az egyes darabokon. A gépi nyomást kézi ecsetvonásokkal készült motívumok egészítik ki, amelyeket bőr és farmer anyagokon alkalmaztak a tervezők. A kollekciót a NUBU-tól megszokott letisztultság és kontrasztok jellemzik, amelyek elsősorban az anyaghasználatban mutatkoznak meg: a minimalista, eltisztázott bőr roncsolt farmerral találkozik. Az idei nyári kollekció az első, amely Swarovski elements anyagot tartalmaz, egy kristályőrleményből készült textíliát, amelyet a hajtások rögzítésére, ragtapaszszerűen használnak a tervezők.

Jegyinformáció és jegyvásárlás ITT!

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné
1

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné

2022.09.30. 2 perc olvasás

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján
2

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján

2022.09.30. 2 perc olvasás

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő
3

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő

2022.09.18. 2 perc olvasás

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért
4

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért

2022.07.25. 2 perc olvasás

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének
5

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének

2022.11.19. 2 perc olvasás

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik
6

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

2022.07.21. 2 perc olvasás

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné
7

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné

2022.07.18. 3 perc olvasás

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban
8

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban

2022.10.08. 2 perc olvasás

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban

Ezek is érdekelhetnek

Nyolc magyar divattervező arról, milyen hatással van rájuk és márkájukra a koronavírus

Nyolc magyar divattervező arról, milyen hatással van rájuk és márkájukra a koronavírus

2020.04.16. 9 perc olvasás

A világ körül Budapesten

A világ körül Budapesten

2015.09.15. 3 perc olvasás

Ruhák rohanó városi nőknek

Ruhák rohanó városi nőknek

2015.04.24. 5 perc olvasás

NUDE by NUBU

NUDE by NUBU

2015.03.16. 1 perc olvasás

Megújult a My Day Collection üzlete

Megújult a My Day Collection üzlete

2014.05.23. 1 perc olvasás

Szobrok által ihletett ruhák

Szobrok által ihletett ruhák

2014.04.09. 4 perc olvasás

Sportos vonalak és színpompás printek

Sportos vonalak és színpompás printek

2014.04.09. 1 perc olvasás

A panel bűvöletében

A panel bűvöletében

2014.04.07. 1 perc olvasás

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves