Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Divatlexikon: Audrey Hepburn

2013. április 16.

3 perc olvasás

film audrey hepburn divatlexikon givenchy színésznő
Divatlexikon: Audrey Hepburn

Felejthetetlen színésznő és stílusikon



Legendás filmszerepei, páratlan stílusa és embertársai iránt érzett szeretete miatt még ma is gyakran emlegetik a felejthetetlen színésznőt. Pedig eleinte úgy gondolta, nem is tud színészkedni.

1929-ben Brüsszelben született, és már fiatal korában elhatározta, hogy világhírű balerina lesz. A tánccal ötévesen ismerkedett meg, amikor szülei bentlakásos iskolába küldték Angliába. A II. világháború alatt a család Hollandiában élt, és az ekkor átélt borzalmak és nélkülözés következtében végül egészen más irányt vett a pályája. Az ’50-es évek elején még ösztöndíjjal tanult balettozni Angliában, mellette pedig több zenés-táncos produkcióban is szerepet kapott. Végül tanára, Marie Rambert mondta el neki, hogy prímabalerina sosem válhat belőle, mert a nélkülözés és betegségek miatt magassága mellé túl gyenge a szervezete.

1951-ben a híres francia írónő, Sidonie-Gabrielle Colette éppen Gigi című regényéből készülő Broadway-darabjához keresett főszereplőt, amikor megpillantotta Audrey Hepburnt a Monte Carlo Baby című zenés film forgatásán. Habár a szerepet végül eljátszotta, eleinte nem akarta vállalni, mivel nem bízott saját tehetségében. A darabot később hatalmas siker övezte, így arra is lehetősége nyílt, hogy meghódítsa Hollywoodot. 1953-ban a Római vakációban nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat, nevét pedig az egész világ megismerte.

Egy évvel később a Sabrina című film kapcsán találkozott a fiatal francia divattervezővel, Hubert de Givenchy-val, akivel életre szóló barátságot kötött és hosszú időre a múzsájává vált. Innentől kezdve a színésznő nemcsak filmjeiben, de magánéletében is Givenchy ruháit viselte. 1957-ben a tervező neki ajánlotta az első Givenchy illatot, és ő lett a parfüm reklámarca is. Az ’50-es években Hepburn olyan nagy sikerű filmekben játszott, mint a Háború és béke, az Egy apáca története vagy a Délutáni szerelem. 1960-ban csillagot kapott a Hollywoodi hírességek sétányán, rá egy évre pedig beírta magát a divat történelemkönyvébe is Holly Golightly szerepével. Ekkor végérvényesen stílusikonná vált, és következő filmjei, például A lány, aki ellopta az Eiffel-tornyot, a My fair lady vagy a Várj, míg sötét lesz csak még népszerűbbé tették.

A legendás színésznőtől mindig is távolt állt a hollywoodi pompa, otthonát is Svájcban lelte meg. Két házasságából két fia született, és mindig kínosan ügyelt rá, hogy magánéletét megóvja a kíváncsiskodóktól. Egy idő után már nem vállalt filmes szerepeket, azonban ezután is aktív életet élt. 1988-ban a UNICEF jószolgálati nagykövetévé választották, így ettől kezdve a gyermekek megsegítésének szentelte minden idejét, és bejárta a fél világot. 1992-ben BAFTA Életműdíjat kapott és az Elnöki Szabadság Érdemrendjét is elnyerte. 1993-ban hosszú betegeskedés után Svájcban hunyt el, azonban máig sem felejtette el a világ. Április16-án új fotóalbum jelenik meg róla angol nyelven, Audrey in Rome címmel.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné
1

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné

2022.07.18. 3 perc olvasás

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik
2

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

2022.07.21. 2 perc olvasás

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján
3

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján

2022.09.30. 2 perc olvasás

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő
4

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő

2022.09.18. 2 perc olvasás

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének
5

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének

2022.11.19. 2 perc olvasás

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné
6

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné

2022.09.30. 2 perc olvasás

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban
7

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban

2022.10.08. 2 perc olvasás

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért
8

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért

2022.07.25. 2 perc olvasás

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért

ezek is érdekelhetnek

Zendaya hálós szoknyáját imádják a nők, elképesztően szexi volt benne

Zendaya hálós szoknyáját imádják a nők, elképesztően szexi volt benne

2024.03.28. 2 perc olvasás

RED CARPET

Az 57 éves Salma Hayek narancssárga bikiniben mutatta meg az alakját, imádták a rajongók

Az 57 éves Salma Hayek narancssárga bikiniben mutatta meg az alakját, imádták a rajongók

2024.03.28. 2 perc olvasás

Az 51 éves Sofía Vergara fűzőjéről beszél most mindenki, elképesztő formában van

Az 51 éves Sofía Vergara fűzőjéről beszél most mindenki, elképesztő formában van

2024.03.27. 1 perc olvasás

America's Got Talent

Szívszorító vallomást tett Anne Hathaway, először beszélt a vetéléséről

Szívszorító vallomást tett Anne Hathaway, először beszélt a vetéléséről

2024.03.26. 2 perc olvasás

VALLOMÁS

 „Nem volt valódi kötelékünk” - Christina Ricci őszinte vallomást tett az anyaságról

„Nem volt valódi kötelékünk” - Christina Ricci őszinte vallomást tett az anyaságról

2024.03.26. 1 perc olvasás

VALLOMÁS

Botrány: Johnny Deppet súlyos dolgokkal vádolja egy színésznő, mindenről kitálalt

Botrány: Johnny Deppet súlyos dolgokkal vádolja egy színésznő, mindenről kitálalt

2024.03.20. 2 perc olvasás

Lola Glaudini

3 fűszeres parfüm, amit egyszer mindenkinek ki kell próbálnia

3 fűszeres parfüm, amit egyszer mindenkinek ki kell próbálnia

2024.03.01. 2 perc olvasás

Parfümajánló

Így néz ki Jennifer Aniston 21 millió dolláros Los Angeles-i otthona

Így néz ki Jennifer Aniston 21 millió dolláros Los Angeles-i otthona

2024.02.22. 2 perc olvasás

SZTÁROTTHON

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves