A világszerte ismert becenév, amelyet a Christian Dior ház legismertebb parfümje és ruhája is visel, a tervező legfiatalabb nővérére, Catherine Diorra utal. Utánajártunk, hogyan jött létre a művészien hímzett ruhadarab.
A francia ellenállás vérbeli tagja, Catherine Dior a virágok iránti vonzódása miatt kapta a „Miss Dior” becenevet, amelyből előbb egy virágos illat, majd az „ezer virágból” álló ruha is született. Justine Picardie írónő nemrég megjelent könyvében (Miss Dior: A Story of Courage and Couture) a legendás ruhadarab történetének járt utána.
Vajon Christian Dior a húgára, Catherine-re gondolt, amikor megtervezte a nagyszerű ruhát, a virágok iránti szeretete előtt tisztelegve? A név erre utal, és Catherine minden bizonnyal minden kollekciójából kapott ruhákat, mégis valószínűtlennek tűnik, hogy valaha is a Miss Dior ruhát választotta volna. 1949-re Catherine és Hervé des Charbonneries kiköltöztek Christian Rue Royale-i lakásából, és a közelben, a Rue Montorgueil 49. szám alatt, saját otthonukban éltek. Ez közel volt a Les Halles-i piachoz, és kényelmes volt a friss virágokkal való üzleteléshez; bár továbbra is minden nyarat a Les Naÿssès-ben töltöttek, amelyet Catherine örökölt apja halála után. Ott gondozta a kertjét, valamint a jázmin- és rózsaültetvényeket, amelyek a Dior parfümök gyártásának kulcsfontosságú alapanyagai voltak.
A képek, amelyek Catherine-t a háború utáni életében örökítik meg, azt mutatják, hogy Provence-ban vászonnadrágban és ingben, vagy Párizsban diszkréten öltözve dolgozott. Néha meglepetéseket is fel lehet fedezni ezeken a fotókon: egy merész kockás kabátot egy városi utcán, ahogy Catherine karonfogva sétál Hervéval; egy feltűnő leopárdmintás Dior-kabátot, amelyet két közeli barát esküvőjén viselt (a vőlegény az ellenállási hálózatuk egykori bajtársa; a menyasszony Hervé rokona). Catherine jól öltözöttnek tűnt, de kevés nyoma volt a díszes párnázásnak és a hagyományos fűzőnek, amelyek a Dior couture alapvető elemei voltak, amelyet ő „a női test szépségének szentelt építészetnek” nevezett. Ehelyett úgy tűnik, hogy a ruháit egyszerűen csak azért viseli, hogy boldoguljon az életben, nem pedig azért, hogy megmutassa bátyja tökéletes művészetét. Innen ered az az érdekes szembeállítás, amely Catherine-ről egy 1987-ben, a bátyja munkásságát bemutató retrospektív kiállításon a Musée des Arts Décoratifs-ban készült fényképen látható: Catherine szerény sötét kabátot visel, és egy extravagáns Dior együttesben, szekérkerekes kalapban álló manöken mellett áll. Catherine az extravagáns öltözéket nézi, arcán furcsálló kifejezéssel.
Eleinte, amikor elkezdtem feltárni Catherine történetét, és rájöttem, hogy Christian hívei számára többé-kevésbé láthatatlan volt, dühösnek éreztem magam miatta. Aztán azon tűnődtem, vajon hogyan tudott Catherine eligazodni a párizsi divat arénájában, annak törékeny etikettjével, őrzött klikkjeivel és suttogó pletykáival. Vajon tisztelettel fogadták-e, amikor eljött, hogy megnézze a bátyja couture-kollekcióit az Avenue Montaigne-en, az újságírók, szerkesztők, hírességek és társasági emberek fecsegő nyüzsgése közepette? Felismerték-e egyáltalán, hogy Christian nővére, vagy értékelték-e a Miss Diorral való kapcsolatát?
De arra a meggyőződésre jutottam, hogy Catherine olyan ritka kecsességgel és belső erővel rendelkezett, amely megvédte volna őt a lökdösődő, éles könyökű, összeszűkült szemű és tűsarkú cipőt viselő divattömegtől. Catherine tudta, hogy ki ő. Szerette a bátyját, és tapsolt a sikerének, de nem volt szüksége a ruhák védelmére vagy álcájára. Azokon a képeken, amelyeken Catherine Dior-ruhát visel – például a Les Naÿssès-i kertben, egy pohár borral a kezében, vagy keresztfia, Nicolas keresztelőjén, amikor szorosan magához öleli – még mindig teljesen önmaga.
Ami a bizonytalanságot illeti Catherine és a Miss Dior-ruha kapcsolatában: a titok nyitja talán annak a kollekciónak a nevében rejlik, amelyben a ruha először jelent meg, ezt maga Christian keresztelte el „Trompe-l'œil” vonalnak. A kifejezés szó szerinti fordítása „a szem megtévesztése”; mi lehet itt a vizuális illúzió? Hogy a Miss Dior ruha virágai valódiak voltak? Hogy az eredeti Miss Dior-t nem érintették a háború borzalmai, és biztonságban maradt a múltban, ártatlan fiatal lányként a granville-i rózsakertben? Vagy egyszerűen csak úgy, ahogy Dior leírta a kollekció programfüzetében: „Két alapelv van, amelyen a ’Trompel'œil’ vonal alapul: az egyik, hogy a mellnek kiemelkedést és szélességet adjon, ugyanakkor tiszteletben tartja a vállak természetes ívét; a másik elv meghagyja a test természetes vonalát, de a szoknyáknak teltséget és nélkülözhetetlen mozgást kölcsönöz.”
Ennek a magyarázatnak a nyugodt szakmaisága azonban ellentétben áll azzal az érzelmi intenzitással, amelyet Dior az emlékirataiban mutat be, amikor kijelenti, hogy megszállottja az általa készített ruháknak: „A készítésük előtt, közben és után is foglalkoztatnak. Ez a félig ördögi, félig extatikus kör egyszerre teszi az életemet mennyországgá és pokollá.” Couture-jének szenvedélyes művészete tehát ellenáll annak, hogy teljesen szétszedjék, és logikus, racionális mesterségként vizsgálják. Legértékesebb tervei talán élőnek tűntek számára – akár szeretett lányként, akár megbízható barátnőként –, de őt is megszállták, a nőiesség egy olyan idealizált változatát testesítették meg, amely egy valódi nőben soha nem létezhetett. Miss Dior egy álomból született, a tökéletesség megteremtésének kényszeres vágyából. A teremtője által imádott nő többnek tűnik, mint egy műtárgy. De mint az alkimista féltve őrzött babája Hoffmann hátborzongató meséjében, A homokemberben, ő sem képes önálló életet élni.
Forrás: Elle
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!