Gyerekkora óta tombol az igazságérzete, sosem tudta tétlenül nézni, ha a gyengébbet bántják. Szívügye az emberi jogok és a gyermekvédelem, ezért szervezője volt a tavalyi gyermekvédelmi tüntetésnek, ahol beszédet is mondott.
Hat éve kezdett tartalmat gyártani főként hulladékmentességről, egészséges életmódról, anyaságról, közéletről. Közösségi felületein szembemegy az általános social media tartalmakkal, ahol legtöbben egy kreált tökéletességet közvetítenek magukról. Mindig igyekszik olyan oldalát megmutatni, ami természetes, igazi, adaptálható, még akkor is, ha ezzel sokszor tabutémákat feszeget. Talán ez a legnagyobb erőssége, de természetesen a legtöbb kritika is emiatt éri.
Van, aki úgy gondolja, hogy „szeret szenvedni”, vagy éppen „szarul néz ki és még büszke is rá”. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy ameddig nők százai jeleznek neki vissza arról, hogy a tartalmainak köszönhetően hosszú idő után először érzik úgy, hogy van létjogosultsága az érzéseiknek, addig folytatni fogja ezt a munkát. Fontosnak tartja, hogy a tartalmai motiválóak legyenek, de úgy, hogy közben ne keltsen rossz érzést a nézőkben azzal, hogy jobbnak mutatja magát, mint amilyen valójában.
Fontos számára, hogy a fenntarthatóság kapcsán se mindig ugyanaz a néhány evidencia hangozzon el, amitől mindenki unalmas és elérhetetlen értékrendként gondol rá. Ezért is írt mesekönyveket, amikben hangsúlyosan, mégis játékosan jelenik meg a fenntarthatóság és az emberi kapcsolatok fontossága.
Instagram
Weboldal
YouTube