2004 óta jelennek meg írásai, elsősorban emberközpontú irodalmi riportjai a Nők Lapja hasábjain. Ezekből az írásokból született 2011-ben az Őrült Világ, és 2022-ben a Beűzetés a Paradicsomba – Igaz mesék című kötete. Ez utóbbi, valamint debütáló regénye, az Üvegfal kötelező olvasmányok egy budapesti gimnáziumban.
Hiszi, hogy minden ember érdekes, minden sors érdemes a figyelemre. Írásaiban igyekszik arra irányítani a fókuszt, ami összeköt, nem arra, ami elválaszt. „Én azt mondom, fontos látni a nagy képet. De nekem az értés a mániám. Ahhoz viszont közel kell menni, egészen közel, addig, amíg az egyes emberi arcok sorban ki nem rajzolódnak, aztán megnézni azokat az arcokat jobbról, is balról is, sötétben és világosban, nyitott és csukott szemmel. Aztán hallgatni. Azt, amit elmondanak. Aztán azt is, amit nem mondanak el. A csöndeket. Figyelni, érezni, érteni, jelen lenni. Én így szeretek újságot írni.”
2021-ben jelent meg első regénye, az Üvegfal, amely egy bántalmazó házasság történetét meséli el. A regényből színpadi adaptáció is készült Gryllus Dorka és Simon Kornél szereplésével, Soós Attila rendezésében, amit 2022 tavasza óta folyamatosan nagy sikerrel játszanak országszerte.
Társával, dr. Bánki György pszichiáterrel járják az országot „Ha szeretsz, miért nem szeretsz?” című irodalmi-pszichológiai estjükkel, amelyben szintén az Üvegfal részletei mentén az oly sokakat érintő rejtett bántalmazás témáját járják körbe.
Facebook
Instagram