Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

GYEREKNEVELÉS

Top 5 ország, ahol a legjobb gyereket nevelni

2023. április 10.

4 perc olvasás

Kovács Gréta

spanyolország hollandia japán család finnország gyerekek
Top 5 ország, ahol a legjobb gyereket nevelni
© Shutterstock

Egy új felmérés kiderítette, melyik az a top 5 ország, ahol a leginkább adottak a feltételek ahhoz, hogy sikeres és boldog gyermeket lehessen nevelni! 


A gyermeknevelés során nemcsak azokra a dolgokra kell figyelniük a szülőknek, amiket ők tudnak biztosítani a gyermeküknek, hanem arra is, amit az országuk tud kínálni a számukra. Mivel ezzel tisztában az UNICEF, készítettek egy kutatást arról, mely gyerekek élnek a legboldogabban, a legjobb körülmények között a világon, az összesített eredményt pedig nemrég publikálták. Érdekesség, hogy a top 5-ös listából négy ország Európában található, tehát az európai országok élmezőnyben vannak, ha gyermeknevelésről van szó.  Következzen is a teljes lista!

Ezekben az országokban lehet a legkönnyebben boldog gyermeket neveli!

5. Hollandia

A holland gyermekek az egyik legboldogabbak a világon: 10-ből 9 15 éves gyerek 93%-ig meg van elégedve az életével, ami a legmagasabb boldogsági ráta a világon; 80%-uk pedig azt állítja, hogy bizalommal fordul az emberek felé és könnyen barátkozik másokkal. Az ország mindezek mellett az első helyen végzett a gyermekek mentális egészségének megőrzését vizsgáló felmérés, valamint harmadikként az oktatási színvonalat vizsgáló kutatás listáján. 

4. Finnország

Durva adat következik: Finnországban fele annyi gyermek hal meg évente, mint az Amerikai Egyesült Államokban. Hát nem megdöbbentő? Az UNICEF egyik felmérése szerint ebben az országban a leggyermeközpontúbb az ország működése, a gyermekek számára pedig minden olyan feltételt biztosít az állam, ami egy sikeres és boldog gyermekneveléshez nélkülözhetetlen (kimagasló egészségügy, belbiztonság, zöld környezet, vilászínvonalú oktatás stb.). 

Finnország ezenkívül 8 hét fizetett szabadságot és 14 hónap fizetett szülői szabadságot ad, melyet a szülők szabadon oszthatnak meg maguk között. Ezenkívül fizetés nélküli szabadságra is lehet menni a gyermek 3 éves koráig. 

3. Spanyolország

Spanyolország az UNICEF besorolása szerint az egyik leggyermekbarátibb ország ha szociális közegről, otkatásról, egészségügyről, valamint fizikai és mentális egészségről van szó. Egy kutatás szerint a gyermekek 81%-a barátkozik könnyen, a tinik között pedig ebben az európai országban a legalacsonyabb az öngyilkosságok aránya. 

A szülési szabadság 16 héten át tart a férfiak és a nők számára is, a gyermek 3 éves koráig pedig fizetés nélküli szabadságra mehet minden nő. Ezek a feltételek egyebként minden jogilag is az országban tartozókodó spanyolországi rezidensnek adottak, nemcsak a spanyol állampolgároknak. 

2. Észtország

Észtország egyike azon kevés országoknak, ahol a lég-és a zajszennyezés mértéke kevesebb, mint szinte bárhol máshol a világon. Több zöldterület található itt, mint az USA-ban, Ausztráliában, Kanadában vagy az Egyesült Királyságban, arról nem is beszélve, hogy azt észt gyerekek nagyon okosak. Egy friss felmérés szerint az ázsiai országok után az észt gyerekek a legokosabbak matematikából, fizikából, kémiából és irodalomból. 

Ha pedig ez még nem lenne elég: Észtország 100 nap fizetett szülési szabadságot ad, a szülés után pedig 475 napjuk van arra az édesanyáknak, hogy visszatérjenek a munkába. A gyermek szülése utáni 60 napig ráadásul nemcsak az anya, hanem az apa is szabadságon lehet, tehát a szülés utáni két hónapig egyik szülőnek sem kell dolgoznia. 

1. Japán

Az UNICEF 2020-as felmérése szerint a japán gyerekek az első helyen végeznek, ha a fizikai és a mentális egészséget vizsgáljuk. Egy 2022-es kutatás pedig azt állítja, hogy Japán a második olyan ország, ahol az ország működése a gyermekek körül forog: a belbiztonság, a közlekedés, az oktatás és az egészségügy is kiemelkedő, ha a jövő generációjáról van szó. Szintén fontos megemlíteni, hogy a gyermekkori elhízás, a légszennyezés, a gyilkossági kísérletek aránya (100 000-ből 0,2), valamint a gyermekek halálozási rátája itt a legalacsonyabb a világon.

Via 

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről
1

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről

2023.01.07. 3 perc olvasás

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni
2

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni

2023.11.12. 3 perc olvasás

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni

„Nem akarom fizetni a mostohalányaim iskoláját, szerintem nem tartoznak igazán a családunkhoz”
3

„Nem akarom fizetni a mostohalányaim iskoláját, szerintem nem tartoznak igazán a családunkhoz”

2024.02.01. 2 perc olvasás

„Nem akarom fizetni a mostohalányaim iskoláját, szerintem nem tartoznak igazán a családunkhoz”

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért
4

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért

2023.03.27. 2 perc olvasás

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért

„Az óvoda lerövidítette a kislányom nevét, mert szerintük túl nehéz kiejteni”
5

„Az óvoda lerövidítette a kislányom nevét, mert szerintük túl nehéz kiejteni”

2023.08.16. 2 perc olvasás

„Az óvoda lerövidítette a kislányom nevét, mert szerintük túl nehéz kiejteni”

Ez a gyakori nevelési hiba lehet az oka annak, ha a gyermekből nárcisztikus felnőtt lesz
6

Ez a gyakori nevelési hiba lehet az oka annak, ha a gyermekből nárcisztikus felnőtt lesz

2024.01.07. 3 perc olvasás

Ez a gyakori nevelési hiba lehet az oka annak, ha a gyermekből nárcisztikus felnőtt lesz

„Mindenki utálja a kislányom nevét, a családom szerint kínos és csúnya”
7

„Mindenki utálja a kislányom nevét, a családom szerint kínos és csúnya”

2024.01.04. 2 perc olvasás

„Mindenki utálja a kislányom nevét, a családom szerint kínos és csúnya”

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt
8

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt

2022.09.09. 1 perc olvasás

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves