Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Royal family

Katalin és Vilmos így követik a gyereknevelésben Diana hercegnét

2022. július 05.

2 perc olvasás

ELLE

Diana hercegnő gyereknevelés Vilmos herceg brit királyi család Katalin hercegné
Katalin és Vilmos így követik a gyereknevelésben Diana hercegnét
© Getty Images

A cambridge-i hercegi pár hasonló filozófia mentén szeretné nevelni gyermekeit, ahogy annak idején Diana hercegné tette.


Uralkodói rangjuk ellenére a lehetőségekhez mérten normális nevelésben szeretné részesíteni három gyermekét Vilmos herceg és Katalin hercegné – ahogyan azt annak idején előbbi édesanyja, Diana hercegné is tette.

A Buckingham-palota színpompás ünnepségei, valamint a protokollmegjelenések mellett a kis György, Sarolta és Lajos szülei igyekeznek óvni a magánéletüket, és időt szakítani olyan hétköznapi tevékenységekre is, mint például a szupermarketbe járás.

Ezt a példát még Vilmos herceg anyjától, Diana hercegnétől látták, aki maga is előszeretettel látogatott el két fiával gyerekbarát kirándulásokra, például vidámparkba vagy éppen gyorsétterembe.

Diana amennyire lehetett, szakított azzal a hagyománnyal, hogy a királyi családba született gyerekeket a dadák neveljék, és ő volt az első, aki még a királyi turnéra is magával vitte az akkor még kisbaba Vilmost.

Követik Diana szülői mintáját

A családhoz közel álló források szerint mind Vilmos herceg, mind Katalin hercegné aktívan kiveszik részüket az otthoni teendőkből, és minél több időt töltenek együtt a kicsikkel. A szabadban töltött időt kiemelten kezelik, akár esik, akár fúj, mindennap szerveznek valamilyen szabadtéri programot, legyen az biciklitúra vagy séta a tengerparton.

Persze Vilmosnak és Katalinnak is van segítsége egy megbízható dadus, Maria Turrion Borrallo személyében, ám ahova csak lehet, ők is előszeretettel viszik magukkal csemetéiket.

Mindeközben Katalin igyekszik követni Diana hercegné nevelési elveit, és törekszik rá, hogy a kis trónörökösöket megismertesse a hétköznapi élet rejtelmeivel is. Így például György herceg egyik iskolai szünetében a farmon élő állatok takarmányozásába segített be.

Talán ez a normalitáshoz való ragaszkodás lehet az egyik oka annak, hogy a camebridge-i hercegi pár nemrégiben bejelentette, hogy új rezidenciára költöznek, méghozzá vidékre.

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
1

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
2

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
3

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
4

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
5

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
6

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
7

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
8

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves