Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Gyerekmentesség

„El akarom vinni a lányomat egy gyerekmentes esküvőre, most mindenki érzéketlennek tart”

2023. augusztus 29.

3 perc olvasás

ELLE

esküvő anyaság gyerekmentes gyerekmentes esküvő szülői probléma
„El akarom vinni a lányomat egy gyerekmentes esküvőre, most mindenki érzéketlennek tart”
© Getty Images

Egy édesanya hatalmas felháborodást keltett, amikor elárulta, hogy magával viszi a lányát egy gyerekmentes esküvőre.


Egy anya a Redditen osztotta meg a gondolatait azzal kapcsolatban, hogy miért szeretné magával vinni a lányát egy gyerekmentes esküvőre. Bár nagy felháborodást keltett, amikor kijelentette, hogy úgy gondolja, a párnak lehetővé kellene tennie számára, hogy a lányát is magával vihesse, de néhány érvet is felhozott álláspontja alátámasztására.

Elárulta, hogy a menyasszonnyal annyira közel állnak egymáshoz, mintha testvérek lennének. Amikor a barátnője két évvel ezelőtt elkezdte szervezni az esküvőjét, kijelentette, hogy nem akar gyerekeket látni a helyszínen, de az édesanya szerint ezt csak az indokolta, mert a vőlegény unokaöccsei valódi bajkeverők.

Bár eredetileg ő is szerette volna betartani barátnője kívánságát, a körülményei azóta megváltoztak.

Gyerekmentes esküvő – ki tartja be a szabályokat?

Az édesanya elmondta, hogy kislánya születése után nagyon gyorsan újra teherbe esett, most két éves kislánya pedig kifejezetten féltékeny a kisbabára, kötődési problémái és szeparációs szorongása van. Még az éjszakákat is szülei ágyában tölti, ahol biztonságban érzi magát.

Bár bébiszitter is segíti az életüket, de ő sem tudja megnyugtatni a kislányt éjjel, ráadásul a vőlegény az édesanya férjét is meghívta az esküvőre, tehát nincs kire hagynia a kislányt.

Mivel a legjobb barátnője esküvőjéről van szó, nem akarta kihagyni az eseményt, de amikor a többi vendég és a menyasszony sógornői meghallották, hogy az édesanya kislánya jelen lehet, hatalmas botrány támadt. A menyasszony és a vőlegény között is komoly veszekedés alakult ki, az édesanya pedig nagyon rosszul érzi magát a történtek miatt.

gyerekmentes-eskuvo-elle.hu
Forrás: Getty Images

A kommentelők többsége meg is erősítette abban, hogy ő az oka a kialakult kellemetlen helyzetnek. Egyikük így írt:

Ez az esküvő nem rólad és a szülői problémáidról szól. Oldd meg a helyzetet egyetlen éjszakára, vagy utasítsd el a meghívást!

Mások szerint előre sejthető volt, hogy mi lesz a többi vendég reakciója, és olyan is volt, aki szerint csak magának köszönheti a kialakult problémát. A legtöbben úgy gondolták, hogy tiszteletben kell tartani a pár kérését: ha gyerekmentes esküvőt szeretnének, akkor ott nincs helye gyerekeknek, és senkivel nem lehet kivételezni.

A hozzászólók között ugyan akadtak néhányan, akik részben megértették az édesanya álláspontját, mégis egyértelműen udvariatlannak tartották a viselkedését, és az általános vélekedés szerint egy barátot nem lehet ilyen kellemetlen helyzetbe hozni – különösen a saját esküvőjén.

via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

„Mindenki utálja a kislányom nevét, a családom szerint kínos és csúnya”
1

„Mindenki utálja a kislányom nevét, a családom szerint kínos és csúnya”

2024.01.04. 2 perc olvasás

„Mindenki utálja a kislányom nevét, a családom szerint kínos és csúnya”

„Az óvoda lerövidítette a kislányom nevét, mert szerintük túl nehéz kiejteni”
2

„Az óvoda lerövidítette a kislányom nevét, mert szerintük túl nehéz kiejteni”

2023.08.16. 2 perc olvasás

„Az óvoda lerövidítette a kislányom nevét, mert szerintük túl nehéz kiejteni”

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért
3

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért

2023.03.27. 2 perc olvasás

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért

„Nem akarom fizetni a mostohalányaim iskoláját, szerintem nem tartoznak igazán a családunkhoz”
4

„Nem akarom fizetni a mostohalányaim iskoláját, szerintem nem tartoznak igazán a családunkhoz”

2024.02.01. 2 perc olvasás

„Nem akarom fizetni a mostohalányaim iskoláját, szerintem nem tartoznak igazán a családunkhoz”

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni
5

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni

2023.11.12. 3 perc olvasás

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt
6

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt

2022.09.09. 1 perc olvasás

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt

Ez a gyakori nevelési hiba lehet az oka annak, ha a gyermekből nárcisztikus felnőtt lesz
7

Ez a gyakori nevelési hiba lehet az oka annak, ha a gyermekből nárcisztikus felnőtt lesz

2024.01.07. 3 perc olvasás

Ez a gyakori nevelési hiba lehet az oka annak, ha a gyermekből nárcisztikus felnőtt lesz

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről
8

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről

2023.01.07. 3 perc olvasás

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves