Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Anyaság

5 dolog, amit nem tudtál a szülés utáni depresszióról

2023. október 13.

4 perc olvasás

ELLE

szülés szülés utáni depresszió
5 dolog, amit nem tudtál a szülés utáni depresszióról
© Shutterstock

A szülés utáni depresszió egy olyan probléma, amiről muszáj beszélni.


A szülővé válás útja izgalmas és örömteli, de sajnos van olyan helyzet, amikor ijesztő, bizonytalan és alváshiányos. A szülőség velejárója, hogy egy nap legyőzhetetlennek érezhetjük magunkat, a másikon pedig önbizalommal, bűntudattal és szorongással vagyunk tele. Egyre jobban tudatában vagyunk a születés utáni depressziónak, de mégis van néhány dolog, ami kevésbé ismert a problémával kapcsolatban.

1. A férfiaknak is lehet szülés utáni depressziójuk 

Bizony, ez így igaz. Gyakran csak arról hallunk, hogy a nők esetében fordul elő szülés utáni depresszió, de valójában az apukáknál is előfordulhat. Sőt, egy kutatás szerint 10-ből 1 férfi érintett. A férfiak szülés utáni depressziója partnerüktől függetlenül is előfordulhat, és gyakran hat héttől hat hónapig terjed. A férfiak számára még nehezebb lehet felismerni a szülés utáni depressziót, ugyanis „női problémának” tekintik. 

2. Nem szükséges, hogy depresszió legyen a múltban 

Sokan úgy gondolják, hogy csak annál fordulhat elő szülés utáni depresszió, aki korábban is küzdött mentális problémával, levertséggel, öngyilkos gondolatokkal. Nos, ez nem igaz, ugyanis a szülés utáni depresszió nem válogat. Az tény azonban, hogy azok akik korábban is küzdöttek depresszióval, nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Egy 2010-es ausztrál nemzeti csecsemőtáplálási felmérés adatai szerint az anyáknál diagnosztizált depressziós esetek közül valamivel több mint egy ötödik nőnél diagnosztizáltak depressziót a terhességtől a baba első születésnapjáig. A terhesség alatti depresszió körülbelül minden tizedik nőt érint, egy másik tény, amelyet sokan nem tudnak.

3. Nem biztos, hogy rögtön a szülés után jelentkezik 

Tévhit, hogy a szülés utáni depresszió rögtön a gyermek érkezése után néhány nappal vagy héttel jelentkezik, ugyanis bármikor megtörténhet. Sok nő tapasztalja ezt az első négy hónapban, de később is előfordulhat anyaként. Ezért gyakran előfordul, hogy az emberek figyelmen kívül hagyják a tüneteket, mert az anya már túllépett szerintük az első néhány kritikus hónapon. A szülés utáni depresszió ingadozó lehet, ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni a jeleket, és segítséget kell kérni.

4. Nem mindig látható kívülről 

A szülés utáni depresszió mindenkinél más tüneteket produkál. Nem minden esetben tűnik fel, hogy valaki összetört és szomorú. Mások zsibbadtnak érezhetik magukat, vagy szórakozottnak tűnhetnek. Sok szülő sem veszi észre magán a szülés utáni depresszió tüneteit, mert csak eltelnek a napok. Működőképesek, de belül nincsenek jól, és ez nem jelenti azt, hogy ők kevésbé szenvednek, mint azok a társaik, akik szembetűnőbb tüneteket mutatnak. 

5. Az örökbefogadott gyerekek szüleinél is előfordulhat 

Az örökbefogadott gyermekek szüleinél is megjelenhet a szülés utáni depresszió egy formája. Sokan azt gondolják, hogy ez a fajta probléma kizárólag a biológiai szülőket érinti a hormonváltozások, valamint a test és az elme által megtett út miatt, de minden bizonnyal hatással lehet a gyermekeket örökbe fogadó szülőkre is. Bár az tény, hogy nem érezték át a szüléssel járó fizikai stresszt és fájdalmat, de sok mást igen. A pénzügyi feszültség, az esetleges meddőség, az időkorlát (az örökbefogadás egy rendkívül hosszú procedúra) mind szerepet játszanak a depresszió kialakulásában. Az örökbefogadó szülők depressziójának aránya hasonló lehet a szülés utáni depresszióhoz az általános populációban.

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért
1

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért

2023.03.27. 2 perc olvasás

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért

„Az óvoda lerövidítette a kislányom nevét, mert szerintük túl nehéz kiejteni”
2

„Az óvoda lerövidítette a kislányom nevét, mert szerintük túl nehéz kiejteni”

2023.08.16. 2 perc olvasás

„Az óvoda lerövidítette a kislányom nevét, mert szerintük túl nehéz kiejteni”

„Mindenki utálja a kislányom nevét, a családom szerint kínos és csúnya”
3

„Mindenki utálja a kislányom nevét, a családom szerint kínos és csúnya”

2024.01.04. 2 perc olvasás

„Mindenki utálja a kislányom nevét, a családom szerint kínos és csúnya”

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni
4

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni

2023.11.12. 3 perc olvasás

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről
5

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről

2023.01.07. 3 perc olvasás

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről

Ez a gyakori nevelési hiba lehet az oka annak, ha a gyermekből nárcisztikus felnőtt lesz
6

Ez a gyakori nevelési hiba lehet az oka annak, ha a gyermekből nárcisztikus felnőtt lesz

2024.01.07. 3 perc olvasás

Ez a gyakori nevelési hiba lehet az oka annak, ha a gyermekből nárcisztikus felnőtt lesz

„Nem akarom fizetni a mostohalányaim iskoláját, szerintem nem tartoznak igazán a családunkhoz”
7

„Nem akarom fizetni a mostohalányaim iskoláját, szerintem nem tartoznak igazán a családunkhoz”

2024.02.01. 2 perc olvasás

„Nem akarom fizetni a mostohalányaim iskoláját, szerintem nem tartoznak igazán a családunkhoz”

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt
8

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt

2022.09.09. 1 perc olvasás

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves