Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Anyaság

4 étel, amit kerülni kell szoptatás alatt az édesanyáknak

2023. szeptember 17.

3 perc olvasás

ELLE

étel anyaság baba szoptatás
4 étel, amit kerülni kell szoptatás alatt az édesanyáknak
© Shutterstock

Mutatjuk, a szakértők szerint, hogyan kell étkezni az édesanyáknak, akik szoptatják a kisbabájukat.


Az édesanyák szoptatás alatt napi 500 plusz kalóriát égethetnek el. Az egészséges, kiegyensúlyozott étrend a legjobb az anya és a baba számára a szoptatás alatt, és bár nincsenek szigorú szabályok arra vonatkozóan, hogy mit ne fogyasszon szoptatás közben, vannak olyan ételek és italok, amelyeket a legjobb elkerülni vagy legalábbis korlátozni.

Az anya egészségére van a legnagyobb hatással

A tanulmányok azt mutatják, hogy az egészségtelen étrend nagyobb hatással van az anya egészségére, mint a babáéra. Néhány dolog azonban, mint például az alkohol és a kávé kis mennyiségben átjuthat az anyatejbe, ami néha hatással lehet a baba viselkedésére és emésztésére. Most mutatjuk, miket érdemes kerülni.

1. Kávé

Sok újdonsült anyuka kívánná a kávét a kevés alvás miatt, de fontos korlátozni a mennyiséget. A szakértők szerint teljesen nem kell kivonni az étrendből, de érdemesebb etetés utánra időzíteni a fogyasztását, és ugyanez a helyzet a teával is. Ennek az az oka, hogy a becslések szerint az elfogyasztott koffein mennyiségének 0,06-1,5 százaléka átjut az anyatejbe, és hosszú ideig ott maradhat a szervezetben – különösen újszülöttek esetében. Ez a csecsemőkben izgatottság, idegesség, székrekedés és nyugtalanság jeleit okozhatja, és az anya egészségére is negatív hatással lehet.

2. Alkohol

A terhesség alatt a biztonság érdekében a szakértők is azt javasolják, hogy jobb teljes mértékben kerülni az alkoholt. Nos, szoptatás alatt már nem kell ennyire szigorúnak lenni, de nem szabad átesni a ló másik oldalára sem, de alkalmanként 1 pohár bor vagy pezsgő megengedett. Fontos azonban, hogy az alkoholfogyasztás után legalább 2-3 óráig ne szoptassák meg a kisbabát. 

3. Magasan feldolgozott élelmiszerek és adalékanyagok

Az anyáknak szoptatás alatt a tiszta, teljes értékű élelmiszerek fogyasztása javasolt. A gyorsételek és az adalékanyagok túl sok kalóriát tartalmaznak, de elengedő energiát nem adnak. Közben olyan kutatások is születtek, amelyek kimutatják, hogy az anya szoptatás közbeni étrendje befolyásolhatja gyermeke táplálkozási preferenciáit a későbbiekben. Tehát az egészséges étkezés segíthet abban is, hogy a gyermek jobb étkezési szokásokat alakítson ki már egészen korán. 

4. Hal

A hallal kapcsolatban sincsenek szigorú szabályok, de korlátozni kell a higanybevitelt. Habár a higany átadása nagyon alacsony az anyatejen keresztül, de jobb elkerülni a felhalmozódását a vérben. A szakértők azt javasolják, hogy egy édesanya, aki szoptat legfeljebb két adag halat egyen hetente. Úgy gondolják, hogy a cápa, a kardhal és a marlin olyan ételek, amiket nem érdemes egynél többször fogyasztani egy héten a baba és az anya érdekében. 

Mi a helyzet a csokoládéval?

A csokoládé az alváshiány és az éjjel-nappali etetés során az édesanyák megmentője lehet. A csokoládé nem árt, de fontos ezt is mértékkel fogyasztani, és nem szabad főétkezéseket kiváltani vele. Fontos megjegyezni, hogy koffeint is tartalmaz, tehát be kell számítani a napi koffeinbevitelbe.

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

„Nem akarom fizetni a mostohalányaim iskoláját, szerintem nem tartoznak igazán a családunkhoz”
1

„Nem akarom fizetni a mostohalányaim iskoláját, szerintem nem tartoznak igazán a családunkhoz”

2024.02.01. 2 perc olvasás

„Nem akarom fizetni a mostohalányaim iskoláját, szerintem nem tartoznak igazán a családunkhoz”

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni
2

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni

2023.11.12. 3 perc olvasás

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni

„Az óvoda lerövidítette a kislányom nevét, mert szerintük túl nehéz kiejteni”
3

„Az óvoda lerövidítette a kislányom nevét, mert szerintük túl nehéz kiejteni”

2023.08.16. 2 perc olvasás

„Az óvoda lerövidítette a kislányom nevét, mert szerintük túl nehéz kiejteni”

Ez a gyakori nevelési hiba lehet az oka annak, ha a gyermekből nárcisztikus felnőtt lesz
4

Ez a gyakori nevelési hiba lehet az oka annak, ha a gyermekből nárcisztikus felnőtt lesz

2024.01.07. 3 perc olvasás

Ez a gyakori nevelési hiba lehet az oka annak, ha a gyermekből nárcisztikus felnőtt lesz

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről
5

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről

2023.01.07. 3 perc olvasás

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről

„Mindenki utálja a kislányom nevét, a családom szerint kínos és csúnya”
6

„Mindenki utálja a kislányom nevét, a családom szerint kínos és csúnya”

2024.01.04. 2 perc olvasás

„Mindenki utálja a kislányom nevét, a családom szerint kínos és csúnya”

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért
7

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért

2023.03.27. 2 perc olvasás

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt
8

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt

2022.09.09. 1 perc olvasás

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves