Russell Brand pere után ismét fellángolt a vita az áldozathibáztatásról, egyre többen követelnek változást

Russell Brand elítélése után ismét előtérbe került egy súlyos probléma: miért kell még mindig túl sok szexuális erőszakot túlélő nőnek úgy éreznie a bíróságon, mintha valójában ő lenne a vádlott?

Russell Brandet 10 és fél év börtönbüntetésre ítélték, miután egy rendbeli nemi erőszak és további három rendbeli szexuális bántalmazás miatt bűnösnek találták. A tárgyalást követően azonban nem csupán az ítélet került a figyelem középpontjába, a Metropolitan Police vezetője, Sir Mark Rowley ugyanis arról beszélt, hogy a védelem érvelése helyenként veszélyesen közel került az áldozathibáztatáshoz. Arra is felhívta a figyelmet, hogy továbbra is élnek olyan tévhitek, amelyek szerint egy nemi erőszak áldozatának meghatározott módon kellene viselkednie vagy reagálnia.

Egyetlen egyetemes reakció? 

Az egyik legmakacsabb tévhit, hogy létezne egyetlen tipikus reakció a traumára. Van, aki azonnal a rendőrséghez fordul, más csak évekkel vagy évtizedekkel később tud beszélni arról, ami vele történt. Van, aki sír, más teljesen nyugodtnak tűnik, és olyan is előfordulhat, hogy valaki sokáig maga sem tudja pontosan értelmezni a történteket.

Sir Mark Rowley szerint a bizonyítékok egyértelműen azt mutatják, hogy nincs egyetlen helyes reakció.

Éppen ezért támogatja azt a kezdeményezést is, amely szerint a bíráknak minden nemierőszak-perben külön fel kellene hívniuk az esküdtszék figyelmét az ilyen tévhitekre.

„Úgy éreztem, mintha engem állítottak volna bíróság elé”

Azt, hogy ez a probléma mennyire nem kizárólag Russell Brand ügyére jellemző, jól mutatja Kerry Sproston története. A Good Housekeeping cikkében felidézi, hogy a nő évtizedekkel azután tett feljelentést egykori angoltanára, David Wilkinson ellen, hogy 15 éves diákként kapcsolatba került vele. Wilkinson akkor 35 éves volt.

Kerry sokáig úgy gondolt rá, mint arra az emberre, aki különlegesnek tartotta, segítette a tanulásban és nagy hatással volt az életére. Csak később ismerte fel, hogy valójában grooming (magyarul leggyakrabban gyerekbehálózás vagy becserkészés – a szerk.) áldozata volt.

A bíróságra már úgy érkezett, hogy felkészült arra: történetét részletesen megkérdőjelezik majd. Arra azonban nem számított, milyen hangnemben történik mindez.

„Gonosz hazugnak” nevezték

A védelem azt állította, hogy Kerry hazudik, bosszú vezérli és pszichés problémái vannak. Az ügyvéd arról is beszélt az esküdteknek, hogy az 1980-as évek „más idők” voltak, amikor a tinédzserek szexualizálása sokkal elfogadottabbnak számított. Kerry szerint gyakorlatilag kimerített a verbális támadás fogalmát az, ahogyan bántak vele, egy ponton sírva is fakadt, és szünetet kellett tartani. 

„Azt hittem, változtak a dolgok. Azt hittem, ma már nem lehet egyszerűen az áldozatot hibáztatni”

– mondta később.

Kapcsolódó tartalom Mi történik, ha egy bántalmazott nő segítséget kér?

Évtizedekkel később derült ki, hogy nem ő volt az egyetlen

Kerry történetének egyik legfontosabb fordulata akkor következett be, amikor más egykori diáklányokkal is kapcsolatba került. Egykori iskolatársakat kezdett keresni a közösségi médiában, és állítása szerint végül 20–30 olyan nő neve merült fel, akinek valamilyen kapcsolata lehetett Wilkinsonnal. Többen hasonló mintáról számoltak be: a tanár különlegesnek éreztette őket, majd lassan egyre nagyobb befolyást szerzett felettük.

Kerry szerint Wilkinson rendszeresen tett megjegyzéseket a súlyára, az akcentusára, és azt éreztette vele, hogy nélküle nem jutna messzire.

Ma már úgy látja, ez volt a grooming egyik legfontosabb része: elérni, hogy egy tizenéves lány saját értékét is az idősebb férfi visszajelzéseitől tegye függővé.

Az ítélet után 

Wilkinsont végül három, 16 év alatti gyermek sérelmére elkövetett szeméremsértés miatt találták bűnösnek, és három év börtönbüntetésre ítélték. Több súlyosabb vádpontban ugyanakkor felmentették. Bár Kerry számára az ítélet valamiféle igazolást jelentett, saját bevallása szerint viszont a tárgyalás annyira megviselte, hogy nehezen tudná egyszerűen azt tanácsolni más túlélőknek, hogy kövessék a példáját. 

Ma azért is kampányol, hogy változzon az áldozatok kezelése a bíróságokon.

Russell Brand ügye ezért sokkal nagyobb kérdést vet fel

Az End Violence Against Women Coalition szerint továbbra is túl gyakran fordul elő, hogy a szexuális erőszakkal kapcsolatos perekben bagatellizálják a történteket, megkérdőjelezik az áldozatok lelkiállapotát, vagy olyan érvekkel próbálják gyengíteni a vallomásukat, amelyek régi sztereotípiákból indulnak ki – példának okán abból az áldozat alkoholt fogyasztott vagy éppen a ruházata miatt került bajba. 

Elég „jó áldozat”?

Russell Brand pere most ismét ráirányította a figyelmet az áldozatok hibáztatásával összefüggő komplex problémára. A brit rendőrség szerint ráadásul az ügyet még nem is lehet lezártnak tekinteni, hiszen Brand ellen további két nemierőszak-vád miatt is folyik vizsgálat, a tárgyalás alatt és után pedig újabb emberek jelentkeztek a hatóságoknál.

Kapcsolódó tartalom Megdöbbentő: ezekben az országokban a nemi erőszak áldozatai bűncselekménnyel vádolhatóak

A kérdés tehát már nem csupán az, hogy születik-e elmarasztaló ítélet, de az is, hogy amikor egy nő végül veszi a bátorságot és beszél arról, ami vele történt, képes-e úgy végigmenni az igazságszolgáltatás rendszerén, hogy közben ne neki kelljen bizonyítania: elég hiteles, elég traumatizált és elég „jó áldozat” ahhoz, hogy komolyan vegyék.

Változást sürgetnek 

Brand tárgyalása után egyébként több brit közéleti szereplő és szakértő is változtatásokat sürgetett, a bíró pedig az ítélethirdetéskor maga is kitért arra, hogy az áldozatok ruházata, viselkedése vagy alkoholfogyasztása nem jelenti a beleegyezést. A vita így már jóval túlmutat Russell Brand ügyén: arról szól, hogy mennyit változott valójában az igazságszolgáltatás szemlélete, és mennyi munka van még hátra ahhoz, hogy egy szexuális erőszak túlélőjének ne kelljen a tárgyalóteremben újra bizonyítania, hogy joga van ahhoz, hogy komolyan vegyék.

Ki is az a Russel Brand? 

Russell Brand brit humorista, színész, műsorvezető és médiaszemélyiség, aki a 2000-es évek elején vált ismertté. Először televíziós műsorvezetőként szerzett országos népszerűséget, később pedig a stand-up és a film világában is komoly karriert épített. Olyan hollywoodi vígjátékokban szerepelt, mint a Lepattintva, a Felhangolva és a Mindörökké rock, emellett a Gru című animációs filmekben is szinkronizált. Pályafutása során rádióműsorokat, podcastokat és saját stand-up esteket is készített.

Magánélete szintén rendszeresen szerepelt a sajtóban. 2010-ben feleségül vette Katy Perryt, a házasságuk azonban alig több mint egy év után véget ért, a válást 2012-ben mondták ki. Brand később Laura Gallacherrel alapított családot, akit 2017-ben vett feleségül, és három gyermekük született.

Brand botrányai már jóval a mostani büntetőügye előtt is rendszeresen témát szolgáltattak a brit sajtónak. Korábban nyíltan beszélt drogfüggőségéről, és több alkalommal került konfliktusba munkáltatóival, köztük a BBC-vel is. A 2010-es években egyre inkább politikai és társadalmi témák felé fordult, könyveket írt, saját online műsorokat indított, majd a Covid-időszak alatt erősen megosztó közéleti szereplővé vált.

2023-ban a The Times, a The Sunday Times és a Channel 4 közös oknyomozása nyomán több nő is szexuális visszaéléssel vádolta meg. Brand tagadta az ellen felhozott vádakat, 2026 novemberében azonban a londoni Southwark Crown Court egy rendbeli nemi erőszak és három rendbeli szexuális bántalmazás miatt bűnösnek találta, majd 10 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték.