Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Aránytalanság

Nem lesz nemi vagy etnikai kvóta a Nobel-díjnál

2021. október 12.

1 perc olvasás

ELLE

elismerés Nobel-díj kevés nő nemi kvóta
Nem lesz nemi vagy etnikai kvóta a Nobel-díjnál

Egyetlen nő kapott Nobelt idén, ezért szomorú a rangos elismerést odaítélő bizottság vezetője, mégsem változtat a rendszeren.

Maria Ressa újságíró volt az egyetlen nő, akit idén kitüntettek a világ talán legrangosabb elismerésével, a Nobel-díjjal. Mellette 12 férfi kapta meg most ősszel a díjat.

„Szomorú, hogy ilyen kevés női Nobel-díjas van, ami tükrözi a társadalomban uralkodó, különösen az elmúlt években fennálló, de még mindig létező igazságtalan körülményeket. Nagyon sok még a tennivaló” – mondta Goran Hansson, a díjat odaítélő Svéd Királyi Tudományos Akadémia vezetője.

Az aránytalanság ellenére közölte, hogy nem fognak nemi (és etnikai) kvótákat bevezetni. Hansson elmondta, azt akarják, hogy az emberek azért nyerjenek, „mert a legfontosabb felfedezést tették”. Hozzátette: a döntés „összhangban van Alfred Nobel utolsó akaratának szellemével”.

Az 1901-es alapítása óta mindössze 59 Nobel-díjat adtak nőknek, ami kevesebb, mint az egytizede a férfiak által kapott elismeréseknek.

Alfred Nobel svéd iparmágnás és kémikus 1895-ben – egy évvel a halála előtt – írt végrendeletében alapította a díjakat.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
1

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
2

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
3

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
4

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
5

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
6

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
7

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
8

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Ezek is érdekelhetnek

Naomi Campbell könnyek között vette át tiszteletbeli doktori címét

2022.07.09. 1 perc olvasás

Elismerés

Négygyerekes édesanyát választottak 2021 fiatal női vezetőjének

2021.11.04. 1 perc olvasás

Nobel végrendelete szerint Karikónak járna a díj

2021.10.13. 2 perc olvasás

Kaphat még Nobel-díjat Karikó Katalin

Kaphat még Nobel-díjat Karikó Katalin

2021.10.11. 1 perc olvasás

Talán eddigi legrangosabb elismerését kapja Karikó Katalin

2021.09.28. 1 perc olvasás

Nemzetközi hatás

Karikó Katalin kapta a Szilícium-völgy Oscar-díját

2021.09.09. 1 perc olvasás

Újabb siker

Fülöp herceg titkos levelezése Lady Di-vel

2021.04.16. 4 perc olvasás

hercegi szövetség

Courteney Cox: ez a közös bennem és Monicában

2021.04.16. 1 perc olvasás

Friends Forever

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves