Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Pályaválasztás

Már csak párat kell aludni, és itt a Lányok napja

2021. október 18.

1 perc olvasás

ELLE

pályaválasztás lányok napja műszaki és természettudományok
Már csak párat kell aludni, és itt a Lányok napja

Számos cég, egyetem és kutatóintézet fogadja a fiatal lányokat, hogy bepillantást nyerhessenek a műszaki és természettudományok világába.

Október 21-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 10. alkalommal várják a tudományok, a technológia és az informatika világa iránt érdeklődő fiatalokat.

A kezdeményezés célja, hogy a pályaválasztás előtt álló általános iskolás és középiskolás diákok tapasztalatot szerezzenek a jövő munkahelyeiről. A szervezők közleménye szerint ezen a napon számos vállalkozás, valamint egyetem, kutatóintézet fogadja a fiatal lányokat, hogy bepillantást nyerhessenek a műszaki és természettudományok gyakorlati alkalmazásaiba.

A programokon szó lesz egyebek mellett a nyelv és az informatika kapcsolatáról, az érdeklődők betekintést nyerhetnek a sebkezelés piacvezető nagyvállalatának mindennapjaiba és mesterséges intelligenciával generált zenét is hallgathatnak. A programok Budapesten, vidéken és online egyaránt elérhetőek lesznek.

Az ingyenes programokra a lanyoknapja.hu weboldalon jelentkezhetnek az érdeklődők.
(MTI)

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
1

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
2

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
3

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
4

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
5

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
6

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
7

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
8

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

ezek is érdekelhetnek

Így még biztosan nem láttad Harry Stylest!

2021.04.20. 2 perc olvasás

Bevállalós

Hilary Duff kisfia végignézte testvére születését

2021.04.19. 1 perc olvasás

Meglepő

Hazaút helyett marad és szülinapozik Harry

Hazaút helyett marad és szülinapozik Harry

2021.04.19. 1 perc olvasás

Serena újabb dokusorozatot forgat az életéről

Bajnokok reggelije

Hihetetlen, ki ihlette Wonder Woman alakját

2021.04.18. 2 perc olvasás

Gal Gadot elárulta

Fülöp herceg titkos levelezése Lady Di-vel

2021.04.16. 4 perc olvasás

hercegi szövetség

Courteney Cox: ez a közös bennem és Monicában

2021.04.16. 1 perc olvasás

Friends Forever

Pályakezdők kényszerpályán

Pályakezdők kényszerpályán

2016.05.19. 5 perc olvasás

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves