Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Ivanka Trump: „Édesapámtól kaptam az erkölcsi iránytűmet”

2019. szeptember 16.

1 perc olvasás

donald trump erkölcs Fehér Ház Ivanka Trump
Ivanka Trump: „Édesapámtól kaptam az erkölcsi iránytűmet”

És ez szerinte jó dolog

Egy wyomingi jótékonysági eseményen Ivanka Trump büszkén jelentette ki, hogy „erkölcsi iránytűjét” az édesapjától örökölte. Igen, Donald Trumptól! Ami azért kemény, ha belegondolunk, mi mindent gondol és mond az elnök a nőkről, a bevándorlókról, vagy akár Meryl Streepről, a cselekedeteiről nem is beszélve.

2016-ban Ivankának már volt egy hasonló kijelentése a Republikánusok  Nemzeti Gyűlésén. „Az apám tanította meg nekem és a testvéreimnek a pozitív értékek fontosságát és erős etikai iránytűként volt jelen” – mondta az egybegyűlteknek.

És míg nekünk úgy tűnik, Donald Trumptól erköcsi iránytűt örökölni mindennél nehezebb teher lehet, Ivankától nem áll távol, hogy nyílt színen dicsérje apját, akkor is, amikor kellemetlen döntéseivel és kijelentéseivel szembesítik.

A Good Morning America című műsorban múlt novemberben kihangsúlyozta, hogy Fehér Házbeli pozíciója nem okoz szerepkonfliktust, hiába ő az elnők lánya. Sőt, szerinte ez csak előnyös mindenkinek.

„Ő az apám és a főnököm. És az egyik ok, amiért olyan jó a viszonyunk úgy szakmailag, mint emberileg, az, hogy rendkívül őszinte vagyok vele” – mondta Ivanka. „Pontosan tudja, miről mit gondolok. És a nyilvánosságnak mindig elmondom, amivel egyetértek, de mint a Fehér Ház alkalmazottja, nem tisztem, hogy elmondjam, mi az, aminek ellene vagyok. Bőven elég, ha az az egy ember tud róla”.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
1

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
2

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
3

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
4

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
5

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
6

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
7

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
8

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

ezek is érdekelhetnek

Valódi mesevilág épült a Fehér Házban: ilyen lett a 2023-as karácsonyi dekoráció

2023.12.05. 2 perc olvasás

Karácsonyi készülődés

Így még sohasem láthattuk Ivanka Trumpot: lila fürdőruhában kapták lencsevégre szörfözés közben

2023.11.28. 2 perc olvasás

Szórakozás

Melania Trump új házassági szerződést kötött - ezt követeli Donald Trumptól

2023.09.29. 2 perc olvasás

Házasság

Meghan Markle kínos ajándékot küldött a Fehér Házba

2023.07.23. 1 perc olvasás

MEGLEPETÉS

Kinek állt jobban? Katalin hercegné és Ivanka Trump ugyanazt a ruhát viselték

2023.07.08. 2 perc olvasás

Szavazz!

Katalin hercegné és Ivanka Trump ugyanazt a ruhát viselték - Kinek állt jobban?

2023.06.14. 2 perc olvasás

Same outfit

Melania Trump hatalmas dologra készül, bármire képes, hogy elérje

2023.05.11. 1 perc olvasás

Amerikai elnökválasztás

„Harminc percig egyfolytában zokogtam” – Michelle Obama meglepő vallomást tett

2023.03.07. 3 perc olvasás

FIRST LADY

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves