Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Betegség

Drámai vallomást tett gyógyíthatatlan betegségéről az Eufória sztárja

2025. június 16.

3 perc olvasás

ELLE

betegség eufória Eric Dane ALS
Drámai vallomást tett gyógyíthatatlan betegségéről az Eufória sztárja
© Getty Images / Gilbert Flores / Contributor

Az Eufória színésze, Eric Dane a Good Moring Americában beszélt a betegségéről. 


Ahogyan arról itt, az ELLE oldalán is a Grace klinika és az Eufória sztárjánál idén tavasszal diagnosztizálták az ALS nevű betegséget, a betegséget, amiben a 76 éves korában elhunyt Stephen Hawking is küzdött. 

Az első tünetek 

A színész most először szólalt meg az állapotáról, a Good Morning America műsorában árulta el, mi történt azóta, hogy megállapították nála a kórt. Dane felfedte, az első tünetek egyike az volt, hogy elkezdte gyengének érezni a jobb kezét, ám akkor még nem gondolta, hogy bármi komoly állna a háttérben. 

Azt hittem, hogy túl sokat üzengettem, és elfáradt a kezem 

– mondta, ám néhány héttel később feltűnt neki, hogy a fájdalom erősödött. 

Elmentem egy kézspecialistához, aki elküldött egy másik orvoshoz. Aztán neurológushoz mentem, majd egy újabbhoz

– magyarázta a színész, aki az első orvoslátogatás után kilenc hónappal kapta meg a lesújtó hír, miszerint ALS-ben szenved. 

Soha nem fogom elfelejteni azt a három betűt 

– emelte ki. 

A jobb karja nem működik 

A tünetek kezdete óta másfél év telt el, Dane pedig elmondta, a jobb karja felett szinte teljesen elvesztette az irányítást, most amiatt aggódik, hogy ez a a teste több pontjával is megtörténik. 

A bal oldalam működik, de a jobb oldalam teljesen leállt. Viszont úgy érzem, pár hónap és a bal kezem sem lesz már jó

– árulta el, valamint hozzátette, bár jelenleg tud járni, de aggódik a lábai miatt is. 

Mi az az ALS betegség?

Az amiotrófiás laterálszklerózis a motoneuron-betegségek (MND) leggyakoribb fajtája, amikor a központi idegrendszer mozgató idegsejtjei pusztulása következtében az akaratlagos izmok fokozatosan elgyengülnek, majd végül el is sorvadnak. A betegség kiváltó oka nem ismert és nem gyógyítható. Leginkább 40 és 60 éves kor között jelentkeznek a tünetek, de ettől eltérő időben is kifejlődhet a betegség. A legtöbb esetben a betegeknél általában 3,5 év a túlélési idő, de vannak olyan, akik évtizedeket élnek le a betegséggel. ALS-betegséggel küzdött a fentebb említett Stephen Hawking angol elméleti fizikus is, aki 76 éves korában hunyt el, valamint a magyar alkotmányjogász és emberjogi aktivista, Karsai Dániel szintén ebben a betegségben hunyt el 2024 szeptemberében, 47 évesen. A Magyar Orvosi Kamara egyébként Karsai Dániel emlékdíjat alapított az életvégi méltóságért küzdő szervezetek, személyek munkájának elismeréséül.

(via)

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Döbbenetes l...
1

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Kamilla herc...
2

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Felrobbant a...
3

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Meghan Markl...
4

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Károly királ...
5

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Felrobbant a...
6

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Megalázta az...
7

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

„Kamilla elh...
8

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Ezek is érdekelhetnek

Zendaya ebbe...

Zendaya ebben a hát nélküli szatén ruhában kápráztatott el mindenkit az Eufória premierjén

2026.04.11. 2 perc olvasás

Outfit

Sydney Sween...

Sydney Sweeney fehér, uszályos ruhája egyszerűen mesés, mindenki őt nézte

2026.04.09. 2 perc olvasás

Outfit

Zendaya szer...

Zendaya szerint közeleg a lezárás, szomorú hírt közölt a színésznő

2026.04.07. 3 perc olvasás

So sad

Megérkezett...

Megérkezett az Eufória 3. évadának előzetese: elképesztően izgalmas lesz a folytatás

2026.03.31. 2 perc olvasás

TV Show

Mi az Alice...

Mi az Alice Csodaországban szindróma? A leggyakrabban gyermekeknél fordul elő

2026.03.31. 4 perc olvasás

Félelmetes

Akár 8–10 év...

Akár 8–10 év is eltelhet az endometriózis diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat a betegség kihívásaira

2026.03.28. 4 perc olvasás

világnap

A Grace klin...

A Grace klinika alkotója elmondta, ezért volt logikus döntés, hogy Eric Dane nem került be az Oscar In Memoriam szegmensébe

2026.03.19. 3 perc olvasás

In Memoriam

Leonardo DiC...

Leonardo DiCaprio titkolt betegsége majdnem a karrierjébe került

2026.03.16. 4 perc olvasás

Hátrányból előny

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves