Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

GYÁSZ

88 éves korában elhunyt Donald Sutherland

2024. június 20.

1 perc olvasás

ELLE

gyász színész halálhír Donald Sutherland
88 éves korában elhunyt Donald Sutherland
© Chris DELMAS / AFP

Hosszan tartó betegség után 88 éves korában elhunyt Donald Sutherland, a halálhírét a fia jelentette be. 


Donald Sutherland élete során számos kasszasiker filmben szerepelt. Pályája során Primetime Emmy-díjat nyert, alakítását kétszer jutalmazták Golden Globe-díjjal. Már régóta beteg volt, a halálhírét a családja jelentette be, majd a menedzsment is megerősítette. 

Donald Sutherland hosszú betegség után hunyt el

A színész 1935-ben született Kanadában, tanulmányait az országban végezte, először mérnökként szerzett végzettséget, majd drámát tanult. Később Londonban folytatta a tanulmányait, az első filmszerepét az 1960-as években kapta meg. A piszkos tizenkettő című film hozta meg számára az ismertséget 1967-ben. Később szerepelt a MASH című klasszikusban és számos kasszasikerben. 

Évtizedeken keresztül volt a filmszakma egyik legismertebb alakja, többek között szerepelt Az éhezők viadala-filmekben, ő alakította Snow elnököt. Még tavaly is forgatott, Az igazság emberei című minisorozatban szerepelt, ami 2023-ben jelent meg. Az információk szerint már hosszabb ideje küzdött betegséggel. A CAA ügynökség információi szerint Miamiban hunyt el, a halálhírét a fia, Kiefer Sutherland jelentette be az X-en egy közleményben. 

Nehéz szívvel mondom, hogy édesapám, Donald Sutherland elhunyt. Szerintem az egyik legfontosabb színész a filmtörténetben. Soha nem rettent el egy szereptől, legyen az jó, rossz vagy csúnya. Szerette, amit csinált, és azt csinálta, amit szeretett, és ennél többet nem kívánhat az ember. Ez a jól megélt élet. 


Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

„Kamilla elh...
1

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Döbbenetes l...
2

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant a...
3

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Megalázta az...
4

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Károly királ...
5

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Felrobbant a...
6

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Meghan Markl...
7

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Kamilla herc...
8

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Ezek is érdekelhetnek

Elhunyt Náda...

Elhunyt Nádasdy Ádám

2026.03.30. 2 perc olvasás

Gyász

Elhunyt a Bu...

Elhunyt a Buffy, a vámpírok réme színésze, Nicholas Brendon

2026.03.21. 2 perc olvasás

Gyász

Meghalt Chuc...

Meghalt Chuck Norris, de az internet egyik legnagyobb legendája örökké él

2026.03.20. 4 perc olvasás

Legendary

Történelmet...

Történelmet írt tragikus halálát követően Catherine O’Hara

2026.03.07. 3 perc olvasás

Award

James Van De...

James Van Der Beek még az utolsó pillanatokban is a családjára gondolt, ezt tette nem sokkal a halála előtt

2026.02.22. 3 perc olvasás

Heartbreaking

Sydney Sween...

Sydney Sweeney is megszólalt Eric Dane halála után: a súlyos beteg színész az Eufória 3. évadát még leforgatta

2026.02.21. 3 perc olvasás

Halálhír

Szívszorítóa...

Szívszorítóak Eric Dane utolsó szavai, lányainak üzent a halála előtt

2026.02.21. 4 perc olvasás

Gyász

A szív megsz...

A szív megszakad – Kiderült, így segítette az utolsó hónapjaiban Johnny Depp a nagybeteg Eric Dane-t

2026.02.20. 3 perc olvasás

Gyász

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves