Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Ben Affleck boldogan csókolózik az utcán új barátnőjével

2020. március 25.

1 perc olvasás

ana de armas karantén szerelem Ben Affleck
Ben Affleck boldogan csókolózik az utcán új barátnőjével

Együtt vonultak karanténba, kutyát sétáltattak


Ben Affleck és új barátnője, Ana de Armas együtt vonultak karanténba a koronavírus járvány alatt, de új kapcsolatról mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy titokban tartanák. Bár egyikük sem posztol közös képeket az Instagrammon, paparazzók lencsevégre kapták őket többször is csókolózás közben tegnap, mikor Brentwoodban sétáltak. Ana kutyáját sétáltatták és egyáltalán nem zavarta őket, hogy az emberek bámulnak.

Az Entertainment Tonight arról számol be, hogyan jött létre a románc kettejük között. Egy forrás szerint „a pár egy forgatáson találkozott Louisianaban (a Deep Water című pszcihológiai thrillert forgatták) és azonnal érezték, hogy van közöttük valami”.

„Ben nem iszik és nagyon jól van, Ana pedig tiszteli azért a fejlődésért, amin keresztülment. Ben és Ana még a kezdeteknél járnak, de nagyon élvezik”.

Affleck és de Armas már kétszer is utaztak együtt: egyszer Kubába, egyszer Costa Ricába. Afflecket lefotózták, amint de Armasszal csókolózik és fényképeti őt. Ezeket a képeket később de Armas kitette az Instájára. Mivel nem írta oda, hogy ki készítette a fotókat, Ben Affleck odakommentálta: „photo credits pls”, azaz a fotókrediteket, légyszi!

View this post on Instagram

A post shared by A N A D E A R M A S (@ana_d_armas) on

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Meghan Markl...
1

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Döbbenetes l...
2

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant a...
3

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

„Kamilla elh...
4

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Felrobbant a...
5

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Károly királ...
6

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Megalázta az...
7

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Kamilla herc...
8

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Ezek is érdekelhetnek

Jennifer Lop...

Jennifer Lopez és Ben Affleck újra együtt – ölelkezve jelentek meg

2025.10.07. 3 perc olvasás

Hoppá!

Jennifer Lop...

Jennifer Lopez megtörte a csendet a válásával kapcsolatban

2025.09.29. 2 perc olvasás

Divorce

Békülőben Je...

Békülőben Jennifer Garner és Ben Affleck? Itt az igazság!

2025.08.15. 3 perc olvasás

After divorce

Kézen fogva...

Kézen fogva kapták lencsevégre Tom Cruise-t és Ana de Armast

2025.07.30. 2 perc olvasás

Szerelem

Furcsa dönté...

Furcsa döntést hozott meg Jennifer Lopez és Ben Affleck

2025.07.03. 2 perc olvasás

Business

Jennifer Gar...

Jennifer Garner megható fotóval köszöntötte fel Ben Afflecket apák napján

2025.06.16. 1 perc olvasás

Romantikus v...

Romantikus vacsorán tűnt fel együtt Tom Cruise és Ana de Armas

2025.05.04. 2 perc olvasás

New couple?

Ben Affleck...

Ben Affleck megtörte a csendet: ezt mondta Jennifer Lopezről a válásuk után

2025.03.26. 2 perc olvasás

Divorce

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves