Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Gyász

Aaron Carter ezért nem akart rehabilitációra menni a halála előtt

2022. november 10.

2 perc olvasás

Kurucz Barbara

betegség halál rehabilitáció Aaron Carter
Aaron Carter ezért nem akart rehabilitációra menni a halála előtt
© Fotó: Gabe Ginsberg / Getty Images

Aaron Carter tragikus halála sokakat megrendített. Most egy szakértő elmondta, hogy nagyon nagy szüksége lett volna a megfelelő segítségre. 


Hétvégén tragikus hirtelenséggel elhunyt Aaron Carter, pár nappal később pedig a testvére, Nick Carter egy bejegyzésben árulta el, hogy szerinte mi okozta az öccse halálát. 

Aaron Carter ezért nem akart segítséget

A 34 éves énekes régóta küzdött a mentális betegségekkel, és a drogokkal. Többször volt elvonón, rehabilitáción, ám ennek ellenére nem tudott teljesen megszabadulni a démonjaitól. A DailyMail információ szerint a közeli hozzátartozói, illetve a menedzsere mindent megtettek azért, hogy segítsenek neki. Egy terapeutával közösen kidolgoztak számára egy tervet, ami segítette volna a gyógyulását, és azt, hogy végleg leszámoljon a drogokkal. 

A program három hetet vett volna igénybe, és egy elzárt helyen telefon és internet nélkül kellett volna élnie a zenésznek. Változatos programokat állítottak össze, és több szakember is felügyelte volna a rehabilitációt. Ám Aaron végül nemet mondott, annak ellenére, hogy szüksége volt a segítségre

Nehéz időszakon volt túl, és mindennél jobban szerette volna rendezni a kapcsolatát a volt barátnőjével. A közös gyermekük felügyelete váltotta ki a legnagyobb vitát, ezért azt mondta a menedzserének, hogy elsőként tisztázni akarja a dolgokat. 

Kapcsolatban akart maradni a gyermekével, azt tervezte, hogy a bírósági ügy lezárása után bevonul a rehabilitációra. 

A szakértők szerint Aaron Carter élete megmenthető lett volna, ha megkapja a kellő segítséget. A személyre szabott rehabilitációs program nagyban támogatta volna a céljai elérésében


Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
1

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
2

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
3

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
4

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
5

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
6

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
7

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
8

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves