A technológiába vetett vak hit az, ami aggasztó

Hidvégi Fanny Brüsszelben, a döntéshozás frontvonalában dolgozik azon, hogy ugyanolyan jogok illessenek meg minket az online térben, mint azon kívül.

Az állampolgárok arányos megfigyeléséről, a randiappok kockázatairól és a techcégek felelősségéről kérdeztük.

Mi az a tendencia, amelyet a legaggasztóbbnak tartasz a technológiával és az emberekkel kapcsolatban?

Sosem a technológia az, amitől félni kell, vagy amire mindent megoldó eszközként, megoldásként kell tekintenünk. Az a lényeg, hogy ezt ki, hogyan használja, és milyen keretek között. A technosolutionism, a technológiába vetett vak hit és a hájp az, ami aggasztó. Hogy az emberek jobban bíznak egy számítógép által kiszámolt eredményben. Szintén aggodalommal tölt el, hogy áltudományos és bizonyítatlan célokra óriási pénzeket költenek el, például érzelemfelismerő és jósló mesterségesintelligencia-megoldásokra. Ma is alkalmazott technológia alapján előfordulhat, hogy engem automatikusan bűnözőnek vagy terroristának néz a rendszer a bőrszínem, a járásom vagy akár a sapkám alapján. Nem bizonyított, hogy ezek az újfajta képességek működnek, az azonban igen, hogy hátrányosan különbözteti meg azokat, akik nem fehér férfiak. És az sem bizonyított, hogy össztársadalmi szinten szükség van-e ekkora kontrollra, hogy arányos-e ez a megfigyelés a bűncselekményekkel vagy a terrorizmussal – ez van a mérleg másik serpenyőjében. De bevásárlóközpontokban, boltokban már tesztelnek érzelemfelismerő rendszereket: azt figyelik, hogyan reagálsz egy pulóverre vagy akár egy plakátra, hogy ez alapján még inkább személyre tudják szabni a kínálatot és a reklámokat. Ezeknek a rendszereknek a működésére azonban semmilyen tudományos bizonyíték nincs, és általában nem történik jogszerű beleegyezés a vásárló részéről. Nem lenne szabad, hogy anélkül vezessenek be ilyen megoldásokat, hogy ezekről először egyáltalán érdemi szakmai és társadalmi vita folyna.

Általánosságban mik a digitális jogaink?

Az emberi jogoknak ugyanúgy kell érvényesülniük online, mint „offline”, a nem internetes térben. Ugyanolyan védelem illeti meg őket – ezen dolgozunk az Access Now-nál, hogy ne legyen különbség. Például a szólásszabadságnak ugyanúgy érvényesülnie kell egy tüntetésen, mint a Twitteren. Nem szabad, hogy szankció vagy hátrány érje azt, aki online gyakorolja a szólásszabadságot. Van olyan ország, ahol egy politikai vezetőt ért kritikus posztért már börtönbe csuknak valakit. És ne gondoljunk csak távoli országokra: Magyarországon is egy Facebook-poszt miatt rémhírterjesztésért előállított a rendőrség egy férfit a koronavírus-járvány kitörésekor. De ilyen a személyes adatok védelme is: ugyanúgy fontos, hogy egy kórházban a személyes adataimhoz ki fér hozzá, mintha küldenék valakinek egy üzenetet arról, hogy milyen egészségügyi problémám van. Bár előfordul, hogy ezt az állami megfigyelés eszközeként használják, elsősorban arról van szó, hogy az adataink a techcégeknek sok pénzt hoznak: összesítve profilokat készítenek belőlük, értékesítik őket, és ezek alapján céloznak meg minket hirdetésekkel.

Az EU-s adatvédelmi rendeletnek az az egyik célja, hogy az emberek kezében legyen a kontroll, hogy milyen információt, hol, mikor és kivel osztanak meg, minden egyes platform esetében. Ez egyrészt jó dolog, mert így mi magunk szabhatunk határt, másfelől nem lenne szabad minden felelősséget az emberek kezébe adni, hiszen ezer más dologgal kapcsolatban is nap mint nap dönteniük kell. Így intézményes, szerkezeti szabályokra van szükség, és arra, hogy az egyéni döntés és ez egyszerre valósuljon meg.

Mivel függ össze a digitális emberi jogok tiszteletben tartása? Együtt jár ez az ”off­line” emberi jogok védelmével?

Jogi és politikai értelemben együtt jár a kettő. Ha viszont az Amerikai Egyesült Államok példáját nézzük, amit, ha a világ legnagyobb demokráciájának tartunk – és nem vesszük figyelembe, hogy a kisebbségeket ott is milyen atrocitások érik –, ott az utóbbi 10-20 évben nagyon másként alakult a techcégekkel való viszony, mint például Európában. Az USA-ban a digitális jogszabályozás sokkal elmaradottabb, holott összessé­gében technológiailag fejlettebb sok más országhoz képest. Ez azért alakult így, mert sztárként néztek a techcégekre – és így is kezelték őket. Sok botrány kellett ahhoz, hogy megváltozzon az amerikai közbeszéd abba az irányba, hogy ezek a cégek igenis felelősséggel tartoznak az általuk okozott társadalmi jelenségekért és káros hatásokért.

Milyen perek zajlanak jelenleg ezen a területen?

Sok per zajlik a techcégekkel szemben adatvédelemmel és online tartalmakkal kapcsolatban is. Az egyik ilyen, amit egy osztrák aktivista és jogász, Max Schrems indított a Facebook adattovábbítási gyakorlatával szemben: egy régóta húzódó jogi és politikai vitában az EU legfelsőbb bírósága kimondta, hogy az itteni Facebook nem továbbíthatná az amerikai Facebooknak az adatokat, hiszen az amerikai jogrendszer nincs összhangban az európaival. És ennek megfelelően más techcégek sem küldhetnének személyes adatokat az USA-ba azonos feltételekkel. Az ehhez hasonló perekben általában civil szervezetek képviselik a magánszemély érdekeit, de erre nem minden országban van lehetőség. Az lenne jó, ha közérdekű keresetet több területen lehetne indítani, ahol a szakértők közösen képviselnének egy nagy csoportot vagy általános ügyeket, és ezek úgy mennének bíróság elé kollektív igényérvényesítésként, nem egyesével.

(...)

Őszi D. Eszter

Az interjú teljes terjedelmében az Elle magazin 2020. novemberi számában olvasható.

ELLE 2020/11