Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

A Dior leállítja a parfümgyártását a koronavírus miatt, hogy kézfertőtlenítő készíthessen

2020. március 16.

1 perc olvasás

antibaktereális hiány kézfertőtlenítő kézfertőtlenítő hiány koronavírus parfüm
A Dior leállítja a parfümgyártását a koronavírus miatt, hogy kézfertőtlenítő készíthessen

A komoly hiány miatt úgy döntöttek, hogy átállítják a gépsoraikat.


A világ számos pontján, így Franciaországban is hiánycikk lett a kézfertőtlenítő, ami fontos segítséget nyújt a betegség elleni küzdelemben. A Louis Vuitton luxusmárkát is tulajdonló LVMH konszern éppen ezért úgy döntött, hogy az egyre súlyosabb koronavírus-járvány miatt leállítják a parfümgyártásukat, hogy ezentúl antibakteriális gélt állítsanak elő.

Az LVMH gyártósorain alapesetben Christian Dior, vagy Givenchy parfümöket, illetve kozmetikumokat állítanak elő, mostantól azonban kézfertőtlenítőt készítenek, amit az egészségügyi intézményeknek adományoznak majd. A cég közleményében tudatta, hogy vasárnaptól mind a három francia gyárában fertőtlenítőszereket készít és egészen addig gyártják a kézfertőtlenítőket, amíg arra szükséges lesz.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Felrobbant a...
1

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Döbbenetes l...
2

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Károly királ...
3

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Meghan Markl...
4

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Megalázta az...
5

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

„Kamilla elh...
6

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Kamilla herc...
7

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Felrobbant a...
8

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Ezek is érdekelhetnek

Ami hiányzik...

Ami hiányzik az otthonodból – és amitől igazán nagyszerű lesz

2026.02.10. 5 perc olvasás

negatív tér

A francia nő...

A francia nők zseniális tippjei – így kell helyesen használni a parfümöt

2025.12.24. 4 perc olvasás

Parfume

Jessica Chas...

Jessica Chastain egy fás parfümért rajong, imádja viselni

2025.11.24. 2 perc olvasás

Scent

Horoszkóp be...

Horoszkóp beauty: hogyan válassz parfümöt a csillagjegyed alapján?

2025.11.21. 7 perc olvasás

asztrológia és illat

Íme az Arman...

Íme az Armani parfüm, ami rejtélyes módon tűnt el a boltok polcairól

2025.09.25. 4 perc olvasás

Perfume

Férfi parfüm...

Férfi parfüm: mindenki ezt az illatot keresi idén ősszel, de mi lehet a titka?

2025.09.25. 2 perc olvasás

Parfüm

5 parfüm, am...

5 parfüm, ami a szezon legjobb kísérője lehet

2025.09.22. 2 perc olvasás

illat

Miutine – az...

Támogatott tartalom

Miutine – az édes pimaszság illata a Miu Miutól

Támogatott tartalom

2025.09.18. 1 perc olvasás

parfüm

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves