Egy parfüm könnyen válhat többé egyszerű szépségterméknél.
Van, aki minden évszakban új illatot próbál ki, mások viszont ha egyszer megtalálják az igazit, akár évtizedekig hűségesek maradnak hozzá. A pszichológia szerint ennek jóval több oka lehet annál, mint hogy egyszerűen szeretjük az adott parfümöt: egy illat idővel összekapcsolódhat a biztonság, a nyugalom, az önbizalom vagy akár egy egész életszakasz emlékével.
A szaglás és az a hosszú távú emlékezet kapcsolatát régóta vizsgálja a pszichológia. Több kutatás pedig arra jutott, hogy egy-egy illat sokszor intenzívebb érzelmi reakciót és erősebb, ún. visszarepültem az időben érzést válthat ki, mint ugyanannak az emléknek egy kép vagy szó általi felidézése. Ana Galán pszichológus szerint ennek oka, hogy egy éveken át használt parfüm illata fokozatosan összekapcsolódhat azokkal az élményekkel, kapcsolatainkkal és változásokkal, amelyeket átélünk. Vagyis idővel már nem egyszerűen egy illatot érzünk, de egy darabot is a saját történetünkből.
Miközben az életünk folyamatosan változik, egy állandó illat kiszámíthatóságot adhat. Ugyanaz a parfüm elkísérhet egy munkahelyen, egy hosszú párkapcsolat alatt, utazásokon vagy egy egész életszakaszon keresztül, a háttérben pedig az agy azon munkálkodik, hogy kvázi hidakat építsen az illat és az adott helyzetek között. A szakemberek szerint ráadásul egy-egy illat érzelmi kapaszkodóvá is válhat, ha ugyanis egy bizonyos parfümöt rendszeresen olyan helyzetekben viselünk, amikor magabiztosnak, nyugodtnak vagy fókuszáltnak érezzük magunkat, később maga a parfüm is képes lehet előhívni ezekhez hasonló érzéseket. Persze egy parfüm önmagában nem fogja megoldani a problémákat, de segíthet ráhangolódni arra az állapotra, amelybe szeretnénk kerülni.
Egy anya, aki évtizedekig ugyanazt a kölnit használja, egy partner, aki mindig ugyanazt az illatot viseli, vagy egy barát, akinek a parfümjét már messziről megérezzük. Igen, az illatok idővel összeforrhatnak az adott személlyel, a pszichológusok szerint pedig ezért fordulhat elő, hogy egy volt partner, családtag vagy régi ismerős parfümjének megérzése szinte azonnali érzelmi reakciót vált ki.
Akár hiszed, akár nem, de a parfümhasználatot sokan már az első lépésnél elrontják. Ráfújják a csuklóra, majd reflexből összedörzsölik a kezeket, ezt azonban a franciák igazi szentségtörésnek tartják. A dörzsölés felmelegíti a bőrt, és „összetöri” a parfüm szerkezetét, ennek következtében pedig az illatjegyek nem tudnak megfelelően kibontakozni, a végeredmény pedig kevésbé kifinomult lesz. A franciák azt mondják, sokkal elegánsabb, ha távolabbról fújod az illatot, és hagyod finom permetként a bőrre szállni, majd egyszerűen békén hagyod. Szeretnéd megismerni a franciák további parfümhasználattal kapcsolatos tippjeit? Akkor ebben a cikkünkben találsz még néhány érdekes infót.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!