Victoria Beckham általában nude ajkakkal jelenik meg, a közelmúltban azonban egy élénk vörös rúzsra váltott.
Victoria Beckham sminkje évek óta nagyon következetes. Ritkán tér el a meleg barna szemhéjtól, a rendezett szemöldöktől és a visszafogott, nude árnyalatú ajkaktól, most viszont teljesen más irányt választott.
Az 52 éves divattervező és beautyalapító ugyanis az Instagramon mutatta meg legújabb rúzsát, a Victoria Beckham Beauty új, Rouge Victoria nevű kollekciójának egyik darabját. A House Red árnyalatot ő maga klasszikus, semleges tónusú tiszta vörösként írta le, és a fotókon tényleg egészen más arcát mutatta vele, mint amit megszoktunk tőle.
Victoria makeupjában ezúttal kizárólag csak a vörös rúzs dominált, minden mást visszafogottan hagyott. A bőre természetes maradt, a szemsmink nem lett túl hangsúlyos, így az egész look fókusza egyértelműen az ajkakra került. Bár ez az irány Posh Spice esetében egy kicsit furcsa lehet, mégis működött, és bebizonyította, hogy bizony a merészségnek nincs korhatára, vörös rúzst pedig bátran lehet viselni 50 felett is.
A sminkkel kapcsolatban ugyanis még mindig él az a régi elképzelés, hogy egy bizonyos kor fölött jobb kerülni az erős színeket. Victoria Beckham mostani megjelenése ennek pont az ellenkezőjét mutatja. Egy vörös rúzs nem attól lesz előnyös vagy előnytelen, hogy hány éves valaki, inkább attól, hogyan illeszkedik a teljes sminkhez, a bőrtónushoz és a saját stílushoz. A letisztult szemsmink és a visszafogott alap mellett egy élénk ajakszín kifejezetten elegáns lehet.
A vörös rúzs egyik nagy előnye ráadásul, hogy azonnal kontrasztot ad az arcnak. Bizonyos árnyalatai a fogakat is világosabbnak mutathatják, és az egész megjelenést frissebbé, rendezettebbé tehetik. Ettől persze még nem fiatalít szó szerint, de vizuálisan határozottabbá és élénkebbé teszi az arcot.
A vörös árnyalatok általában erősen pigmentáltak, ezért sokkal jobban megmutatják a száraz részeket és az egyenetlen felszínt, mint egy nude rúzs. Érdemes ezért felvitel előtt finoman átradírozni vagy alaposan hidratálni az ajkakat. Egy balzsam után simább alapot kap a rúzs, a szín pedig egyenletesebben terül el. Sok sminkes ajakecsetet vagy kontúrceruzát javasol a pontosabb felvitelhez, Victoria viszont most elárulta, hogy vörös rúzsnál sem szeret szájceruzát használni, inkább közvetlenül a rúzsból viszi fel a színt, ami működhet, ha a széleknél elég precízen dolgozunk. A videójában még azt is megmutatta, hogy evés közben mennyire marad a helyén az árnyalat, és külön kiemelte, hogy számára az is fontos volt, hogy a formula ne szárítsa ki az ajkait.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!