A retinol káros hatással is lehet a fiatalok bőrére.
Bár a retinol alapvetően egy remek dolog, hiszen öregedésgátló formulájának hála képes lehet visszaszorítani a finom ráncokat, viszont az egyáltalán nem mindegy, mikor kezdi el valaki beépíteni a rutinjába. A szakértők például a 18 éven aluliak számára egyáltalán nem javasolják a használatát.
Sőt, Kaliforniában törvényt vezetnének be, amely tiltatná a retinoidokat vagy alfa-hidroxisavakat (AHA) tartalmazó bőrápoló termékek értékesítését a 18 éven aluli korosztály számára. A javaslat egy svéd gyógyszertári lánc rendeletet alapján született, ők ugyanis tavaly úgy határoztak, bizonyos aktív bőrápoló termékek vásárlásához a fogyasztóknak 15 éven felülieknek kell lenniük, vagy szülői jóváhagyással kell rendelkezniük.
Dr. Mary Sommerlad bőrgyógyász, aki gyermekbőrgyógyászattal foglalkozik elmondta, a legnagyobb gond az, hogy az olyan összetevőket tartalmazó termékek, mint a retinoidok vagy az AHA-k nem a fiatal bőrre készültek.
Ezeket a készítményeket úgy fejlesztették, hogy fokozzák a kollagéntermelést, így a bőr feszesebbé és teltebbé válhat. Ez hasznos a 20-as évek végén, 30-as évek elején, amikor a bőr már kevesebb kollagént és elasztint termel, de a gyerekek nem fogják látni a termék adta előnyöket, sőt az sem kizárt, hogy a készítmények káros hatással lesznek a bőrükre
– magyarázta a szakértő. Dr. Sommerlad szerint ugyanis a fiatalok bőrén periorális bőrgyulladás alakulhat ki, amely érzékeny dudorok formájában jelenik meg a szem és a száj körül.
Gyakran tapasztalom ezt, amikor tinik sok terméket használnak, vagy gondolkodás nélkül hámlasztják a bőrüket, akár naponta kétszer is. Én a 40-es éveimben járok, de csak egyszer, legfeljebb kétszer hámlasztok egy héten
– mondta a doktornő, aki kiemelte, a túlzásba vitt bőrápolás a kamaszok esetében száraz, viszkető bőrhöz vezethet, ami a legtöbb esetben orvosi kezelést igényel, a felépülés pedig hónapokba telhet.
Dr. Sommerlad arról is beszélt a kamaszok sokszor nincsenek tudatában annak sem, hogy ezeket a termékeket gyakran fényvédővel együtt kell használni, mert érzékenyebbé tehetik a bőrt a napsugárzással szemben. A súlyos következmények egyike pedig az életük végéig megmaradó pigmentáció lehet.
A szakértők szerint a pubertás kor előtt nincs szükség bonyolult rutinra, bőven elég egy lemosó, egy hidratáló és egy fényvédő. A pubertás kor elérése esetén, főleg, ha sok valakinek a pattanása, akkor érdemes lehet hetente 1-2 alkalommal hozzáadni a rutinhoz egy gyengéd savas tonikot, de fontos, hogy ezekről célszerű bőrgyógyásszal is konzultálni.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!