Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Kiállás

Smink nélkül versenyezne a Miss Nagy-Britannia egyik indulója

2021. szeptember 13.

1 perc olvasás

ELLE

smink nélkül szépségverseny Nagy Britannia Elle Seline
Smink nélkül versenyezne a Miss Nagy-Britannia egyik indulója

Nem akar álarcot viselni az iskolában még gorillának csúfolt nő.

Smink nélkül indulna el a Miss Nagy-Britannia egyik versenyzője, amivel a fiatal nőket bátorítaná, hogy fogadják el a természetes külsejüket – írja a BBC.

A 31 éves Elle Seline szerint tinédzser korában álarcként használta a sminket, mivel görög-angol származása miatt szerinte a szokásosnál erősebb az arcszőrzete. Elmondta, hogy ezért korábban többször bántalmazták az iskolában.

Elle a Görögországhoz tartozó Szkíathosz szigetén élt az angliai Wiltshire-be költözés előtt, ahol az osztálytársai a göndör haja, a testalkata és az erős szőrzete miatt „gorillának” nevezték őt.

Seline jelenleg mentálhigiénés szakember, és szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a korábbi bántalmazások felnőttkorban depresszióhoz vezethetnek. Nála is így történt.

A nő tavaly már indult a Miss Nagy-Britannia 27-38 évesek számára indított kategóriájában, de szerinte akkor nem tudta megmutatni az igazi önmagát, ezért a verseny eheti döntőjében festék nélkül akar versenyezni.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon
1

2022.09.23. 3 perc olvasás

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín
2

2022.07.13. 3 perc olvasás

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül
3

2022.10.13. 1 perc olvasás

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje
4

2023.01.21. 3 perc olvasás

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon
5

2023.03.05. 2 perc olvasás

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere
6

2023.02.07. 1 perc olvasás

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint
7

2023.07.08. 3 perc olvasás

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

A körömszín, amit mindenki viselni fog idén ősszel
8

2022.08.27. 3 perc olvasás

A körömszín, amit mindenki viselni fog idén ősszel

ezek is érdekelhetnek

Az 50 éves Tyra Banks megmutatta a smink nélküli arcát

2024.02.27. 1 perc olvasás

Örök fiatalság

„Nem én akarok a legszebb lány lenni” - Pamela Anderson smink nélkül tűnt fel a párizsi divathéten

2023.10.06. 1 perc olvasás

Párizsi Divathét

Kourtney Kardashian smink nélküli lesifotói felrobbantották az internetet

2023.03.31. 2 perc olvasás

No make-up

Kendall Jennerről elképesztő smink nélküli fotók készültek

2023.03.21. 2 perc olvasás

MAKE UP

Kiderült: ezért énekelt smink nélkül Lady Gaga az Oscar-gálán

2023.03.14. 2 perc olvasás

OSCARS

Selena Gomez még sosem posztolt magáról ennyire őszinte fotót

SELFIE

Fotó: így néz ki Kim Kardashian a valóságban

2023.03.08. 3 perc olvasás

NO MAKE-UP

Fotó: Smink nélkül mutatta meg magát Eva Longoria

2023.02.17. 2 perc olvasás

NATURAL BEAUTY

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves