Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

A hét férfija: Michael Keaton

2015. január 15.

3 perc olvasás

film a hét férfija batman birdman hollywood michael keaton
A hét férfija: Michael Keaton

A meglepetések embere



Bár gyerekkorától kezdve színész szeretett volna lenni, karrierje nem haladt gördülékenyen. Először stand-up komikusként próbálkozott, majd egy pittsburgh-i tévécsatornánál kezdett operatőrként dolgozni. Szép lassan lépdelt előre, megdolgozott későbbi sikereiért. Még karrierje kezdetén nevet változtatott, Michael Douglas néven ugyanis volt már rajta kívül egy hollywoodi sztár. Buster Keaton komikus után vette fel művésznevét.

Ő maga is vígjátékszerepekben lett ismert, a ’82-es Éjszakai szolgálat már kritikai elismerést is hozott számára. Az igazi fordulópontot Tim Burton mára klasszikussá érett kísértettörténete, a Beetlejuice jelentette. Keaton először nem akarta elvállalni a címszerepet, de amikor végül mégis igent mondott, nagyon elkötelezte magát a film mellett és máig azt tartja kedvenc szerepének. A következő évben Burton megint Keatont választotta ambiciózus projektje főszerepére. A Batman – A denevérember volt az első modern képregényfilm: nehéz dolga volt a stábnak, mert egy teljesen más filmet szerettek volna készíteni, mint bármi előtte. Keaton például végig nem érezte, hogy jó lesz-e a végeredmény, annyira újdonságnak számított, amit csináltak, valamelyest azonban megnyugtatta Jack Nicholson brilliáns játéka Joker szerepében.

Rengeteg támadás érte a Warner Bros. stúdiót, amikor kiderült, hogy a komikus szerepeiről ismert Keaton játssza a hőst. Tim Burton úgy nyilatkozott, hogy azért esett rá a választása, mert ő az egyetlen, aki hitelesen tudta alakítani ezt a sötét, mániákus karaktert. A film remekül teljesített a mozipénztáraknál és a kritikusok is szerették, második rész is készült, még mindig pozitív visszajelzésekkel, ám többen elkezdték hangoztatni, hogy túl sötét a történet, nem lehetne-e könnyedebb a hangnem. A stúdió is ezt forszírozta, így aztán Burton és Keaton is kiszállt a franchise-ból.

Ezután a színész több félresikerült vígjátékban szerepelt, de azért becsúszott néhány jobb film is, például Tarantino Jackie Brownja, vagy az Élőben Bagdadból című háborús dráma. Karrierje azonban soha nem volt hullámvölgyektől mentes, egyértelmű sikersorozat, ez teszi őt annyira szimpatikussá: maga is beismeri, hogy voltak rossz döntései.

Hat év után tavaly kapott először újra főszerepet. A Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című vígjátékban egy korábban szuperhős-filmjeiért ünnepelt színészt játszik, akit később mellőzni kezd a közönség, ő pedig elhatározza, hogy nagy visszatérésével elkápráztat mindenkit. Ismerősen hangzik a történet? A megszállott színész karakteréért odáig voltak a kritikusok és Michael már be is zsebelte érte a legjobb férfi musical/vígjáték főszereplőnek járó Golden Globe-díjat, amit szívet melengető beszéd kíséretében vett át. Ki tudja? Talán meg sem áll az Oscar-díjig!

A Birdmant január 15-én mutatják be a filmet a hazai mozik.

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ezt a 10 par...
1

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

2022.09.23. 3 perc olvasás

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

3 udvariasna...
2

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

2024.10.10. 2 perc olvasás

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

A frizura, a...
3

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

2023.07.08. 3 perc olvasás

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

3 férfi parf...
4

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

2023.03.05. 2 perc olvasás

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

A hajszín, a...
5

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

2024.02.24. 3 perc olvasás

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

Kiderült, ho...
6

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

2023.01.21. 3 perc olvasás

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

Visszajött a...
7

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

2022.07.13. 3 perc olvasás

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

Kiderült, ho...
8

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

2022.10.13. 1 perc olvasás

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

Ezek is érdekelhetnek

Jön az új Éh...

Jön az új Éhezők viadala-film: ők lesznek a főszereplők

2025.04.24. 2 perc olvasás

Movie

Hivatalos: ő...

Hivatalos: ők lesznek a The Beatles-filmek főszereplői

2025.04.01. 2 perc olvasás

Movies

Van már prog...

Van már programod hétvégére? – nekünk van néhány tippünk!

2025.03.28. 4 perc olvasás

SZABADIDŐ

Tom Holland...

Tom Holland és Zendaya is forgatja az Odüsszeiát: itt van minden, amit tudni lehet Christopher Nolan filmjéről

2025.03.27. 2 perc olvasás

Itt a dátum:...

Itt a dátum: ekkor jöhet az új James Bond-film a mozikba - Szavazz, hogy te kit szeretnél látni a 007-es ügynök szerepében!

2025.03.24. 2 perc olvasás

007

A luxus csak...

A luxus csak a színeken múlik – másold le Kris Jenner nappalijának hollywoodi eleganciáját

2025.03.14. 2 perc olvasás

luxus kombo

Teszteld a t...

Teszteld a tudásod! Kitalálod, hogy melyik színész vagy színésznő nem szerepelt a filmben?

2025.03.07. 1 perc olvasás

Movies

7 sztárpár,...

7 sztárpár, akik valaha együtt voltak, de mára biztos elfeledkeztél róluk

2025.02.26. 3 perc olvasás

Love

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves