Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

A hét férfija: Benedict Cumberbatch

2013. december 11.

2 perc olvasás

film 12 év rabszolgaság a hét férfija a hobbit augusztus oklahomában benedict cumberbatch
A hét férfija: Benedict Cumberbatch

A brit színész karriere egyre magasabbra ível


A két angol színész egyébként jó barát, együtt játszanak a BBC briliáns, 2010-ben indult mini-sorozatában, mint Sherlock (Cumberbatch) és Watson (Freeman) - tulajdonképpen ez hozta meg Cumberbatchnek a nemzetközi ismertséget. Addig, bár rengeteget dolgozott, a britek kis házi titka volt: 2002 óta folyamatosan vannak televíziós munkái. Az utóbbi néhány évben eleinte kisebb, mostanra viszont már nagyobb szerepekkel is megvetette a lábát Hollywoodban. Láthattuk a Vágy és vezeklésben, A másik Boleyn lányban, a Hadak útján-ban és a legutóbbi Star Trek-filmben is, gonoszként. Emellett jelentős színpadi munkákat is vállal, például 2011-ben a Danny Boyle (Trainspotting, Gettómilliomos, 127 óra) által rendezett Frankensteinben játszotta felváltva a tudóst és szörnyét, melyért minden fontos színházi díjat bezsebelt.

A Sherlock harmadik évadának forgatását éppen az ő elképesztően zsúfolt naptára miatt kellett egy teljes évvel eltolni. Ám végre elkészült, január elsején mutatják be az első részt. Az újév a mozikba is eddig nem látott Cumberbatch-dömpinget hoz, január másodikától megnézhetjük a 12 év rabszolgaságot, melyben többek között Michael Fassbender és Brad Pitt oldalán láthatjuk.

Két héttel később, 16-án pedig az Augusztus Oklahomában kerül mozivászonra. A családi drámát annyi ismert színésszel forgatták, amire már nagyon régen nem láttunk példát: Meryl Streep, Julia Roberts, Ewan McGregor és Juliette Lewis csak néhány közülük.

A 37 éves színész már a következő három évre is leszerződött különböző projektekhez, John Malkovich-csal a Madagaszkár új részéhez kölcsönzik majd a hangjukat, több életrajzi filmben is láthatjuk majd (Lewis Clark íróként, illetve a hegymászó George Mallory-ként is), és feltűnik Gary Oldman új rendezésében, a Flying Horse-ban is.

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Kiderült, ho...
1

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

2023.01.21. 3 perc olvasás

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

A hajszín, a...
2

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

2024.02.24. 3 perc olvasás

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

Visszajött a...
3

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

2022.07.13. 3 perc olvasás

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

Kiderült, ho...
4

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

2022.10.13. 1 perc olvasás

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

A frizura, a...
5

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

2023.07.08. 3 perc olvasás

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

3 udvariasna...
6

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

2024.10.10. 2 perc olvasás

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

Ezt a 10 par...
7

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

2022.09.23. 3 perc olvasás

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

3 férfi parf...
8

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

2023.03.05. 2 perc olvasás

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

Ezek is érdekelhetnek

Startol a bu...

Startol a budapesti film maraton: mutatjuk, milyen klasszikusokat nézhetsz meg újra a moziban

2025.09.07. 4 perc olvasás

Movie

Julia Robert...

Julia Roberts és Andrew Garfield hátborzongató filmjéről beszél mindenki, Velencében is bemutatták

2025.09.04. 2 perc olvasás

Movie

Jön az újabb...

Jön az újabb Stephen King adaptáció a mozivászonra: szívszorító előzetest kapott

2025.08.23. 2 perc olvasás

The Long Walk

Érkezik a Sh...

Érkezik a Shrek 5: megvan a premierdátum, bár nem az, amire számítottunk

2025.08.12. 2 perc olvasás

Movie

Óriási Harry...

Óriási Harry Potter rajongó vagy? Akkor van egy jó hírünk

2025.08.10. 3 perc olvasás

HP

Hollywood eg...

Hollywood egyik legdrágább válása: többszáz millió dollárba került Harrison Ford szakítása – részletek

2025.07.21. 3 perc olvasás

divorce

Scarlett Joh...

Scarlett Johansson hivatalosan is felült Hollywood trónjára

2025.07.08. 2 perc olvasás

Movie

Jön az új Éh...

Jön az új Éhezők viadala-film: ők lesznek a főszereplők

2025.04.24. 2 perc olvasás

Movie

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves