Tavasszal érdemes újragondolnunk a szokásainkat is.
A téllel együtt gyakran olyan rutinok is beköltöznek az életünkbe, amik akkor teljesen logikusnak és persze megnyugtatónak tűnnek. Többet maradunk a lakásban, később kelünk (ha tehetjük), plusz egy kávéval próbáljuk átvészelni a délutánt, könnyebben mondunk le programokat, és úgy összességében lelassulunk. Ezzel önmagában nincs semmi baj, a gond akkor kezdődik, ha ezek a téli szokások tavasszal is velünk maradnak, és észrevétlenül elkezdik átvenni felettünk az irányítást. Összeállításunkban most mutatunk 5 szokást, amiket tavasszal jobb magunk mögött hagyni.
A téli hónapok alatt teljesen érhető, ha több időt töltünk a meleg, kényelmes lakásban, tavasszal azonban a bezártságérzet inkább frusztrálóvá válhat. Nyilván nem arról van szó, hogy akkor innentől kezdve egész napokat tölts kint a szabadban (bár ha teheted, akkor miért ne?), de már az is sokat segíthet, ha például hosszabb időre kitárod az ablakokat, vagy kint az erkélyen iszod meg a kávéd. Jó ötlet lehet tömegközlekedés helyett sétálni, de egy-egy hétvégére tervezett túra is sokat javíthat a testi-lelki egészségeden. A kinti levegő, a fények és úgy alapvetően a környezetváltozás élénkítő hatással bír, szóval amikor beköszönt a jó idő, akkor célszerű lehet minél több időt eltölteni a szabad levegőn, hidd el, nem fogod megbánni.
A hideg, melankolikus időben szinte ordít a test egy újabb adag koffeinért, csakhogy ez könnyen létrehozhat egy ördögi kört. A túl sok koffein ugyanis megzavarhatja az alvást, a rosszabb alvás aztán fáradtsághoz vezethet, amit újabb kávéval próbálunk helyrehozni. Érthető, hogy amikor egész nap szürkeség van, akkor kell egy kis extra energiapótlás, de tavasszal érdemes lehet ezen. változtatni. Persze nem kell teljesen lemondani a kávéról, de sokat segíthet, ha a délutáni adagot koffenmentesre vagy teára cseréled, és közben figyelsz rá, hogy valóban energiára van szükséged, vagy csak megszokásból főzöd az újabb adagot.
Télen különösen csábító lehet inkább otthon maradni a fűtött lakásban, de ha ez szokássá válik, akkor az könnyen elszigetelődéshez vezethet. A társas kapcsolatok nem csupán kellemes részei az életnek, hanem egyfajta védőpajzsként is funkcionálnak a stresszel és a szorongással szemben. Ha tavasszal is rendszeresen lemondasz találkozókat csak azért, mert nincs kedved kimozdulni, akkor állj meg egy pillanatra, és tedd fel magadnak a kérdést: tényleg pihenésre van szükséged, vagy inkább kényelmetlenséget, szociális fáradtságot vagy enyhe szorongást próbálsz elkerülni? Nem kell minden programon órákig maradni, néha az is elég, ha elmész egy órára, mert legalább kimozdulsz.
Amikor hideg van, korán sötétedik, és az embernek amúgy is kevesebb az energiája, teljesen érthető, hogy az edzés vagy akár egy egyszerű séta is azonnal lekerül a prioritási listáról. Ha azonban ez hónapokon át tart, akkor azt a test és az elme is megérzi. A mozgás hiánya ugyanis csökkentheti az energiaszintet, hatással lehet a hangulatra, növelheti a stresszt, sőt azt az érzést is keltheti, mintha minden megrekedt volna. Amikor beköszönt a jó idő, akkor jó ötlet lehet ezen változtatni: pár perc nyújtás, egy rövid séta, egy 15 perces otthoni torna...igazából bármi jó lehet, a lényeg, hogy mozogj.
Télen különösen csábító, hogy az ember inkább rendel valamit, mint főzzön, főleg egy hosszú nap végén. Ez néha teljesen rendben is van, de hosszú távon az egészségednek sem tesz feltétlenül jót, a pénztárcádról pedig már nem is beszélve. Tavasszal sokat segíthet, ha van otthon néhány egyszerű alapanyag, amiből gyorsan össze lehet dobni valamit, vagy ha van két-három könnyű recept, amihez bármikor lehet nyúlni. Ha pedig mégis a rendelésen gondolkodsz, érdemes lehet egy pillanatra megállni, és megkérdezni magadtól: most kényelemre van szükségem, vigaszra, vagy tényleg ez a legjobb döntés?
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!