Szív és ész kombinációja

Rory Gilmore, Elle Woods, Serena van der Woodsen: filmes karakterek, akiket jól ismerünk, és akikről jól tudjuk, hogy topegyetemen végeztek. De mi a helyzet a mozivásznon túl, a való életben? Milyen az a nő, aki topvégzettséget, kimagasló teljesítményt és számtalan érdemet mutathat fel? Három nő, három eltérő életút: magyarok, akik a világ legjobb üzleti iskoláiban végeztek, és a világ bármely nagyvárosában megállnák a helyüket, miközben rácáfolnak a filmekből ismert sztereotípiákra. Ők azok, akik bebizonyítják: a siker nem csak ész – szív kérdése is.

Tízéves pécsi kislányként a 80 nap alatt a Föld körül című könyv elolvasása után határoztam el, hogy egyszer körbeutazom a világot. Washingtonban végeztem el a középiskolát, majd a milánói SDA Bocconin szereztem diplomát luxusmenedzsment szakon – már kisgyermekes édesanyaként. PR-igazgatóként és luxusipar-szakértőként dolgozom, azzal foglalkozom, amivel mindig is foglalkozni szerettem volna. Ha valaki megkérdezné, hogyan értem ezt el, nem az eszemet emelném ki. Sok helyzetben egészen biztosan nem én voltam a legokosabb, sokkal inkább az különböztetett és különböztet meg másoktól, hogy nagyon elhivatott és ugyanennyire szorgalmas vagyok. Ha valamit a fejembe veszek, nemigen hagyom, hogy eltérítsenek a célomtól. A kitartás mellett a tervezésben és a pozitív hozzáállásban hiszek: ezek eddig minden helyzetben előrébb vittek.

Hozzám hasonlóan Bacsó Eleonóra, a McKinsey diverzitásért felelős globális vezetője is fiatalon döntött a jövőjéről: már 13 évesen felvázolta szüleinek, milyen lépéseket kell megtennie, ha sikeres vezetővé szeretne válni. A terveket tett követte: a kárpátaljai családból származó lány diplomáját a University of St. Andrewson és a London Business Schoolon szerezte, mégis úgy gondolja, hogy intézménynévtől függetlenül a kitartó, szenvedélyes, önazonos, befogadó és újító embereké a jövő.

Baur Eszter a Merck Group Üzleti és Működési Kiválóság vezetője Közép-Európában. Békéscsabáról érkezett a Budapesti Corvinus Egyetemre, aktuárius (biztosítási matematikus) szakirányon végzett, majd üzleti tanulmányait a London Business Schoolon folytatta. Két fantasztikus kisgyermek édesanyja, aki a számok mellett az emberekkel és az időmenedzsmenttel is remekül bánik, így nem meglepő, ha úgy gondolja, hogy 24 órába nem férhet bele minden, így inkább hetekben, hónapokban, években érdemes gondolkodnia. A világot sem egyetlen nap alatt akarta meghódítani.

Let the Hunger Games begin

Kevesen tudják, de a Harvard Egyetem sokáig kizárólag a felsőbb osztálybeliek egyik iskolája volt. Abban, hogy később aztán világhírű egyetemmé vált, melynek padjait minden ambiciózus, maximalista diák koptatni szeretné, központi szerepe volt James Bryant Conantnek. Ő volt az, aki, miután 1933-ban kinevezték az egyetem elnöki posztjára, radikálisan átalakította az addigi felvételi rendszert azáltal, hogy az addig is megkövetelt teszteredmények mellé az alkalmassági vizsgákat is beemelte. Újításait később sok más egyetem is átvette, egyre magasabb szintre emelve ezzel a kiválasztási folyamat minőségét, az oktatás színvonalát és a végzettek társadalmi megítélését. Az iskoláknak célja is, hogy kiváló diákokat vegyenek fel, hiszen kizárólag így tudják megtartani magas presztízsüket.

Egy világszinten is élvonalbeli üzleti iskolába bekerülni óriási kihívás, amivel nemcsak azok vannak tisztában, akiknek ez nem sikerül, hanem azok is, akiknek igen. Globálisan ugyanarra a helyre rengeteg jelentkező pályázik, így a sikeres felvételizők aránya a legtöbb esetben 10% alatti. A jelentkezők a világ minden tájáról érkeznek, tehát a felvételizők a világon mindenkivel versenyeznek. A kiválasztási folyamat hosszú és összetett. Szinte alapfeltétel a nemzetközi viszonylatban is jegyzett középiskola vagy egyetem, a TOEFL nyelvvizsga, a megfelelő referenciák megléte és a személyes elkötelezettség. A felvételi folyamat egy hosszú, buktatókkal és hirtelen kanyarokkal teli önismereti szerpentin, melynek során rengeteg teszt, interjú, esszé és persze a felvételi bizottság intuíciója dönti el, érdemes-e az adott jelentkező arra, hogy az iskola diákjává váljon.

„Az MBA felvételinek négy része volt: a GMAT (Graduate Management Admission Test – a szerk.), ami egy matematikai, szövegértési, logikai teszt, kifejtős esszékérdések, egy szóbeli interjú egy alumnival (az intézményben korábban végzett hallgató – a szerk.) és két ajánlást is le kellett adni prominens ajánlóktól”

– meséli Baur Eszter, akinek elsőre nehéz feladatnak tűnt az esszék megírása, mivel a hazai oktatási rendszerben korábban nem találkozott hasonló feladattal, de sok korábbi alumni tanácsát kikérve végül rájött, hogyan tud jó esszét írni. És hogy ez miért olyan fontos? A felvételi bizottságok szerint csak az univerzum épül fel atomokból, az ember több ennél: személyiségünk történetekből áll össze, és a jelentkezőknek a tudásuk mellett képesnek kell lenniük ezeket a történeteket, azaz önmagukat is prezentálni.

Magam is megtapasztaltam, mekkora a nyomás egy jelentkezőn. Az adminisztratív körök, a bizonyítványok hitelesítése, a nyelvvizsgák megszerzése, a tesztek kitöltése, az esszék mellett motivációs levelek megírása, profi önéletrajz összeállítása, a LinkedIn-profilom gondos frissítése és jó pár online interjú is várt rám. Bár hosszú és kimerítő volt a folyamat, kétségtelen, hogy a felkészülés egy izgalmas önismereti út is volt egyben, ami nemcsak a célomhoz, de önmagamhoz is közelebb vitt.

Money Makes the School Years Go Round

Bár a tandíj összegének megléte csak egyetlen kritérium a sok közül a felvételi során, hatalmas súllyal nehezedik a jelentkezőkre, hiszen a 100 ezer eurós tandíj szinte mindenhol alap. Nem véletlenül gondolják úgy a legtöbben, hogy az elit egyetem az elit privilégiuma. Kétségtelen, hogy a megfelelő családi háttérrel a tandíj nem okoz fejfájást, de a közhiedelemmel ellentétben sok középosztálybeli, vagy akár hátrányos helyzetű diák is akad az iskolák falai között. Van lehetőség ösztöndíjra, ami ha nem is 100%-ban, de nagymértékben fedezni tudja a tandíjat – igaz, ilyen esetben is a diáknak kell fedeznie a megélhetés költségeit. Jómagam középosztálybeli családba születtem, és már felnőtt fejjel, édesanyaként ültem az SDA Bocconi iskolapadjába. A tanulmányaimat befektetésnek tekintettem, a tandíjat egy eladott lakásom árából finanszíroztam. Ezzel nem voltam egyedi eset. Ahogy az sem ritka, hogy egyes cégek a saját forrásaikból rendezzék a (jövőbeli) munkavállalóik tandíját, szintén befektetésként.

„A tandíjamat az akkori munkahelyem finanszírozta, az egyetem alatti megélhetésemet pedig azzal biztosítottam, hogy dolgoztam az iskola mellett. Ha akkor a munkahelyem nem ad nekem ilyen lehetőséget, a saját forrásaimból ezt nagy valószínűséggel nem tudtam volna megoldani. Az osztálytársaim nagy része hozzám hasonlóan vagy a munkahelye által biztosított finanszírozással koptatta a padokat, vagy a szülei támogatásával oldotta meg a finanszírozást, egy kis csoport pedig ösztöndíjat kapott, illetve hitelt vett fel”

– meséli saját történetét és tapasztalatait Baur Eszter, akihez hasonlóan Bacsó Eleonóra tandíját is az akkori munkahelye fedezte, a megélhetési költségeit pedig addigi megtakarításaiból és hitelből állta.

Fent maradni a vízfelszínen

Aki bejut, az sem dőlhet hátra. A felvételi bizottságok ugyanis csak arról tudnak dönteni, alkalmas-e az adott jelölt arra, hogy az iskola diákjává váljon – hogy bent is marad-e majd az évek során, az már egy egészen más kérdés. Az oktatás és a számonkérés szigorú: rengeteg csapatmunkával, utazással is jár. Az üzleti élet krémje, az akadémia kiváló professzorai a legjobb metódusokkal trénelik az osztályokat. A Fortune 500-as listán szereplő cégek vezetői ezer szálon kötődnek a „par excellence” iskolákhoz. A CEO-k, elnökök, vezetőségi tagok, neves kutatók állandó résztvevői az óráknak, workshopoknak. Az elvárások magasak, a tempó feszített, a határidők szorosak. Nincs megállás, egyik akadály után jön a másik. Nem véletlenül született meg a Stanford diákjai körében a „duck syndrome” (kacsaszindróma – a szerk.) kifejezés: míg a partról csak annyit látni egy kacsából, hogy könnyedén suhan a víz felszínén, addig a felszínen maradáshoz a víz alatt a lábai megállás nélkül, keményen dolgoznak. A tempó húzós, de kétségtelenül felkészíti a diákokat az életre, hiszen a világ gyorsan változik, és a szakembereknek folyamatosan alkalmazkodniuk kell ehhez, és a diploma után is többször újra kell definiálniuk magukat. A karrierlétra egyes fokain más-más tulajdonságok szükségesek a boldoguláshoz: ami egy fokon még szupererő, az később akár akadályt is jelenthet. A szintlépéseket lehetetlen önreflexió, folyamatos fejlődés és tudásvágy nélkül megtenni. Nem csak ész, bizonyos személyiségvonások is elengedhetetlenek a boldoguláshoz.

Egy papír mindenek felett?

Ha emberek tömegével vesznek fel hitelt, vagy bocsátanak áruba ingatlant annak érdekében, hogy a tanulmányaikba fektessenek, adja magát a kérdés: megtérül-e a befektetés? Hogy garancia-e a sikerre a topiskolában szerzett diploma? Részben igen, részben nem. Végső soron ugyanis nem a papír lesz az, ami igazán különlegessé teszi az ott végzett diákokat. „Számomra szemléletformáló volt a képzés, mert a hozzáállás fontosságára helyezték a hangsúlyt. Megtanultam, mit jelent a tanulni vágyás, a nyitottság és az igazán kemény munka. Ezek mindegyike elengedhetetlen a sikerhez” – vallja Bacsó Eleonóra, akivel magam is csak egyetérteni tudok. Az iskolapadban megtapasztalt állandó és kemény versenyhelyzet nekem is megmutatta, hogy csak az lehet igazán sikeres, aki mindig éhezik a tudásra, aki többre vágyik, aki tud és akar is keményen dolgozni. Baur Eszter is úgy látja, hogy a sikert nem lehet kizárólag egyetlen képzésnek tulajdonítani, hiszen mire valaki elmegy egy posztgraduális képzésre, addigra már számos fontos állomáson túl van az életében. Így kizárólag egy képzésnek tulajdonítani a további sikereit nem lenne helytálló.

„Mindegy, hogy mit tanul az ember, de ha valóban érdekli az adott dolog, az már félsiker, hiszen az egész életen át tartó kíváncsiság mint hozzáállás az, ami determinálja az embert – napjainkban jobban, mint valaha. Nem tudhatjuk, 15 év múlva milyen foglalkozások lesznek. A világ rohamtempóban változik, és ahhoz, hogy évtizedek múlva is sikeresek legyünk, egyetlen egy dolgot kell elsajátítani: a tanulásra való képességet” – vallja Bacsó Eleonóra.

Kétségtelen, hogy a világ legjobb iskoláiba mindig is azok fognak bekerülni, akik ezt a legmagasabb fokon űzik, de ahhoz sem fér kétség, hogy ezt a képességet nem csak a legnevesebb egyetemek falai közt sajátíthatjuk el. Nincs két egyforma életpálya, ahogy a sikerhez vezető út sem mindenkinél egyforma. Bármerre is induljunk a saját utunkon, a legfontosabb, hogy tisztában legyünk vele, a sikerhez sokféle út vezethet – és mindig mi döntjük el, merre haladunk.