„Összetört a szívem” – egy szakítás vagy veszteség után szinte mindenki használta már ezt a mondatot.
Bár az összetört a szívem kifejezést jellemzően metaforaként használjuk, de a tudomány jelen állása szerint bizony a testünk reagálhat az intenzív érzelmi fájdalomra. Egy szakítás, egy szeretett ember elvesztése vagy egy váratlanul érkező rossz hír ugyanis a szakértők szerint nem csupán lelkileg viselhet meg, de akár fizikai tünetek, egyebek között mellkasi szorítás, légszomj, heves szívdobogás jelentkezhet, sőt ritka esetben egy valódi szívbetegség, az úgynevezett megtört szív szindróma is kialakulhat.
Nazareth Castellanos idegtudós kutatásaiban rendszeresen foglalkozik a szív és az agy közötti kommunikációval, és azt mondja, az agy kvázi folyamatosan figyeli a testből, köztük a szívből érkező információkat. Ezek a belső jelzések pedig szerepet játszhatnak abban, hogyan érzékeljük az adott pillanatot és saját érzelmi állapotunkat.
Ez részben megmagyarázhatja, miért érezzük annyira fizikainak a félelmet, a szorongást vagy a gyászt.
Castellanos szerint a mozgás hasznos lehet, mert megváltoztathatja azokat a testi jelzéseket, amikre az agy éppen koncentrál. Séta, futás, tánc vagy más fizikai aktivitás közben a szívnek folyamatosan alkalmazkodnia kell a terheléshez, a figyelem pedig részben kifelé, a környezet és a mozgás felé fordulhat. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy séta megszüntet egy komoly érzelmi problémát, vagy hogy a sport önmagában kezelné a szorongást vagy a gyászt, arra viszont jó példa, hogy a lelkiállapotunk befolyásolható a test irányából is.
Néha már az is segíthet kimozdulni egy intenzív érzelmi állapotból, ha felállunk, elindulunk és megváltoztatjuk azt, amit a testünk az adott pillanatban csinál.
Az ún. megtört szív szindrómáról sokféle történet kering a neten, alkalomadtán pedig romantikus, drámai történetekben is megjelenik, de általában csak egyfajta hiedelemként gondolunk rá. Pedig a jelenség nagyon is valós. Ritka ugyan, de valós. Az orvosi berkekben Takotsubo-szindrómának nevezett állapot erős érzelmi vagy fizikai stressz után jelentkezik, amit kiválthat egy szeretett személy halála, egy súlyos diagnózis híre, válás, természeti katasztrófa vagy más váratlan, megrázó esemény. Alfonso Valle Muñoz kardiológus szerint a jelentett esetek nagy része posztmenopauzában lévő nőknél fordul elő. A feltételezések szerint a hirtelen stressz hatására felszabaduló nagy mennyiségű stresszhormon átmenetileg befolyásolhatja a szív működését. Fontos azonban kiemelni, hogy ez ritka állapot, és egy hétköznapi szakítás természetesen nem jelenti azt, hogy valakinél Takotsubo-szindróma fog kialakulni.
A megtört szív szindrómát ismerni ugyanakkor fontos, mert kezdetben nagyon hasonló tüneteket okozhat, mint egy szívinfarktus. Jelentkezhet mellkasi fájdalom, légszomj és egyéb akut szívpanasz, valamint a szívizom egy része átmenetileg gyengébben működhet, gyakran a bal kamra formája is jellegzetesen megváltozik.
A különbség többek között abban rejlik, hogy míg egy szívinfarktus esetében jellemzően egy koszorúér elzáródása áll a háttérben, Takotsubo-szindrómánál általában nincs ilyen elzáródás.
Mindezekből viszont jól látszik, hogy az „összetört a szívem” tényleg több egyszerű költői fordulatnál. A szerelem fájdalma nem szó szerint töri ketté a szívet, de az agy, a szív és az idegrendszer szoros kapcsolata miatt a veszteséget valóban az egész testünk megérezheti.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!